Paul Joseph Goebbels (Rheydt, 1897. október 29. – Berlin, 1945. május 1.) német politikus, Adolf Hitler nemzetiszocialista Németországának propagandaminisztere 1933 és 1945 között, Adolf Hitler közvetlen munkatársa és a végsőkig kitartó híve. A náci rezsim kevés diplomás értelmiségi vezetője közé tartozott. Gátlástalan propagandatevékenysége a második világháború után világszerte fogalommá vált. Szónoki tehetségéről és szélsőséges antiszemitizmusáról is nevezetes volt.
1922-ben szerezte meg diplomáját a Heidelbergi Egyetemen. 1924-ben lépett be a náci pártba, ahol Gregor Strasser munkatársa lett. 1926-ban a párt körzeti vezetője lett Berlinben. Ekkor kezdett közelebbről foglalkozni a propaganda kérdéseivel. 1930-tól a pártpropaganda országos vezetője lett (Reichspropagandaleiter der NSDAP). 1933-ban a náci hatalomátvétel után népfelvilágosítási és propagandaminiszter (Reichsminister für Volksaufklärung und Propaganda) lett. Minisztériuma élén gyorsan ellenőrzést szerzett a hírközlés, a művészetek, és gyakorlatilag minden tájékoztató tevékenység felett Németországban. Nagy tehetséggel alkalmazta a rádió és a film új technikai eszközeit propagandacélokra. A nemzetiszocialista pártpropaganda fő témái között ott volt az antiszemitizmus, a keresztény egyházak elleni támadások, és – különösen már a háború idején – a harci morál erősítése.
A háború végén, Hitler 1945. április 30-i öngyilkossága után, Hitler végrendeletének megfelelően ő követte vezérét Németország kancellárjának posztján. Egy nappal később maga is öngyilkos lett feleségével együtt, miután megmérgezték hat gyermeküket.
Gyermek- és fiatalkora Rheydt kisvárosában született (ma Mönchengladbach része), szegény családban. Apja kistisztviselő volt, nehezen tartotta el négy gyermekét, de buzgó katolikusként mindent megtett azért, hogy a szorgalmas és tehetséges Josephet taníttathassa. Édesanyja holland származású volt.
Az ifjú Joseph egy gyermekkori csontbetegség miatt nem sportolhatott, lába kacska maradt, speciális cipőt kellett hordania. Alacsony termete mellett ez a hátrány is nyilvánvalóan kedvezőtlen lelki hatást gyakorolt rá. Később, az első világháború idején katonai szolgálatra is alkalmatlannak nyilvánították. Valószínűleg emiatt is fordult minden szorgalmával a tanulás, olvasás felé. Katolikus egyházi gimnáziumba járt szülővárosában, évfolyamelsőként érettségizett. Nagyon korán írni is kezdett. Katolikus ösztöndíjat nyert az egyetemi tanulmányaira. Számos egyetemen volt hallgató (Heidelberg, Bonn, Freiburg, Würzburg, Köln, Frankfurt am Main, München, Berlin), végül 1921-ben doktorált a német irodalom és filozófia tárgyában. Disszertációját Wilhelm von Schütz kevéssé ismert 19. század eleji német drámaíróról írta. Antiszemita nézetei ellenére több zsidó származású professzort, például Friedrich Gundolfot és Max von Waldberget is nagyra becsülte. Továbbra is írói ambíciókat táplált, de a siker elmaradt.
Egyetemi tanulmányai alatt, Freiburgban beleszeretett Anka Stalhermbe, aki nála három évvel idősebb volt, majd követte őt Würzburgba is. 1921-ben Goebbels írt egy önéletrajzi ihletésű, háromrészes regényt Michael címmel, amelynek csak az első és harmadik része maradt fenn. 1920-ban szakítottak Anka Stalhermmel, Goebbels emiatt az öngyilkosság gondolatával foglalkozott.
A családi hagyományoknak megfelelően ifjúkorában hívő katolikus volt, de a világ rendjét egyre tökéletlenebbnek érezte, és ez megingatta hitében. A korabeli, az első világháború és a versailles-i békeszerződés nyomán kialakult németországi viszonyok között diplomája, doktorátusa ellenére állást sem talált, nemhogy kiugrási lehetőséget. Sikertelenségei miatt a zsidó összeesküvést vádolta: ezekben az években vált radikális antiszemitává. 1923-ban néhány hónapig egy bankban dolgozott. Megélhetését amúgy is szegény családja biztosította, ő pedig csalódottan továbbra is rengeteget olvasott, ennek révén is kereste a kiutat az igazságtalannak érzett társadalmi rendszerből. Olvasmányai közé tartoztak Oswald Spengler, Houston Stewart Chamberlain filozófiai kötetei, de Dosztojevszkij is. A marxizmust mint judaista-internacionalista elméletet élesen elvetette, de érdeklődést mutatott az orosz bolsevikok iránt, mivel ők szerinte a saját nemzeti megmentésükre vállalkoztak.
Nemzetiszocialista tevékenységének kezdetei Goebbels így már akkor is valami nemzeti, judaizmus nélküli szocializmus felé orientálódott, amikor még a nemzetiszocialistákról nem is tudott. Rájuk az 1923. novemberi müncheni sörpuccs idején figyelt fel, amikor Hitlert letartóztatták. A tényleges kapcsolatot csak 1924 augusztusában vette fel velük, amikor egy ismerőse magával vitte egy náci csoport weimari gyűlésére. Itt találkozott többek között Gregor Strasserrel, Gottfried Federrel, és ettől kezdve a nemzetiszocializmus elszánt híve lett. Hitler kiszabadulása és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) újraalapítása után hivatalosan is a párt tagja lett. Tehetségének megfelelően szerepet vállalt különböző náci kiadványok szerkesztésében. Nagy elismeréssel adózott Gregor Strassernek, aki szintén egy erősen nacionalista és antiszemita, de egyúttal „szocialista” Németországban gondolkodott.
Goebbels tehát eleinte a náci mozgalom „balszárnyához” érezte közel magát, egyúttal a német kommunisták akkori „nemzeti-bolsevik” szárnyával is sok mindenben egyetértett. Véleménye szerint az NSDAP-nek a szegény rétegekre kell támaszkodnia, és minden eszközzel a tőkések ellen kell harcolni, még akkor is, ha a bolsevizmust kell ehhez segítségül hívni. A kezdetektől fogva nagyra értékelte Hitler vezetői tehetségét, de viszolygott az őt körülvevő müncheni „kispolgároktól”. Az NSDAP 1925–26-os belső pártvitájában Strasser oldalára állt. Programtervezetük előtérbe állította a munkavállalók érdekeit, antikapitalista szlogeneket hirdetett, demokratizálni akarta a párton belüli döntéshozatalt. Hitler ezeket az elképzeléseket egy 1926 februárjában Bambergben tartott gyűlésen megsemmisítő kritikával illette, és ez ellen a Strasser-csoport jelen lévő képviselői, Goebbelst is beleértve, nem mertek szót emelni. Goebbels ekkor ugyan „szörnyűségesnek” találta Hitler álláspontját, azaz a tőkés és nagybirtokos magántulajdon elismerését, a Szovjetunió fő ellenségként való meghatározását, de különösen azt, hogy a szocializmus egy zsidó kreáció, azonban e véleményét csak a naplójában rögzítette. A konferencia után Hitler néhány más Ruhr-vidéki, vele nem teljesen egyetértő náci vezetővel együtt, meghívta őt magához Münchenbe, hogy meggyőzze őket. Hitler és Goebbels beszédet is mondtak egy helyi gyűlésen. A megbékülés tökéletesen sikerült, Goebbels teljesen elfogadta Hitler álláspontját, és megerősödött abban a hitében, hogy egy zsenivel van dolga. Ettől kezdődött az a szinte vallásos áhítata, amellyel Hitlert követte, és amely katolikus hitének helyébe lépett.
Berlini vezetőként
Hitler 1926-ban az NSDAP berlini szervezetének vezetőjévé nevezte ki, részben azzal a céllal, hogy megbontsa a Ruhr-vidéki náci vezetők azon csoportját, amely még kételkedhetett az ő tévedhetetlenségében. Hitler szabad kezet adott neki e rendkívül fontos körzet irányításában, és hatáskörébe rendelte a helyi SA és SS szervezetek irányítását is. Kizárólag személyesen Hitlernek tartozott felelősséggel. Goebbels nagy lelkesedéssel látott munkához. A helyi párttagságot revízió alá vette, és csak a legaktívabbakat tartotta meg. Bevezette a párttagdíjat, és belépőjegyet árult a gyűléseikre, hogy a párt anyagi helyzetét megszilárdítsa. Részben a párt ismertségének növelésére utcai csetepatékat provokált a német kommunista párt aktivistáival. Adaptálta az akkoriban gyorsan fejlődő kereskedelmi marketing módszereit a politikai tevékenységre, beleértve a jól hangzó jelszavakat és a tudatalattira ható eszközöket. Új típusú plakátjai többek között hatalmas vörös betűkkel rejtélyes üzeneteket emeltek ki, ami arra késztette a nézőt, hogy végigolvassa a kisebb betűkkel írt szöveget is.
Hatalmas szónoki tehetségét tudatosan fejlesztette, beszédeit, gesztusait tükör előtt gyakorolta. A gyűléseket rituális menetelések és éneklés vezette be, a helyszíneket pártzászlókkal dekorálták. Mindig késve érkezett, úgy időzítve, hogy a legnagyobb érzelmi hatást váltsa ki. Beszédeit részletesen megtervezte, de képes volt a rögtönzésre is, hogy rugalmasan alakítsa kapcsolatát közönségével.
Goebbels taktikája arra irányult, hogy utcai provokációkkal, összetűzésekkel hívja fel a széles nagyközönség figyelmét az NSDAP-ra. Ez ahhoz vezetett, hogy a rendőrség 1927 májusában kitiltotta a párt rendezvényeit a fővárosból. Ennek ellenére folytatódtak az incidensek, például fiatal nácik véletlenszerűen kiválasztott zsidókat támadtak meg az utcán. 1927 októberében Goebbels számára rendőrileg megtiltották, hogy gyűléseken beszéljen. Ekkor alapította a Der Angriff (Támadás) című modern kiállítású és végtelenül agresszív, antikommunista és antiszemita hangvételű lapot a berlini térség propagandacéljaira.
Goebbels továbbra is táplált irodalmi ambíciókat. Kiadatta Michael című ifjúkori művének új változatát, és további, sikertelen kísérleteket tett színdarabok írására. Számos nővel volt viszonya ebben az időben, köztük ifjúkori szerelmével, Anka Stalhermmel is, aki ekkor már férjnél volt, és volt egy kisgyermeke is. Goebbels gyorsan esett szerelembe, de ugyanolyan gyorsan meg is unta kapcsolatait, és továbblépett. Attól is tartott, hogy a tartós kapcsolat árthat politikai karrierjének.
Az NSDAP kitiltását 1928-ban, a májusi Reichstag-választások előtt feloldották. A választásokon a szociáldemokraták végeztek az élen 29,8%-kal, a polgári Német Nemzeti Néppárt 14,2%-ot, a Centrum 12,1%-ot, a kommunisták 10,65%-ot szereztek. Az NSDAP a Goebbels irányította intenzív kampány ellenére csaknem 100 000 szavazatot vesztett korábbi eredményeihez képest, és mindössze 2,6%-os eredményt ért el, Berlinben csak 1,4%-ot. Emiatt Gregor Strasser erősen bírálta őt a lapjában. Goebbels azonban az egyike lett a tizenkét bejutó NSDAP-képviselőnek. Ez immunitást biztosított számára egy sor folyamatban lévő büntetőeljárás alól. Később, 1931-ben mégis kénytelen volt pénzbüntetést fizetni a Der Angriffban megjelent hamis állítások miatt.
1930-ban a nácik és a kommunisták közötti erőszak eszkalálódása, valamint az érintettek közötti személyes konfliktus miatt Horst Wessel költőt és SA-vezetőt két kommunista meggyilkolta. Goebbels Horst Wessel halálából hatalmas propagandafegyvert kovácsolt, személyét a nemzetiszocialista mozgalom mártírjának, egyik indulóját pedig Horst-Wessel-Lied néven a párt himnuszának nyilvánította.
A nagy gazdasági világválság 1930-ban már súlyosan érintette Németországot, rohamosan nőtt a munkanélküliség. Ebben az időben a Strasser testvérek új lapot indítottak Berlinben Nationaler Sozialist címmel, amelyben a nácizmusra vonatkozó saját elméletüket propagálták. Ez a nacionalizmus mellett nagy hangsúlyt fektetett az antikapitalizmusra, a Nyugat-ellenességre, és társadalmi reformokat követelt. Goebbels panaszára Hitler végül keményen állást foglalt Gregor Strasserrel és elméleteivel szemben, és Goebbelst nevezte ki helyére az NSDAP birodalmi propagandafőnökének, aki azonnal leállította a Nationaler Sozialist kiadását. Ekkor lett Goebbels az összes náci lap, köztük a Völkischer Beobachter főnöke is. Otto Strasser és társai júliusban elhagyták a pártot, ami nagy megkönnyebbülést jelentett Goebbels számára.
A gazdasági helyzet gyors romlása miatt 1930 szeptemberére új választásokat írtak ki. Az NSDAP kampányát Goebbels vezette. Gyűlések, beszédek ezreit tartották szerte az országban. Hitler és Goebbels féktelenül demagóg beszédeikben a válság okául a weimari köztársaság politikáját és a versailles-i békeszerződést nevezték meg. Faji alapokon álló új német politikát, nemzeti egységet hirdettek meg. A siker óriási volt a korábbiakhoz képest: az NSDAP 6,5 millió szavazattal az ország második legnagyobb pártja lett.