A Kanóc, az életművész Padisák Mihály 1987-ben a Móra Ferenc Könyvkiadó Delfin Könyvek sorozatában megjelent ifjúsági regénye. A kötet a Kanóc, az emberszelídítő eseményeinek a folytatása, a trilógia befejező része.

Kanóc a téli szünet után - január végén - az édesapjával egy társasutazáson Törökországban járt, ahonnan egy váratlan ötlettel tért haza. Az osztálytársai nagy részének tetszett a diákmunkára épülő szokatlan terv, sőt még tovább is gondolták az elképzelést.

Történet

Január végén egy ötnapos társasutazáson az isztambuli bazár útvesztőjében Kanóc sorsdöntő elhatározásra jutott. Korábban egy fogadást kötött az édesapjával, hogy képes megadott idő alatt megtanulni háromszáz török szót. Sikeresen teljesítette a követelményeket, és itt döbbent rá arra, hogy a török gyerekek mennyi mindennel foglalkoznak a megélhetésükért.

Hazatérve elmondta az osztálytársainak, hogy az iskola csak tudást, ismereteket ad a számukra, de nekik másra is szükségük lehet, hogy majd megállják a helyüket az életben. A külkereskedő apa ösztönzésére Kanóc megalakította az osztálybeli barátaiból a „FOGDAHOLÉRED” kisvállalkozást. A szerveződés célja elsősorban az volt, hogy pénzt keressenek az osztály nyári külföldi utazásához Csehszlovákiába.

Ahogy elindult egyik vállalkozás a másik után: egyre többen váltak a híveivé, ám ellenzői is akadtak. A gáncsoskodók ellentámadásba kezdtek, hamisan megvádolták a szövetkezetet, Kanóc is nehéz napoknak nézett elébe, egyre izgalmasabban alakultak az események.

Az önkéntes diákszerveződés munkáját a tanárok közül is többen jó szemmel nézték, a tanév végi vásárra még az igazgató bácsit is beszervezték. Érdekfeszítő munkájukat siker koronázta, a gyermeknapi nagy vásárukon ott tolongott az egész lakótelep. Meglepetésként a Magyar Televízió is kivonult, hogy az egész ország tanúja lehessen a remek kezdeményezésnek.

Szereplők Főszereplő Kanóc, hetedikes diák

Osztálytársak Szűcs Móni Tohonya, az erőember Tarhonya, a műszaki zseni Boglyas, az iskolarádió szerkesztője Kapeller Dini, az Oxfordi Pircsi, a Szexbomba Menyus Márti, a hírharang Varga Mari, osztálytanácstitkár, vöröskeresztes, fő úttörő Bárány Jóska Barát Barbara Mangold Márton, a Madárfej Homolya Kefe Dobrócsi Dugó, a jövendő válogatott tornász

Pedagógusok „Pamacs”, rajztanár, a 7. a osztályfőnökeA tanárok a regényben többnyire a becenevükön szerepelnek. „Morcos” tanár úr, matematika- és fizikatanár Bokros Csaba, „Ázalag”, az élővilág tanára Dobos tanár úr, az iskolarádió felnőtt főnöke az igazgató bácsi

Egyéb szereplők Kanóc szülei Szücs Béla, Móni apja, üzletvezető Helga, Móni mostohája Kefe apja, a 7. a osztály szülői munkaközösségének az elnöke Madárfej apja, ügyvéd Feri bácsi, népművelő, a szabadidőközpont vezetője Hantás, a kikiáltó Csanyik és barátai - telepi fiúk

Jegyzetek

Források Padisák Mihály: Kanóc, az életművész (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987) A kötet adatlapja a Moly oldalán A regény szövege MEK

További információk A Kanóc, az életművész az antikvarium.hu oldalán

Kategória:20. századi magyar regények Kategória:1987 regényei