Az a Lindberg japán rockegyüttes második kislemeze, mely 1990. február 7-én jelent meg a Tokuma Japan Communications kiadó gondozásában. A dal az Oricon japán heti slágerlista első helyén nyitott és 2009-ig több, mint 610 000 példányt adtak el belőle, ezzel platinalemez minősítést érve el.

Háttér A dalt a Fuji TV Szekai de icsiban kimi ga szuki című doramasorozatának nyitófőcímdalaként volt hallható annak 1990 januárja és márciusa közötti adásidejében. Az Ima szugu Kiss Me összesen huszonkettő hetet töltött el a japán Oricon heti eladási listáján, ebből hármat annak élén, a márciusi havi listán is az élen végzett, illetve az 1990-es évi összesített listán is a harmadik helyet érte el, ezzel a Lindberg első és egyben legnagyobb sikerét elérve. A címadó szám az együttes Lindberg III című stúdióalbumán kapott helyet, ami szintén az eladási listák élén nyitott. A Step in Now című B oldalas szám az 1989 áprilisában megjelent Lindberg I című soralbumról lett kimásolva. A dal a Lindberg XX albumra felkerült huszadik évfordulós változata az NHK Konkacu rikacu doramasorozatának nyitófőcím dalaként is hallható volt. A dal eredeti változatából 1990 márciusáig 200 000, míg egy hónappal későbbre 400 000 példányt adtak el, ezzel arany-, illetve platinalemez minősítést érve el. (A legördülő menüből ki kell választani az „1990年3月”-t, illetve az „1990年4月”-t) A dalból 2009-ig több, mint 610 000 példányt adtak el.

Számlista (3:32) Dalszöveg: Aszano Mijuki, zene: Hirakava Tacuja, hangszerelés: Inoue Tacuhito Step in Now (4:06) Dalszöveg: Aszano Mijuki, zene: Inoue Tacuhito, hangszerelés: Lindberg, Inoue Tacuhito

Albumszereplések A dal a következő Lindberg-albumokra került fel: Lindberg III (Album Version) Flight Recorder 1989-1992: Little Wing (’92 New Version) Singles: Flight Recorder II Best: Flight Recorder III (’92 New Version) Final Best (’92 New Version) Flight Recorder: Final Memories (’02 New Version) Golden Best: Lindberg Early Flight Lindberg XX (20th ’09 Version)

Feldolgozások 2008 Anna (a Koi no katacsi című albumon) Hirata Juka (a Koi no Dial 6700 című kislemezen) Salon (a My Time című albumon) Mi (az I Love Music: Mi Best Collection című albumon) 2009 Merry Merry Boo (az Ima szugu Kiss Me című digitális kislemezen) Mijosida Luna (a Ska Flavor#2 című albumon) 2010 Hirosze Kómi (a Drama Songs című albumon) Jurian Beat Crisis (a Jurian Beat Crisis című albumon) 2011 Nakagava Sóko (a Shokotan Cover 4-2: Shoko Rock-hen című középlemezen, a dalt Vatasze Makival közösen az FNS kajószain is előadták) 2014 Kisitani Kaori (a Lindberg Tribute: Minna no Lindberg című tribute albumon) Sibata Ajumi (a Kick Start című feldolgozás albumon) 2015 Against the Current (a Gravity című középlemezen, angol dalszöveggel) 2019 Ryuchell (a Super Candy Boy című albumon) 2021 Coming Flavor (a Kamifure! című középlemezen) 2022 Nisikigi Csiszato (hangja: Anzai Csika) (a Lycoris Recoil című animesorozat második DVD/Blu-Ray-kiadásának bónusz CD-jén) 2023 Humbert Humbert (a Folk 4 című feldolgozásalbumon)

Jegyzetek

Kategória:1990 kislemezei