A Rózsakereszt Templomának Rendje (Order of the Temple of the Rosy Cross, OTRC) egy teozófusok által alapított rend volt a XX. század elején. A szervezetet a Teozófiai Társulat vezetői, köztük Annie Besant, Marie Russak Hotchener és James Ingall Wedgwood alapították.

Gregory Tillett, Ph.D. "Charles Webster Leadbeater 1854-1934" című disszertációja szerint mind Russak, mind Wedgwood médiumok voltak, akik tempel-összejöveteleik során állítólag üzeneteket tudtak fogadni a "mesterektől"., 574. oldal. Tillet, aki több taggal is készített interjút, megjegyzi, hogy nagyon kevés nyilvános utalás létezik a Rendről. A Társulat által kiadottak homályos megfogalmazásúak, míg a "külsős" hivatkozások pontatlanok. Russak helyettese Lady Emily Lutyens volt, aki a angliai képviselője és újságjának, a Herald of the Star-nak a szerkesztője, a Társulat ezoterikus szekciójának a tagja, továbbá a szervezet tehetős támogatója volt.Lásd itt: http://www.oxforddnb.com/view/10.1093/ref:odnb/9780198614128.001.0001/odnb-9780198614128-e-50654

A The Vahan teozófiai folyóirat szerint az OTRC "a misztériumok, a rózsakeresztesség, a kabbala, az asztrológia, a szabadkőművesség, a szimbolizmus, a keresztény szertartások, a misztikus hagyományok és a nyugat okkultistái tanulmányozásának" szentelte magát. Hozzáteszi még, hogy "az a megbízatása, hogy előkészítője legyen a Róma dekadenciája miatt elveszett misztériumok helyreállításának".The Vahan, 1912. áprilisi szám

Az ausztrál Sophia egyetemi hírújság közlése szerint "A Rend Tanácsa 12 testvérből állt, akik mély érdeklődést tanúsítottak az ősi misztériumok és a szertartásos okkultizmus iránt és akik azt remélték, hogy - Rákóczi mester inspirációi által vezetve - jó eszköz lesz a régi misztériumok felélesztésére és az új "Világtanító"A teozófusok akkoriban Dzsiddu Krisnamúrtiban látták a fizikai testben újjászülető Jézust. Ennek előkészítését szerették volna elvégezni. Az egészet később maga Krishnamurti utasította vissza. érkezésének előkészítésére.Sophia, 1912. júniusi szám

A Rend tagjai fehér tunikát viseltek és kéthetente találkoztak "Oratorium" (elméleti) és "Laboratorium" (gyakorlati) összejöveteleiken. Az oratorium találkozókon spirituális és filozófiai szövegek értelmezése és megbeszélése zajlott, míg a "Laboratorium" rendezvényeken belső munka és szertartás volt a gyakorlat. A Rend felbomlása után Russak belépett a Rózsakeresztes rendbe és Harvey Spencer Lewis-zal aktívan együttműködve alakították ki az AMORC szertartásrendjét az 1920-as években.

Charles Webster Leadbeater helytelenítette a Rend működését, mert nem látta sem igazoltnak, sem "szabályosnak" a rajta és Besanton kívüli médiumok - mesterektől származó -üzenetközléseit. Azt állította, hogy a szertartások "ártalmas erőket hoztak felszínre", így Leadbeater sikertelenül próbálta meggyőzni Lutyens-t arról, hogy "szervezzék át az iránymutatásai szerint". 1914-ben Leadbeater hivatalosan utasította őket a Rend feloszlatására."

Max Heindel az 1915-ben megjelent "Rays from the Rose Cross" című művében vitatta, hogy bármiféle kapcsolat lehet a Rosicrucian Fellowship és az OTRC, vagy bármely más teozófiai ihletésű társaság között, mivel "a Teozófiai Társulat és szervezeteinek a célja homlokegyenest ellentétes a Rosicrucian Fellowship céljaival, mely a nyugati vallási bölcseletet vallja magáénak és hiszi, hogy nyugati embernek nyugati módszerekre van szüksége."

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Teozófia Kategória:Rózsakeresztes szervezetek Kategória:Okkultizmus