Rácz Béla, született Katz (Berettyóújfalu, 1886. július 2. – London, 1945. október 19.) ügyvéd, újságíró, történeti munkák szerzője.

Élete Nagyváradon a jogakadémián tanult, ez idő tájt lépett be az MSZDP-be, lett a Munkásbiztosító Pénztár hivatalnoka, a Munkás Újság szerkesztője. Tanulmányait követően Nagyváradon ügyvédi irodát nyitott. Az őszirózsás forradalom idején a nagyváradi munkástanács elnöke, 1919 januárjában Nagyvárad, illetve Bihar vármegye kormánybiztosává nevezték ki, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején pedig a nagyváradi direktórium és a vármegye intézőbizottságának elnöke volt. Áprilisban Nagyváradon megszűnt a tanácshatalom, így Rácz Budapestre ment, ahol a Belügyi Népbiztosságon működött, s a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba is beválasztották. A kommün összeomlását követően, a román megszállás idején dr. Rácz Aurél álnéven bujkált és többeket kiszabadított a fogságból. Megalapította az MSZDP jogvédő irodáját. 1921-ben Bécsbe emigrált és 1938-ig a szovjet sajtóiroda (TASZSZ) munkatársaként dolgozott, az Anschluss után pedig Londonba költözött, ahol a Nagybritanniai Szabad Magyarok Egyesületének vezetőségében működött.

Művei Vörösök és fehérek 70 év előtt. Az 1848/49-iki magyar ellenforradalom (Wien, 1920); Kereszténység és rabszolgaság (Wien, 1922).

Jegyzetek

Források Rácz Béla. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. július 20. 456. p. Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp.: Kossuth Könyvkiadó. 1972. 250. p.

További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Bp.: Akadémiai Kiadó. 2004. Gergely Ernő: Az Országos Munkásjogvédő Iroda története. Bp.: Országos Ügyvédi Tanács és a Budapesti Ügyvédi Kamara. 1985. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp.: Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ. 2000. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp.: Magyar Könyvklub. 2002.

Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Berettyóújfaluiak Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban