Fernando Monje (Barcelona, 1993. március 7. –) spanyol autóversenyző, aki korábban megfordult a Túraautó-világbajnokságon is.
ETCC 2012 Monje 2012-ben kezdett el túraautózni, amikor is a Tuenti Racing Team csapatában indult, egy dízel motoros Seat Leonnal az Európa-bajnokságon (ETCC-ben). Ez az év teljesen róla szólt, jobban mondva az autójáról, ami toronymagasan a vetélytársak technikája fölé emelkedett tempó tekintetében. A dízel Seat ugyanis sokkal erősebb volt, mint a többi S2000-es autó, így pedig a spanyol játszi könnyedséggel zsebelte be a bajnoki címet. Persze azért azt az autót is el kellett terelgetni, és többször is technikai problémák hátráltatták, de szépen állta a sarat, bár igaz nagyon senki nem tartotta nagyra tőle ezt a címet.
WTCC 2012 Monje amellett, hogy sikert-sikerre hajszolt az Európa-bajnokságon, rajthoz állt a WTCC-ben is, azaz a világbajnoki mezőnyben. Első hétvégéjét hazai pályáján Valenciában futotta, ahová még az ETCC-ben használt dízel Leonnal nevezett, de abban a mezőnyben ez a technika már nem emelkedett ki. A fiatal spanyol számára ez a hétvége leginkább a tapasztalat szerzésről szólt és ennek megfelelően különösebb eredményt sem sikerült felmutatnia. Hétvégi mérlege: egy 21. és egy 18. hely volt.
Ezután inkább az ETCC-re koncentrált, ahol mint fentebb olvasható, megszerezte a bajnoki címet, és azzal a zsebében érkezett vissza a világbajnokságra Curitibában, a Brazil Nagydíjon. A spanyol pilóta ezúttal egy tapasztaltabb csapattársat kapott, a szintén nagyon fiatal Pepe Oriola személyében. Monje azonnal beindult és rögtön az 1. futamon pontot szerzett megelőzvén csapattársát és megszerezve ezzel első világbajnoki pontját. A következő versenyen Sonomában nem volt szerencsés mindkét futamon belekeveredett a rajt balesetbe és csúnyán összetörte a Seatot. Japánban és Kínában végig a közép mezőnyben csatázott, innen a legjobb eredménye egy 14. hely volt. Az évadzáró makaói fordulóra úgy érkezett meg, hogy mindenképpen be akarja fejezni a futamokat. Nos ez sikerült is neki, az óvatos versenyzés eredménye pedig egy újabb pontszerzés lett a 2. futamon, ahol is 10. lett. Monje első (csonka) szezonjában tehát 2 pontot gyűjtött, amivel a ponttáblázat 24. helyén zárt.
WTCC 2013 A fiatal, mindig poénos kedvében lévő Monje 2013-ban már teljes szezont futott a WTCC-ben a Campos Racing színeiben, akárcsak eddig most is egy Seat Leonnal. Az ETCC tavalyi bajnoka nagy reményeket táplált ezen szezon felé, meg akarta mutatni, hogy a sok kritika ellenére igenis jó pilóta és van helye a legjobbak közt. A szezon első hétvégéje Monzában volt, ahol az időmérőn éppen lecsúszott a Q2-es szakaszról. A szakadó esőben Monje közel került a pontszerzéshez, de végül be kellett érnie egy 12. hellyel. A következő hétvége a szezon egyik csúcspontját jelentette a fiatal spanyol számára, hiszen a marokkói szűk, utcai pályán bejutott az időmérőn a top 12-be és ezt a sikert megfejelvén még a pole pozíciót is megszerezte a második, fordított rajtrácsos futamra. A bravúr abban rejlett, hogy ezt a körét is úgy futotta meg, hogy érintőre vette a falat, így a sérült felfüggesztéssel ment körbe a pályán. A vasárnapi 1. futamon szerencsétlen volt, 11.lett és egy hellyel maradt le a pontszerzésről, de a remény a jó szereplésre még hátra volt. Csakhogy nem úgy sikerült ahogy azt Monje szerette volna. A fiatal pilóta kissé elizgulta az első köröket, így nem tudott élni a lehetőséggel. Ugyan a rajtnál
szépen el jött és néhány kanyaron keresztül vezette is a versenyt, de aztán márka társa és tavalyi csapattársa Oriola megelőzte őt és ettől kissé szétesett fejben Monje. A Campos versenyzője ezután összeért Rob Huffal, akinek kitört ettől a futóműve és kiterelte a bukótérbe a spanyolt, aki emiatt vagy nyolc pozíciót esett vissza. A legrosszabb azonban ezután jött: Fernandot ugyanis annyira megviselte ez mentálisan, hogy figyelmetlenségében elvétett egy féktávot és nagy sebességgel beleszállt az előtte autózó James Thompson Ladájába. A brit pilóta ezután rendesen kioktatta a forrófejű és mentálisan szétesett Monjet. Ezután hosszú futamokon keresztül csak a középmezőnyben vergődött. A szerencse Suzukában érte utol, ahol végre megszerezte idei első pontját, amikor is a 10. helyen látta meg a kockás zászlót. A szezont már be sem fejezte, ugyanis a makaói nagydíjon el sem indult családi okokra hivatkozva. Miután nem álltak a háta mögött tehetős szponzorok, így Monje nem tudott szerezni magának TC1-es autót, így távozni kényszerült a WTCC-ből.
TCR 2015 Ezek után leghamarabb 2015-ben, az újonnan indult TCR szériában láthattuk a spanyol srácot, ahol egy Opel Astrával versenyzett korábbi csapata, a Campos Racing színeiben. Monje Monzában, Salzburgbvan és Szingapúrban állt rajthoz az olasz versenyhétvégén pedig még a dobogó legalsóbb fokára is felállhatott.
Eredményei Teljes Túraautó-világbajnokság eredménysorozata Év Csapat Autó123456789101112 Helyezés Pont2012SUNRED EngineeringSUNRED SR León 1.6T MON VAL MAR SVK HUN AUT POR CUR USA SUZ CHN MAC 24. 2 21 18Tuenti Racing TeamSEAT León WTCC 10 14 Ki Ki 14 Ki Ki 16 14 102013Campos RacingSEAT León WTCC MON MAR SVK HUN AUT RUS POR ARG USA SUZ CHN MAC 24. 1 12 15 11 Ki 15 16 16 18 Ki 17 15 18 15 Ki 16 14 23 15 10 13 29 19
Teljes TCR nemzetközi sorozat eredménylistája Év Csapat Autó1234567891011 Helyezés Pont2015Campos RacingOpel Astra OPC SEP SHA VAL POR MON SAL SOC RBR SIN CHA MAC 16. 26 5 3 Ni Ni 10 19†
További információk Hivatalos DriverDB honlapja
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol autóversenyzők