250px|bélyegkép|Rotterdam 2009 250px|bélyegkép|Torino 2010 250px|bélyegkép|Antwerpen 2011 250px|bélyegkép|Braga 2012 250px|bélyegkép|Maribor 2013 250px|bélyegkép|Szaloniki 2014 250px|bélyegkép|Kolozsvár 2015 250px|bélyegkép|Gandzsa 2016

Az Európa Ifjúsági Fővárosa (European Youth Capital) címet évente ítélik oda valamely európai városnak. Azalatt az egy év alatt, amíg a cím érvényes, a városok bizonyíthatják ifjúság-központúságukat különböző olyan tevékenységek szervezésével, amelyek a város kulturális, szociális, politikai és gazdasági fejlődését segíthetik elő. A cím kiosztására az Európai Ifjúsági Fórum kezdeményezéséből kerül sor. Az első győztes város a 2009-es évre nyerte el a díjat.

Célok A díj kiosztásával az a cél, hogy Európa-szintű ifjúsági mozgalmat és együttműködést hozzanak létre a fiatalok között. A szervezők azt is el szeretnék érni, hogy a címben részesülő városban az életszínvonal is fejlődjön, nem csak gazdasági szempontokból, hanem kulturális és szociális téren is. Ugyanakkor a város nevezése, a programok kidolgozása és a szükséges dokumentáció elkészítése a fiatalság feladata, így már a cím elnyerésére való felkészülés is a fiatalok együttműködését igényli. A turizmus fellendülése és a nemzetközi elismerés pedig már csak mindennek a kiegészítését szolgálja.

A győztes városok +Európa Ifjúsági Fővárosa Év Város Ország 2009 Rotterdam 2010 Torino 2011 Antwerpen 2012 Braga 2013 Maribor 2014 Szaloniki 2015 Kolozsvár 2016 Gandzsa 2017 Várna 2018 Cascais 2019ÚjvidékSzerbia

Kolozsvár mint Európa Ifjúsági Fővárosa 2015-ben Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa. Az év során megszervezett programok célja a fiatalság és az ifjúsági szervezetek részvételi szándékának a megerősítése volt, mellyel az szerették volna elérni, hogy a társadalom különböző területeinek aktivitásaiba a fiatalság is bekapcsolódjon, ne csak azon évben, melyben a címet viselte a város, hanem az azt követő évek során is, és ezáltal a fiatalok a társadalom aktív tagjaivá váljanak.

A program által kitűzött főbb célok A szervezők a programok által azt szerették volna elérni, hogy a helyi közösség bekapcsolódjék az ifjúsággal kapcsolatos vagy az ifjúságot érintő programokba. Másik cél olyan ifjúsági találkozók és konferenciák szervezése volt, melyek által a város ilyen szempontokból Európa egyik elöljárójává váljon azon évben. Ugyanakkor az ezen évben szervezett programoknak köszönhetően ismertebbé szerették volna tenni Kolozsvárt az európai ifjúság számára, de az is cél volt, hogy az erdélyi város ifjúsága is megismerje és bekapcsolódjék az Európa-szintű együttműködési mozgalmakba. Az eseményeknek emellett gazdasági céljuk is volt, olyan fenntartható pénzügyi eljárások kialakítását célozták meg, melyek által az ifjúsági szervezetek és az általuk szervezett projektek támogatottabbá válnak.

Share Kolozsvár Föderáció A címet Kolozsvár önkormányzata kapta meg, a helyi tanács döntése alapján pedig az önkormányzat ezen év alatt együttműködött a Share Kolozsvár Föderációval, melyet 31 kolozsvári ifjúsági szervezet alkotott meg ebből a célból. Az újonnan alakult szervezet nevében szereplő share (megosztás) a rendezvények mottójává vált. A mottó által hirdetett prioritások: Share space (terek megosztása) Share culture (kultúra megosztása) Share work (munka megosztása) Share power (erő megosztása) Share joy (vidámság megosztása) Share vision (gondolatok és koncepciók megosztása)

Források A Kolozsvár 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa projekt hivatalos oldala

Fordítás

Kategória:Ifjúsági események