Julija Antonovna Putyinceva (; Moszkva, 1995. január 7. –) orosz születésű, Kazahsztán színeiben játszó hivatásos teniszezőnő.
2009 óta profi teniszjátékos. 2009−2012 között Oroszország, 2012-től Kazahsztán színeiben versenyez.
Juniorként 2010-ben bejutott a wimbledoni lány egyéni verseny elődöntőjébe, ott azonban a későbbi győztes cseh Kristýna Plíškovától vereséget szenvedett. Ugyanebben az évben a US Openen a junior lányok között a döntőbe jutott, ahol Daria Gavrilova ütötte el a győzelemtől.
Grand Slam-tornán 2013-ban került először főtáblára, az Australian Openen a 2. körig jutott. Legjobb eredménye a Grand Slam-tornákon egyéniben a 2016-os és a 2018-as Roland Garroson, valamint a 2020-as US Openen elért negyeddöntő. Párosban a US Openen a 3. körig jutott. Egyéniben három WTA- és hat ITF-tornagyőzelemmel rendelkezik.
Junior korszakában a legjobb helyezése a kombinált ranglistán a 3. hely volt 2012-ben. A felnőttek között legjobb világranglista-helyezése egyéniben a 20. hely, amelyet 2025. január 27-én ért el, párosban az 57. hely, amelyre 2025. június 30-án került.
2010-ben Oroszországot képviselte az ifjúsági olimpiai játékokon. 2014 óta a kazak Fed-kupa-csapat tagja.
WTA döntői Egyéni Győzelmei (3) Összesítés Grand Slam-torna (0)Premier Mandatory (0) WTA 1000 (mandatory)* (0)Premier Five (0) WTA 1000 (non-mandatory)* (0)Premier (0) WTA 500* (0)International (1) WTA 250* (2) *2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése. BorításonkéntKemény (1–3)Salak (1–0)Fű (1–0)Szőnyeg (0–0) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény Megj.1. 2019. május 25.Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, NémetországSalak Tamara Zidanšek4–6, 6–4, 6–2 2. 2021. július 18.Hungarian Grand Prix, BudapestSalak Anhelina Kalinyina6–4, 6–0 3. 2024. június 23.Birmingham Classic, Birmingham, Egyesült KirályságFú Ajla Tomljanović6–1, 7–6(8)
Elveszített döntői (3) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény Megj.1. 2017. február 5.St. Petersburg Ladies Trophy, Szentpétervár, OroszországKemény (f) Kristina Mladenovic2–6, 7–6(3), 4–6 2. 2018. szeptember 23.Guangzhou Open, Kanton, KínaKemény Vang Csiang1–6, 2–6 3. 2021. október 2.Astana Open, Nur-Szultan, KazahsztánKemény (f) Alison Van Uytvanck6–1, 4–6, 3–6
Páros Elveszített döntői (2) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény1. 2023. szeptember 17. Japan Women’s Open, Oszaka Kemény Anna Kalinszkaja Anna-Lena Friedsam Nagyija Kicsenok 6–7(3), 3–62. 2024. augusztus 19. Cincinnati Open, Cincinnati Kemény Leylah Fernandez Asia Muhammad Erin Routliffe 6–3, 1–6, [4–10]
ITF döntői Egyéni Győzelmei (6) Díjazás $100,000 verseny (1) $75,000 verseny $50,000 verseny (2) $25,000 verseny (3) $15,000 verseny $10,000 versenyDöntők borítás szerintKemény (4)Salak (2)FűSzőnyeg No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény 1. 2011. május 16. Moszkva, Oroszország Salak Veronyika Kapsaj 6–2, 6–1 2. 2011. július 18. Samsun, Törökország Kemény Marta Domachowska 7–6(6), 6–2 3. 2011. augusztus 8. Kazany, Oroszország Kemény Caroline Garcia 6–4, 6–2 4. 2011. december 26. Tyumeny, Oroszország Kemény Elina Szvitolina 6–2, 6–4 5. 2012. február 6. Launceston, Ausztrália Kemény Lesley Kerkhove 6–1, 6–3 6. 2012. május 7. Cagnes-sur-Mer, Franciaország Salak Patricia Mayr-Achleitner 6–2, 6–1
Elveszített döntői (6) Díjazás $100,000 verseny (0−2) $75,000 verseny (0−1) $50,000 verseny (0−2) $25,000 verseny (0−1) $15,000 verseny $10,000 versenyBorítás szerintKemény (0–3)Salak (0–3)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) No.DátumTornaBorításEllenfélEredmény 1. 2012. november 4. Nantes, Franciaország Kemény (f) Monica Niculescu 2–6, 3–6 2. 2012. december 1. Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Kemény Date Kimiko 1–6, 6–3, 4–6 3. 2014. április 7. Pelham, Egyesült Államok Salak Laura Siegemund 1–6, 4–6 4. 2014. május 4. Indian Harbour Beach, Egyesült Államok Salak Taylor Townsend 1–6, 1–6 5. 2015. július 12. Contrexéville, Franciaország Salak Alexandra Dulgheru 3–6, 6–1, 5–7 6. 2015. november 1. Nanking, Kína Kemény Hszie Su-vej 6–7(5), 6–2, 2–6
Junior Grand Slam döntői Lány egyéni Elveszített döntői (1) ÉvBajnokságBorításEllenfélEredmény 2010 US Open Kemény Daria Gavrilova 6–3, 6–2
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2012 – Selejtező(Q2) – Selejtező(Q1) 2013 2. kör C Suárez Navarro 2. kör Sara Errani 1. kör Kirsten Flipkens – 2014 1. kör Agnieszka RadwańskaSelejtező(Q3) – Selejtező(Q2) 2015 1. kör Elina Szvitolina 2. kör Elina Szvitolina 2. kör Venus Williams 1. kör K Bondarenko 2016 3. kör M Gaszparjan Negyeddöntő Serena Williams 2. kör A Pavljucsenkova 2. kör Carina Witthöft 2017 2. kör Jeļena Ostapenko 3. kör Garbiñe Muguruza 1. kör Anastasija Sevastova 2. kör Agnieszka Radwańska 2018 2. kör Ana Bogdan Negyeddöntő Madison Keys 2. kör Darja Kaszatkina 1. kör Bernarda Pera 2019 2. kör Belinda Bencic 1. kör Rebecca Peterson 2. kör Viktorija Golubic 3. kör Donna Vekić 2020 3. kör Simona Halep 2. kör Nadia Podoroskaelmaradt Negyeddöntő Jennifer Brady 2021 3. kör Elina Szvitolina1. kör Unsz Dzsábir 2. kör Paula Badosa 1. kör Kaia Kanepi 20221. kör Harmony Tan2. kör Camila Giorgi1. kör Alizé Cornet2. kör Jule Niemeier 2023 2. kör Karolína Plíšková3. kör Sloane Stephens1. kör B Haddad Maia 1. kör Martina Trevisan 20241. kör Anasztaszija Zaharova2. kör Paula Badosa4. kör Jeļena Ostapenko3. kör Jasmine Paolini 2025 3. kör Darja Kaszatkina 3. kör Mirra Andrejeva 1. kör Amanda Anisimova2. kör Anna Kalinszkaja 20264. kör Iva Jovic 2. kör Camila Osorio1. kör Tatjana Maria2. kör Cseng Csin-ven
Év végi világranglista-helyezései Év 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024 2025Egyéni 725. 241. 121. 102. 113. 74. 34. 53. 45. 34. 28. 42. 51. 69. 29. 73.Páros––––1079. 1131. 335. 751. 791. 160. 186. 331. 314. 345. 111. 106.
Jegyzetek
Források
Profilja és eredményei a CoreTennis.net oldalon
További információk Interjú
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Moszkvaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Orosz teniszezők Kategória:Kazak teniszezők Kategória:Kazak nők Kategória:Orosz nők Kategória:Kazak olimpikonok