A lista az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának (a 114. szenátusnak) az összetételét mutatja be. Az USA szenátusa 100 főből áll. A szenátusban minden állam két fővel képviselteti magát, ami eltérést mutat a képviselőházzal szemben, ahol az államok lakosság szerint vannak képviseltetve. A szenátusi választásokra kétévente (páros években, a november első hétfőjét követő kedden) kerül sor; minden ilyen alkalommal a szenátorok egyharmadát választják meg, annak megfelelően, hogy a mandátumuk hat évre szól. A szenátorokat az 1913-ban életbe lépett 17. alkotmánymódosítás szerint az egyes államok lakossága közvetlen módon választja; korábban az államok törvényhozása döntött a személyükről. A szenátusban nincsen képviselete az Egyesült Államok társult államainak, valamint Washington főváros lakosainak. thumb|400x400px|Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának pártkötődései. Pirossal jelölve a Republikánus Párt államai, kékkel a Demokratáké. Lilával jelölt államok vegyesen (egy-egy) szenátort adtak, míg a zöld-piros jelzés egy független szenátorra és egy republikánus szenátorra utal
A szenátus összetétele (2016) A szenátus jelenlegi (2016) összetétele: bélyegkép|200x200px|A szenátus pecsétje Pártkötődés létszám keretnélküli|40x40px Republikánus Párt 54 keretnélküli|40x40px Demokrata Párt 45 Független 1 Összesen100keretnélküli|245x245px
A szenátus vezetése
A szenátus üléseit hivatalosan az Egyesült Államok alelnöke vezeti (az alkotmány szerint az alelnöknek ez az egyetlen önálló szövetségi jogköre), aki szavazati joggal a szavazategyenlőség esetét leszámítva nem rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén szabad döntési joga van bármelyik oldalt támogatni. Mivel az alelnök esetében előfordulhat akadályoztatás (ilyen például, ha a 25. alkotmánymódosítás szerint az elnöki jogokat és kötelezettségeket ügyvezető elnökként ellátja) a szenátus „ideiglenes” vezetésére bevezették a President Pro Tempore (korelnök) tisztségét. A korelnököt mindig a többségben lévő párt adja, s az egy évben születettek közül a legrégebben beiktatott szenátor tölti be ezt a tisztséget.
Beosztás PártSzemély Állama Kinevezése Az Egyesült Államok alelnöke A szenátus elnöke
keretnélküli|100x100px keretnélküli|40x40px 100px Joe Biden Delaware 2009. január 20. Korelnök (President Pro Tempore) keretnélküli|100x100px keretnélküli|40x40pxkeretnélküli|127x127px Orrin Hatch Utah 2015. január 3.
Frakciók Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusában két nagy csoport dolgozik, a többségi és a kisebbségi csoport. Jelenleg a többségi frakciót - a képviselőházzal megegyezően - a Republikánus Párt adja, a kisebbségi frakciót a Demokrata Párt. A többségi (republikánus) vezetés Funkció Név Állam Kinevezés Szenátusi többségi vezető Mitch McConnell Kentucky2015. Szenátusi többségi titkár John Cornyn Texas 2015. Republikánus frakcióelnök John Thune Észak-Dakota 2015. Republikánus frakció-alelnök Roy Blunt Missouri 2013. Elnök: National Republican Senatorial Committee Roger Wicker Mississippi 2013. Elnök Senate Republican Policy Committee John Barrasso Wyoming 2013.
Kisebbségi (demokrata) vezetés Funkció Név Állam Kinevezés Szenátusi kisebbségi vezető Harry Reid Nevada 2015. Szenátusi kisebbségi titkár Dick Durbin Illinois 2015. Demokrata frakcióelnök Chuck Schumer New York 2011. Demokrata frakció-titkár Patty Murray Washington 2007. Elnök: Democratic Senatorial Campaign Committee Jon Tester Montana 2015.
Választási rend Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya a szenátorok választásáról eredetileg a 3. szakaszban rendelkezett: "Az Egyesült Államok Szenátusa az egyes államokat képviselő két-két szenátorból áll, akiket az állam törvényhozó testülete hatévi időtartamra választ; minden szenátor egy szavazattal rendelkezik. Közvetlen az első választást követő összeülés után a szenátorokat a lehetőség szerint három egyforma létszámú osztályba kell sorolni. Az első osztályba tartozó szenátorok mandátuma a második év, a második osztályba tartozó szenátorok mandátuma a negyedik év, a harmadik osztályba tartozó szenátorok mandátuma a hatodik év végén megszűnik, s így a szenátus egyharmadát kétévenként választják újjá; amennyiben lemondás vagy egyéb okok folytán mandátumok üresednek meg akkor, amikor az egyes államok törvényhozó testülete nem ülésezik, az adott állam végrehajtó hatósága a megüresedett mandátumok betöltése érdekében a törvényhozó testület legközelebbi üléséig ideiglenesen kijelölhet szenátorokat: a törvényhozó testület a megüresedett helyeket betölti." Ez a rendszer volt érvényben egészen addig, amíg az 1913-ban életbe lépett 17. alkotmánymódosítás elő nem írta a szenátorok közvetlen választását. 3. §. Azóta a szenátorok személyéről a lakosok közvetlenül szavaznak a képviselőházi választásokkal egyidőben, a páros években, a november első hétfőjét követő kedden. Mivel a szenátorok mandátuma hatéves, mindig csak az államok egyharmadában van szenátusi választás, és egyazon állam két szenátorát sosem ugyanabban az évben választják meg.
Osztály Következőválasztási év (november) Mandátumlejárta Demokrata Republikánus Független Összesen 1 2018 2019 24 8 1 33 2 2020 2021 11 22 33 3 2016 2017 10 24 34 Total 45 54 1 100 Az alkotmány szerint szenátor csak olyan személy lehet, aki már elmúlt 30 éves, legalább kilenc éve amerikai állampolgár és abban az államban lakik, amelyiket képviselni kíván a szenátusban.
Szenátorok felsorolása
Állam Fénykép Név Párt Osztály Egyetemi tanulmányai Szenátusi beiktatásaA szenátorok mandátumukat hagyományosan a megválasztásukat követő év január 3-án kezdik meg. A táblázatban az első megválasztás dátumát tüntettük fel. Aki nem január 3-án kezdte meg a mandátumát annál a szenátornál feltüntetésre került a pontos dátum is. Születési dátuma Következő választási éveAlabama 95px keretnélküli|40x40px 3 University of Alabama, Tuscaloosa Birmingham School of Law 1987 2016Alabama 95px keretnélküli|40x40px 2 Huntingdon College University of Alabama, Tuscaloosa 1997 2020Alaszka 95px https://www.murkowski.senate.gov/ keretnélküli|40x40px 3 Georgetown University Willamette University 2002. december 20. 2016Alaszka 95px keretnélküli|40x40px 2 Harvard University Georgetown University 2015 2020Arizona 95px keretnélküli|40x40px 3 United States Naval Academy 1987 2016Arizona 95px keretnélküli|40x40px 1 Brigham Young University, Utah 2013 2018Arkansas 95px keretnélküli|40x40px 3 University of Arkansas, Fayetteville Southern College of Optometry 2011 2016Arkansas keretnélküli|120x120px keretnélküli|40x40px 2 Harvard University Claremont Graduate University 2015 2020Colorado 95px keretnélküli|40x40px 3 Wesleyan University Yale University 2009. január 21. 2016Colorado keretnélküli|143x143px keretnélküli|40x40px 2 Colorado State University, Fort Collins University of Colorado, Boulder 2015 2020Connecticut 95px keretnélküli|40x40px 3 Harvard University Trinity College (Cambridge) Yale University 2011. január 5. 2016Connecticut 95px keretnélküli|40x40px 1 Williams College University of Connecticut, Hartford 2013 2018Delaware 95px keretnélküli|40x40px 1 Ohio State University University of Delaware, Newark 2001 2018Delaware 95px keretnélküli|40x40px 2 Amherst College Yale University 2010. november 15. 2020Dél-Dakota 95px keretnélküli|40x40px 3 Biola University University of South Dakota 2005 2016Dél-Dakota keretnélküli|119x119px keretnélküli|40x40px 2 South Dakota State University 2015 2020Dél-Karolina 95px keretnélküli|40x40px 2 University of South Carolina, Columbia 2003 2020Dél-Karolina 95px keretnélküli|40x40px 3 Presbyterian College Charleston Southern University 2013. január 2. 2016Észak-Dakota 95px keretnélküli|40x40px 1 University of North Dakota Lewis and Clark College 2013 2018Észak-Dakota 95px keretnélküli|40x40px 3 Dartmouth College Northwestern University 2011 2016Észak-Karolina 95px keretnélküli|40x40px 2 Chattanooga State Community College University of Maryland, University College 2015 2020Észak-Karolina 95px keretnélküli|40x40px 3 Wake Forest University 2005 2016Florida 95px keretnélküli|40x40px 1 University of Florida Yale University University of Virginia 2001 2018Florida 95px keretnélküli|40x40px 3 Tarkio College Santa Fe College