Lucas Auer (1994. szeptember 11. –) osztrák autóversenyző. A korábbi Formula–1-es pilóta, Gerhard Berger unokaöccse. A DTM-ben szerepel a Mercedes Winward Racing színeiben.

Magánélete Anyja: Claudia Auer-Berger Apja: Eberhard Auer Nagybátyja: Gerhard Berger

Pályafutása 2011 októberében megnyerte az JK Racing Ázsia sorozatot és ezután pedig tesztelt a Formula–3 Euroseriesben a spanyolországi Valenciában.

2012. augusztus 25-én a holland Van Amersfoort Racing bejelentette, hogy Auer csatlakozik hozzájuk a a Német Formula–3-as bajnokságba, ahol két győzelemmel és 298 ponttal az összetett 2. helyén végzett. Még ebben az évben ugyanennél a csapatnál vendégversenyzőként részt vehetett a Formula–3 Európa-bajnokság szezonzáróján.

2013-ra az olasz élcsapat, a Prema Powerteam szerződtette a teljes idényre, majd 2014-re átigazolt a Mücke Motorsport csapatához. Mindkét évadban a pontverseny 4. helyén zárt.

2015 januárjában a Német túraautó-bajnokságban (DTM) szereplő ART Grand Prix pilótája lett. Négy évig versenyzett a sorozatban, eközben pedig rajthoz állt több GT bajnokságban is.

2018 decemberében a Red Bull Junior Team bejelentette, hogy felvették az osztrák versenyzőt, ezzel együtt az is hivatalossá vált, hogy a 2019-ben a japán Super Formula bajnokságban fog indulni. A szezonban egy dobogós helyet gyűjtött és végül a 9. lett összesítésben. 2019. december 16-án menesztették a programból.

2020-ra visszatért a DTM-be a BMW-vel. A Lausitzringen augusztus 23-án győzni tudott, úgy hogy az utolsó körben előzte meg márkatársát, Timo Glockot. Október 11-én Zolderben a harmadik helyen végzett. Az összetett a 12. helyen zárta 51 szerzett ponttal.

A 2021-es évadra a bajnokság teljesen átalakult és a GT3-as éra első évére az újonc amerikai Team Winward szerződtette és nevezte egy Mercedes-AMG GT3-mal. 2021. szeptember 18-án a hollandiai Assenben első futamgyőzelmét aratta az évadban, pole-pozícióból. A futamon végig sikerült kivédekeznie Liam Lawson támadásait. A hockenheimringi első versenyen a 2. helyre kvalifikálta magát, ahol a rajt után Arjun Maini nekiütközött, ezáltal kiállni kényszerült. A második futamon szintén az első sorból kezdve megelőzte a bajnoki éllovas Kelvin van der Lindét, amivel második sikerét szerezte meg. Október 10-én az évad záróversenyén a start utáni ütközéseket kikerülve vette át a vezetést. Az utolsó körben félrehúzódott és elengedte márkatársát, Maximilian Götzöt, aki így megnyerte a bajnokságot. Az összetettben 5. lett úgy, hogy mindössze két futamon nem szerzett pontot.

Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2011 JK Racing Ázsia Series EuroInternational 18 7 6 9 17 292 1. 2012 Toyota Racing Series Giles Motorsport 15 0 2 0 2 589 6. Német Formula–3-as bajnokság Van Amersfoort Racing 27 2 2 4 11 298 2. Formula–3 Európa-bajnokság Van Amersfoort Racing 2 0 0 0 0 0 HN‡ 2013 Toyota Racing Series Giles Motorsport 15 2 3 4 6 797 3. Formula–3 Európa-bajnokság Prema Powerteam 30 1 0 2 8 277 4. 2014 Formula–3 Európa-bajnokság kfzteile24 Mücke Motorsport 33 3 1 2 13 365 4. 2015 DTM ART Grand Prix 18 0 1 0 0 18 23. 2016 DTM Mercedes-Benz DTM Team Mücke 18 1 2 0 2 68 12. 2017 DTM Mercedes-AMG Motorsport BWT 18 3 3 0 4 136 6. ADAC GT Masters BWT Mücke Motorsport 4 1 0 0 2 55 17. 2018 DTM Silberpfeil Energy Mercedes-AMG Motorsport 20 0 3 2 4 121 7. Blancpain GT Endurance kupa Strakka Racing 1 0 0 0 0 4 42. International GT Open Drivex School 2 0 0 0 1 0 HN‡ International GT Open – Pro-Am 2 1 0 0 1 0 HN‡ 2019 Super Formula B-MAX Motopark 7 0 0 1 1 14 9. Toyota Racing Series M2 Competition 15 1 3 1 7 270 3. 2020 DTM BMW Team RMR 18 1 0 0 2 51 12. 2021 DTM Mercedes-AMG Team Winward 16 2 1 1 4 152 5. GT Európa Endurance-kupa AKKA ASP Team 1 0 0 0 0 1 32. 2022 DTM Mercedes-AMG Team Winward 16 2 2 1 4 153 2. GT Európa Endurance-kupa Winward Racing 5 0 0 0 0 0 HN 2023 DTM Mercedes-AMG Team Winward 16 0 0 1 2 111 9. GT Európa Endurance-kupa Mercedes-AMG Team Al Manar 1 0 0 0 0 3 25 GetSpeed 1 0 0 0 0 2024 DTM Mercedes-AMG Team Winward 16 0 0 0 1 116 10. GT Európa Sprint-kupa Winward Racing Team Mann-Filter 10 3 1 1 8 116,5 1. GT Európa Endurance-kupa Mercedes-AMG Team Mann-Filter 2 0 0 0 0 0 HN * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mivel Auer vendégpilóta volt, ezért nem részesült pontokban.

Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata

Év Csapat Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Helyezés Pont 2012 Van Amersfoort Racing Volkswagen HOC1 HOC2 PAU1 PAU2 BRH1 BRH2 RBR1 RBR2 NOR1 NOR2 SPA1 SPA2 NÜR1 NÜR2 ZAN1 ZAN2 VAL1 VAL2 HOC1 HOC2 HN‡ 0‡ 2013 Prema Powerteam Mercedes MNZ1 MNZ2 MNZ3 SIL1 SIL2 SIL3 HOC1 HOC2 HOC3 BRH1 BRH2 BRH3 RBR1 RBR2 RBR3 NOR1 NOR2 NOR3 NÜR1 NÜR2 NÜR3 ZAN1 ZAN2 ZAN3 VAL1 VAL2 VAL3 HOC1 HOC2 HOC3 4. 277 2014 kfzteile24Mücke Motorsport Mercedes SIL1 SIL2 SIL3 HOC1 HOC2 HOC3 PAU1 PAU2 PAU3 HUN1 HUN2 HUN3 SPA1 SPA2 SPA3 NOR1 NOR2 NOR3 MSC1 MSC2 MSC3 RBR1 RBR2 RBR3 NÜR1 NÜR2 NÜR3 IMO1 IMO2 IMO3 HOC1 HOC2 HOC3 4. 365 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette. ‡ Mivel Auer vendégpilóta volt, ezért nem részesült pontokban.

Teljes DTM eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2015 ART Grand Prix HOC1Ki HOC2Ni LAU121 LAU2Ki NOR115 NOR29 ZAN117 ZAN220 SPL121 SPL26 MSC113 MSC219 OSC115 OSC217 NÜR16 NÜR219 HOC116 HOC219 23. 18 2016 Mercedes-Benz DTM Team Mücke HOC117† HOC215† SPL121 SPL216 LAU17 LAU21 NOR113 NOR25 ZAN112 ZAN29 MSC118 MSC210 NÜR17 NÜR22 HUN115 HUN215 HOC118 HOC216 12. 68 2017 Mercedes-AMG Motorsport BWT HOC11 HOC24 LAU11 LAU210 HUN112 HUN2Ki NOR1Ki NOR22 MSC16 MSC28 ZAN115 ZAN214 NÜR11 NÜR213 SPL18 SPL2Ki HOC18 HOC210 6. 136 2018 Silberpfeil Energy Mercedes-AMG Motorsport HOC1 HOC2 LAU1 LAU2 HUN1 HUN2 NOR1 NOR2 ZAN1 ZAN2 BRH1 BRH2 MIS1 MIS2 NÜR1 NÜR2 SPL1 SPL2 HOC1 HOC2 7. 121 2020 BMW Team RMR SPA1 SPA2 LAU1 LAU2 LAU1 LAU2 ASS1 ASS2 NÜR1 NÜR2 NÜR1 NÜR2 ZOL1 ZOL2 ZOL1 ZOL2 HOC1 HOC2 12. 51 2021 Mercedes-AMG Team Winward MNZ1 MNZ2 LAU1 LAU2 ZOL1 ZOL2 NÜR1 NÜR2 RBR1 RBR2 ASS1 ASS2 HOC2 HOC2 NOR1 NOR2 5. 152 2022 Mercedes-AMG Team Winward ALG1 ALG2 LAU1 LAU2 IMO1 IMO2 NOR1 NOR2 NÜR1 NÜR2 SPA1 SPA2 RBR1 RBR2 HOC1 HOC2 2. 153 2023 Mercedes-AMG Team Winward OSC1 OSC2 ZAN1 ZAN2 NOR1 NOR2 NÜR1 NÜR2 LAU1 LAU2 SAC1 SAC2 RBR1 RBR2 HOC1 HOC2 9. 111 2024 Mercedes-AMG Team Winward OSC2 OSC2 LAU1 LAU2 ZAN1 ZAN2 NOR1 NOR2 NÜR1 NÜR2 SAC1 SAC2 RBR1 RBR2 HOC1 HOC2 10. 116 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes Super Formula eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 Helyezés Pont 2019 B-MAX Motopark SUZ AUT SUG FUJ MOT OKA SUZ 9. 14

Jegyzetek

További információk Lucas Auer Hivatalos honlapja / Lucas Auer Profilja a DTM hivatalos weboldalán /

Közösségi oldalai Lucas Auer hivatalos Facebook közösségi weboldala Lucas Auer hivatalos Twitter közösségi weboldala Lucas Auer hivatalos Instagram közösségi weboldala Lucas Auer hivatalos YouTube csatornája

Kategória:Osztrák autóversenyzők Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek