Rui Gil Soares de Barros (Paredes, 1965. november 24. –) portugál válogatott labdarúgó. 2018-tól 2021-ig az FC Porto B vezetőedzője volt.

Pályafutása Korai évek Paredesben született, de az SC Covilhã-ben kapta az első profi szerződését a másodosztályban. Játszott a Varzim SC csapatában is az első osztályban is.Rui Barros ; at SJPF (Portuguese)

FC Porto Az 1987–88-as szezonban a Portoba igazolt. A szezont 12 góllal zárta, az UEFA-szuperkupa mérkőzésen pályára lépett az Ajax ellen, és az interkontinentális kupán a Peñarol ellen is játszott. A szezon végén megválasztották az év portugál labdarúgójának. Légiósként Juventus Rui Barros 1988 nyarán igazolt Olaszországba, a Juventus csapatában két szezont töltött, később a francia Monaco játékosa lett. Az 1992-es kupagyőztesek Európa-kupája-döntőt elvesztették a Werder Bremen ellen.

Az 1993-as holt szezonban igazolt át Marseillebe, ahol egy idényt töltött.

Vissza a Portoba A légiós évek után Barrios visszatért a Portohoz és még hat idényen keresztül segítette csapatát.

A válogatottban Még a Varzim SC játékosaként felfigyeltek rá a portugál válogatottnál és 1987. március 29-én debütált az 1988-as Európa-bajnokság selejtezőjében, mégpedig egy Málta elleni 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen. Az 1990-es világbajnokság-selejtezőkön is játszott a nemzeti csapatban, utolsó mérkőzése a válogatottban 1996. december 14-én Lisszabonban a Németek elleni 0–0-s döntetlenre végződő mérkőzés volt az 1998-as vb-selejtezősorozatban. 2000 júniusában 34 évesen fejezte be az aktív játékot.

Díjai, sikerei

Játékosként FC Porto Portugál bajnok : 1987–1988, 1994–1995, 1995–1996, 1996–1997, 1997–1998, 1998–1999 Portugál Kupa: 1987–1988, 1997–1998, 1999–2000 Portugál Szuperkupa: 1993, 1995, 1996, 1998, 1999 UEFA-szuperkupa: 1987 Interkontinentális kupa: 1987 U-19-es portugál bajnokság: 1983–84 Juventus FC Olasz Kupa: 1989–1990 UEFA-kupa: 1989–1990 AS Monaco FC Francia kupa: 1990–1991 Kupagyőztesek Európa-kupája: döntős 1991–1992

Edzőként Porto Portugál szuperkupa: 2006 Egyéni Az év portugál labdarúgója : 1988

Fordítás

Jegyzetek

Források

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Portugál labdarúgóedzők