A Perutz textilgyár a cseh Perutz testvérek által Magyarországon alapított cég tulajdonában állt textilipari létesítmény volt Pápán a 20. század első felében. Túlélt két világháborút és közben a város legjelentősebb ipari létesítménye lett. Üzemei és gyártelepei a század második felében állami tulajdonban és irányítással működtek tovább. Legnagyobb egykori ipari épületei napjainkban (2025) üresen állnak.

(A Perutz textilgyár nem hivatalos cégnév. Különféle neveken említik: Perutz Textilgyár, Perutz Testvérek szövőgyára vagy fonodája, Perutz-Testvérek textilgyára, Perutz-féle szövőgyár stb.).

Története A cseh zsidó család két tagja, Sigmund és Leopold Perutz 1862-ben alapított céget, majd 1864-ben Prága közelében textilmanufaktúrát létesített. Tíz évvel később alapították első igazi gyárukat Libeň településen, (a 20. század elejétől már Prága része). A két alapító halála után fiaik vitték tovább a vállalkozást, melyet hagyományosan mindig a két legidősebb fiútestvér vezetett.Huszár Ágnes, 66. o.

A század végén képviseletet nyitottak Budapesten és tárgyalásokat kezdtek egy magyarországi textilgyár létesítéséről. A minisztériumi tárgyalásaik során „tízéves támogatási szerződést írtak alá egy szövőműhely, egy fehérítő, egy festőműhely és egy kelmekikészítő megépítéséről.Huszár Ágnes, 68. o. Ehhez Pápát találták alkalmas helyszínnek, ahol már (vagy még csak) egy jelentős ipari üzem, a dohánygyár működött. A városi tanács ingyen-, illetve kedvezményes áru telek juttatásával és számos más kedvezmény biztosításával járult hozzá a terv megvalósításához.

A pamutszövő gyár Pápa vasútállomás mellett, a Tompa utca, a Kisfaludy utca és a Bakony-ér (Pápai-Bakony-ér) közötti telken épült fel. A tulajdonosok a gyár építésével Láng József szombathelyi vállalkozót bízták meg, az építkezés 1900. április 23-án kezdődött. A Perutz Testvérek cég hivatalosan 1901. február 1-én jött létre mint közkereseti társaság, melynek tagjai prágai lakosok: Perutz Róbert, Perutz Frigyes, Perutz Richárd és Perutz Artúr szövő, fehérítő és festő gyárosok.Pölöskei Ferenc i. m. 1901. június 11-én, a szövőüzem ünnepélyes megnyitásán, Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter is megjelent. Őt a pamutszövő, a festő, a fehérítő és a kikészítő termeken Perutz Frigyes és Perutz Artúr gyártulajdonosok vezették végig.

A termelés megkezdéséhez külföldről hoztak gépeket, alkatrészeket, nyersanyagot és szakembereket is. A gyár első igazgatója, Gerst Leó mérnök is Prágából érkezett. A vezetésnek sok egyéb mellett gondoskodnia kellett a munkavállalók betanításáról és sokuk elhelyezéséről is. A Pápai Lapok megírta, hogy „egy emeletes munkás lakóházat és egy nagyobb szabású raktárt is építenek a gyár területén.” (1903. január 11.); a Perutz testvérek „a szövőgyári munkásházban zuhany-fürdő létesítését kérik.” (1903. május 3.).

Az első évben a gyár 224 szövőszékkel működött, majd a következő három évben további 400 mechanikai szövőszéket állítottak munkába. Az alkalmazottak száma gyorsan nőtt: 1901 végén 250 munkás dolgozott az üzemben, 1914-ben már 550 fő. Közben állami segítséggel modernizálták, villamosították a gyárat, és a cég fennállásának 10. évfordulóján új részleget nyitottak.

Az első világháború idején a gyár csak korlátozottan működött, majd 1919 első felében a termelés teljesen leállt. Az 1920-ban újraindított gyár igazgatója Küttel Nándor mérnök lett. A korábbi kereskedelmi igazgató, Leipnik Ármin 1921-ben saját textilgyárat alapított (Dunántúli Textilipari és Kereskedelmi Vállalat), mely a vasúton túli ún. Úrdomb városrészre települt.

1918. október végén az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Csehszlovákia önálló állam lett, és a Perutz testvérek pápai gyára az anyacég szempontjából külföldi vállalattá vált. Termelése csak lassan, 1927-re érte el a háború előtti szintet. A tulajdonosok 1926-ban elhatározták, hogy a libeňi fonoda mintájára – vagy onnan áthelyezveHuszár Ágnes, 69. o. – Pápán fonodát is létesítenek.

A város újabb telket és kedvezményeket biztosított a vállalkozás számára. „A cég ugyanakkor vállalta, hogy kétmillió pengő beruházási költséggel 18 500, majd fokozatosan 33 000 orsóra fejleszti pamutfonodáját, ahol 200-300 munkást foglalkoztat.” Az új, kétemeletes pamutfonoda 1929 tavaszán kezdte meg a termelést. A Kisfaludy Károly utca és az Arany János utca találkozásánál emelt gyárépület belső tereinek közepes magassága 14,5 m volt. A régi helyett új, 60 m magas kéményt építettek, jelentősen bővítették az elektromos erőtelepet. A fonoda „18 792 darab fonóval, 400 darab cérnázó orsóval és 180 fővel kezdte meg a termelést.” A hatalmas mennyiségű alapanyagot – miniszteri engedéllyel – kedvezményes vámtarifával külföldről hozták be.Simon Zsolt, 102. o. Folytatták az alkalmazottak életkörülményeinek javítását is. Tizenkét munkáslakást építettek, 30 fős óvodát létesítettek, 1928-ban sportklubot alakítottak, mely utóbb több szakosztállyal bővült, és 1930-ban elkészült a stadion (nem a mai helyén). 1943-ban új, 300 fős díszteremmel bővített kulturházat építettek (a régi helyén).Simon Zsolt, 111., 116. o.

Később a gyár áttért a műszálak feldolgozására is. A cég minőségi termékei számos európai országba és a kontinensen túlra is eljutottak. Az 1937. évi budapesti nemzetközi vásáron néhány termékük aranyérmet nyert. 1936. december 30-án megalapították a Pápai Pamutfonógyár Rt.-t, az igazgatótanács tagjai lettek: Wiener Oszkár ügyvéd, valamint a négy tulajdonos: Perutz Leó, Félix, Richárd és Artúr.

Az 1938 őszén aláirt müncheni egyezmény, majd 1939. március 16-án Csehszlovákia német megszállása alapjaiban változtatta meg a cseh Perutz család életét és cégeinek sorsát. „A háború miatt a család anyavállalata, német, holland és osztrák érdekeltségei elvesztek,” a cseh gyáraik hadiüzemek lettek.Simon Zsolt, 108. o. A családtagok útjai elváltak, zsidó származásúként a náci hatalom elől menekülniük kellett, bár többségük, illetve szüleik már a századforduló körül katolizáltak.

Perutz Félix (1900–1972) – az 1918-ban meghalt Perutz Frigyes fia – családjával Prágából Budapestre menekült, onnan irányította a pápai cég ügyeit. (Családját a német megszállás után, 1944 nyarán Kőszegre költöztette, onnan később Bécsbe mentek. Ő maga menlevél segítségével és bújkálva élt a háborús Budapesten).Simon Zsolt, 118–119. o. 1939-ben a Perutz Testvérek cég újabb részvénytársaságot alapított (Pápai Textilgyár Rt.), amely megvásárolta a pápai gyártelep csaknem összes gépi berendezését és felszerelését, az ingatlanok, köztük a gyárépületek tulajdonosa pedig a korábban alapított Pápai Pamutfonó Rt. lett. A két részvénytársaság közötti megállapodással biztosították a gyárak további működését.Simon Zsolt, 107. o.

1939 végén a pápai gyárat hadiüzemmé nyilvánították, ettől kezdve jelentős hadimegrendeléseket is teljesített. A gyárnak 1940-ben 1200, 1944-ben már 1331 dolgozója volt. Magyarország 1944. márciusi megszállása után a németek rekvirálták a gyárat. A front közeledtével, 1945. március 24-én a gépeket, berendezéseket és anyagokat Bajorországba evakuálták.Simon Zsolt, 119. o. Néhány nappal később a gyár már szovjet katonai irányítása alá került, a használható gépeket és a készárut elvitték, majd az összes iratot elégették (a többi pápai gyárét is). Perutz Félix 1945 júniusában Budapestről visszatért Pápára, igyekezett biztosítani a működés alapfeltételeit és az alkalmazottak ellátását.Simon Zsolt, 121. o. „Hosszú és nehéz tárgyalások után rávettük az oroszokat a pápai gyárépület elhagyására, amelyet építészetileg sértetlenül, de az utolsó fonalig, segédanyagig, szíjig teljesen kirabolva adtak vissza nekünk. Mindenekelőtt nekiláttunk, hogy orosz alapanyagból ágynemű- és inganyagot állítsunk elő az oroszok számára.” – írta később Perutz Félix.Az 1962-ben megjelent családtörténetből idézi Huszár Ágnes, 70. o.

Az ún. fordulat évében, 1948-ban törvényt hoztak a 100 főnél több dolgozót foglalkoztató ipari üzemek államosításáról, így március 25-i hatállyal a Perutz gyár állami tulajdonba került. Perutx Félix ellen eljárás kezdődött, és amikor tudomást szerzett a készülő koncepciós per előkészítéséről, lemondott a gyárról és Bécsbe ment, ahol később szövőgyárat alapított.Simon Zsolt, 127–128. o. 1950-ben megkezdődött a hazai államosított textilgyárak átszervezése, illetve összevonása. A másik jelentős pápai textilcéget, a Leipnik Ármin-féle Dunántúli Szövőgyárat 1953. október 1-én beolvasztották a Pápai Textilgyárba, amely ezzel „az ország legnagyobb tarkánszövő textilipari bázisa” lett. Maga Leipnik Ármin Auschwitz-ban halt meg 1944. július 10-én.Simon Zsolt, 100. o. lábjegyzet

21. század A 2019-ben ismertetett pápai városfejlesztési elképzelések között szerepelt többek között „az egykori Perutz, majd Pápai Textilgyár (Kisfaludy utca – Arany János utca – Tompa Mihály utca által határolt) területén lévő használaton kívüli üzemcsarnokok, szabad felületek rehabilitációja” is.

Idézet az öt évvel későbbi városfejlesztési stratégiából: „További kiterjedt alulhasznosított, leromlott iparterületet alkot az Esterházy út – Arany János u. – Kisfaludy u. – Tompa Mihály u. által határolt terület. …A város északnyugati részén fekvő egykori textilgyári tömb régóta használaton kívül van. Az aktuális tulajdonosok már az átadáson (jelképes 1 Ft értékben) is gondolkoztak. …A régi dohánygyár és a textilgyár egy része ipari szennyeződés által érintett, mely ellehetetlenítette az eddigiek során a költségkímélő rehabilitációt.”

Jegyzetek

Források

Kategória:Pápa építményei Kategória:Magyarországi textilipari cégek Kategória:1901-ben alapított cégek Kategória:Megszűnt magyarországi iparvállalatok