bélyegkép|260px|A Lama-tó a Putorana-fennsíkon Közép-Szibéria () óriástáj Oroszország ázsiai részén, nagyjából a Jenyiszej és a Léna között. Ahogy elnevezése utal rá, Szibéria közepén fekszik; több természetföldrajzi tényező alapján is átmenetnek tekinthető két „szomszédja”, az alacsony, lapos, mocsaras Nyugat-Szibéria és a magasabbra nyúló hegyláncokkal, a legzordabb éghajlattal jellemezhető Északkelet-Szibéria (vagy Kelet-Szibéria) között.
Bár gyakran Közép-Szibériát is Kelet-Szibéria részének tekintik, természetföldrajzi szempontból a hatalmas terület önálló, viszonylag egységes óriástájat képez, határai világosan kirajzolódnak. (Landsafti. Fiziko-geograficseszkoje rajonyirovanyije)
Legnagyobb, központi és északi részei közigazgatási szempontból a Krasznojarszki határterülethez tartoznak, nyugati része Jakutföldhöz, déli része az Irkutszki területhez tartozik.
Elhelyezkedése Közép-Szibéria területe kb. 4 millió km². Nyugaton a Jenyiszej völgye választja el a Nyugat-szibériai-alföldtől; keleten a Léna és mellékfolyója, az Aldan jelenti a határt, melyeken túl már Kelet-Szibéria magas hegyláncai magasodnak. Délen Szibéria déli hegyvidékeinek egyes tájai: a Keleti-Szaján és a Bajkálmellék hegységei keretezik; északon a Jeges-tenger két peremtengere: a Kara- és a Laptyev-tenger határolja.
Kiterjedése észak–déli irányban nagyjából ugyanannyi, mint nyugat–keleti irányban. Kivétel ez alól az Aldan–Amga folyók délkeleten hosszan elnyúló völgye.
Domborzata, tájai Magas hegységei nincsenek. Területének körülbelül kétharmadát a Közép-szibériai-fennsík (vagy felvidék) foglalja el, mely maga is több, folyóvölgyekkel szabdalt, egymástól széles medencékkel elválasztott fennsíkból áll. A hegytetők laposak és csak néhol emelkednek 1000 m-nél magasabbra. Közép-Szibéria legmagasabb pontja is csupán 1701 m (a Putorana-fennsíkon). Nagyobb tájai: Anabar-fennsík (Анабарское плато) Angara-felföld (Приангарское плато) Angara-hegyvonulat (Ангарский кряж) Jenyiszej-hegyvonulat (Енисейский кряж) Léna–Angara-fennsík (Лено-Ангарское плато) Léna-felföld (Приленское плато) Putorana-fennsík (плато Путорана) Sziverma-felföld (плато Сыверма) Tunguz-felföld (Тунгусское плато) Viljuj-felföld (Вилюйское плато)
A Közép-szibériai-fennsíkot északon és keleten két nagy kiterjedésű alföld váltja fel. Az Észak-szibériai-alföld a Jenyiszej torkolatvidékétől kelet felé az Olenyok völgyéig húzódik, északon pedig a Birranga-hegység zárja le. Keleten a Közép-jakut-alföld a Viljuj alsó folyásának medencéjére (ennek korábbi elnevezése Viljuj-alföld) és a Léna völgyére terjed ki, de átnyúlik a Lénán az Aldan alsó folyására is.
A Közép-szibériai-fennsíktól jól elkülönül a Tajmir-félsziget. Déli felét az Észak-szibériai-alföld foglalja magában, északi felén az erősen lekopott Birranga-hegyvidék magasodik (1148 m).
bélyegkép|220px|Jéghegyek a Mikojan-öbölben. Szevernaja Zemlja, Bolsevik-sziget Közép-Szibéria részét alkotja a Szevernaja Zemlja (Északi-föld) hegyes szigetcsoportja, valamint a Kara- és a Laptyev-tenger érintkezésénél fekvő kisebb szigetek sora is.
Délen, délnyugaton az óriástájat két árok választja el környezetétől: a Szajáni-peremsüllyedék, melynek része a 250 km hosszú Kan-medence (tengelyében a Kan völgyével) és a keskeny, 380 km hosszú Irkutszki-medence a Bajkáli-peremsüllyedék; mögötte már a Bajkál vidéke kezdődik.
Kialakulása, felépítése Szerkezeti alapja az ősidőben keletkezett ún. Angara-ősföld (vagy Angara-masszívum). A kemény kristályos kőzetekből álló masszívum Szibériában ma két nagyobb területen bukkan felszínre: északkeleten (Anabar-masszívum) és délkeleten, az Aldantól délre (Aldan-pajzs; ez már Kelet-Szibéria). Legnagyobb része azonban több ezer méterrel Közép-Szibéria felszín alatt, óidei és zömmel középidei üledékek alatt rejtőzik.
Az óidőben az ősföldet hatalmas tenger vette körül, a tenger hol elborította, hol visszahúzódott és nagy mennyiségű üledéket hagyott hátra, melyből vastag mészkő és dolomitrétegek képződtek. A későbbi időszak tavas-mocsaras területein nagy kiterjedésű széntelepek alakultak ki. A variszkuszi hegységképződés idején a masszívum egyes részei lassú függőleges mozgást végeztek és megrepedeztek (miközben peremein a tengeri üledékekből magas hegységrendszerek gyűrődtek fel). A mély repedésekből később, már a perm és a triász időszakban magma tört fel, az ősföldet hatalmas méretű vulkánosság törte át és kemény lávatakaróval vonta be (trapp), a felszín alatt pedig ércesedéshez és többek között gyémánt kialakulásához vezetett.
A mai felszíni formák a harmadidőszak végén és a jégkorban is folytatódó egyenetlen emelkedő mozgások során (és a tenger visszahúzódásával párhuzamosan) alakultak ki. Az emelkedés következtében a vastag tengeri üledék folyamatosan lepusztult, de ahol a vízszintes rétegzettségű lávatakaró megmaradt, ott megvédte a felszínt a további lepusztulástól, fennsíkok alakultak ki. A folyók mélyen bevágódtak a felszínbe és új völgyhálózatot alakítottak ki, amit a folyóvölgyekben a teraszok nagy száma is tanúsít. A korai jégkorszakban a felvidék egyes részei tovább emelkedtek, az Észak-szibériai-alföld pedig megsüllyedt és tenger alá került, a Birranga szigetté vált. A jégkor végén a tenger ismét visszahúzódott.
A jégkori eljegesedés Közép-Szibériában jelentékeny nyomokat hagyott, de területét nem egyformán érintette. Az északról, a Tajmir-félszigetről nyomuló jégtakaró határa délen a Köves-Tunguszka torkolatáig ért, de keleten sokkal északabbra húzódott és például az Észak-jakut-medencét nem is érintette. Az utolsó jégkorszak sokkal melegebb volt, ekkor a jégtakaró már az északi sarkkört is alig érte el. Az óriástáj déli területei pedig a jégtől korábban is érintetlenek maradtak.
Éghajlata, örökfagy bélyegkép|220px|A Zsuravljov-öböl a Szevernaja Zemlja Komszomolec-szigeténél bélyegkép|220px|Putorana természetvédelmi terület bélyegkép|220px|A Gyupkun-tó a Putorana-fennsíkon Éghajlata szélsőségesen kontinentális: zord, hideg a tél, – délen, az Irkutszki területen jóval enyhébb, mint északon –, és általában kevés a csapadék. A kontinentalitás nyugatról kelet felé távolodva egyre nő: mind hidegebb a tél, és egyre kevesebb a csapadék. Az éghajlati jellemzők azonban az éghajlati övezetektől, a domborzattól és a tengerszint feletti magasságtól is függően nagyon különbözőek.
A sarkvidéki övezeteket egész évben a Jeges-tengerről érkező hideg légtömegek árasztják el, állandóan viharos szelek fújnak. A szigeteken és Tajmir északi partvidékén a nyári középhőmérséklet nem emelkedik fagypont fölé. A tundraövezetben a legmelegebb hónap, a július középhőmérséklete 4–10 °C, a Tajmir-félszigeten azonban néhol csak alig éri el a 4 °C-t; a tél zord és hosszú, 7-8 hónapig tart.Székely András: Szovjetunió I. kötet, 178–179. o.
A januári középhőmérséklet a Közép-szibériai-fennsík nyugati részén –26-30 °C, északkeleti részén –41-43 °C. A júliusi középhőmérséklet a fennsík nagy részén 14-16 °C; a magasabban fekvő területeken ennél jóval kevesebb, a déli tájakon 18-19 °C. Keleten, a Viljuj alföldjén a januári középhőmérséklet –35-45 °C, a minimum –60-65 °C; forró nyarakon viszont előfordult maximum 38–41 °C is, ez kb. 100 fokos hőingást jelent.
A Jenyiszej menti nyugati sáv kapja a legtöbb csapadékot (évente 600 mm-nél többet), sőt a Putorana és a Sziverma magas platóin 1000 mm-nél is több csapadék, főként eső hull. Az Atlanti-óceán felől érkező nedves légtömegek hatása azonban nagyjából csak a Jenyiszej vonaláig tart; keletebbre már nem, vagy csak alig érzékelhető. Így a Közép-jakut-alföldre nyáron is kevés, a Viljuj torkolatvidékére éves átlagban alig 200 mm csapadék jut, télen viszonylag vékony a hótakaró. Ez is hozzájárul az ottani nagy hideghez és az állandóan fagyott altalaj fennmaradásához.
Örökfagy Az óriástáj területének legnagyobb részét az állandóan fagyott föld jellemzi. Átlagos vastagsága északon és a Közép-jakut-alföldön néhány száz méter. A Viljuj felső folyásánál észlelt legnagyobb vastagsága közel másfél kilométer volt.
Az örökfagynak a felszín formálásában is fontos szerepe van. Folyamatosan alakulnak a nyári olvadással és téli újrafagyással keletkező fagykarsztos – gyakran tévesen termokarsztosnak nevezett – mélyedések: a kisebb fagytöbrök vagy a néhány kilométer átmérőjű alaszok, melyek alját gyakran tó vagy láp tölti ki; illetve domború formák: a kisebb, rövid életű fagypúpok (oroszul bugurok); a nagyobb jéglencséket tartalmazó és magasabb jégdombok (oroszul bulgunyakok), stb.Székely András: Szovjetunió I. kötet, 125. o.
Vízhálózat bélyegkép|220px|Zátonyok az Angarán, a torkolat közelében Egész Közép-Szibéria a Jeges-tenger vízgyűjtő területének része. Folyóinak óriási többsége a két nagy folyam, a Jenyiszej és a Léna vízrendszeréhez tartozik, azok szállítják az óriási víztömeget a Kara-, illetve a Laptyev-tengerbe.
A Jenyiszej vízrendszerének legnagyobb – részben vagy teljes egészében közép-szibériai – folyói: Angara Ilim Taszejeva Csuna Birjusza Köves-Tunguszka Csunya Alsó-Tunguszka Kocse-Csum Kurejka Kan
A Léna vízrendszerének legnagyobb – részben vagy teljes egészében közép-szibériai – folyói: Viljuj (legnagyobb bal oldali folyója) Igiatta Márha Morkoka Tyukjan Tyung Csona (leghosszabb jobb oldali mellékfolyója) Nyuja Muna Lingye Aldan (legnagyobb jobb oldali mellékfolyója) Amga
Egyéb folyók
Közvetlenül a tengerbe, tengeröblökbe torkolló további nagy közép-szibériai folyók: Pjaszina Anabar Olenyok Arga-Szala Hatanga Kotuj Mojero Heta Majmecsa
Az óriástáj felszínét sok ezer kisebb tó borítja, legnagyobb részük az alföldeken, illetve az északi sarkkörön túl fekszik. Közülük legnagyobb a Tajmir-tó (4560 km²). Jóval nagyobb kiterjedésűek azok a mesterséges tavak, melyeket a vízművek víztározóiként az Angarán és a Viljujon alakítottak ki.
A Putorana-fennsíkon a folyók helyenként hosszúkás tóvá szélesednek vagy ilyenből erednek. Ezek a tektonikai repedésekben kialakult keskeny fjordos tavak a Putorana egyik nevezetességei. A Bajkált és a Tyeleckoje-tót leszámítva, itt találhatók Szibéria leghosszabb, legmélyebb állóvizei és legnagyobb édesvízkészletei: Nagy Hantaj-tó (80 km, legmélyebb pontja 420 m) Lama (82 km, max. 7 km széles, legmélyebb pontja legalább 300 m) Keta (94 km, legmélyebb pontja 180 m)
Ásványi kincsei Legértékesebbnek mondott ásványi kincse a gyémánt. Vulkáni eredetű tölcsér alakú kürtőkben fordul elő. A leghíresebb kimberlitkürtők, gyémántbányák Jakutföldön, a Viljuj medencéjében vannak (Mirnij környéke, Udacsnaja, Zarnyica, Jubilejnij, stb.). Átmosott arany (folyóvízi hordalékban) a Léna és az Aldan számos mellékvölgyében található.
A Putorana-fennsíktól északnyugatra fekvő Norilszk és környéke (Talnah) régóta nikkel- és rézérc lelőhelyeiről és az azokra épült színesfémkohászatáról híres. A nikkel-rézhez gyakran kobalt és platina is társul.
A Jenyiszej-hegyvonulatban, az Angara partján, 40 km-re a torkolattól külfejtéssel ólom- és cinkércet bányásznak (Gorevszkij lelőhely, Novoangarszk településnél, a Krasznojarszki határterület Motiginói járásában).Webmineral.ru (Hozzáférés: 2016-07-28) A hegyvonulat más helyén aluminiumérc, nefelinszienit ismeretes. Szintén a Motiginói járásban, Razdolinszknál magnezit kitermelése folyik.Székely András: Szovjetunió I. kötet, 362. o.
Az Ilim völgyének híres vasérc lelőhelyein kívül (Angara–Ilim vasérckörzet: Uszty-Ilimszk, Zseleznogorszk-Ilimszkij, Rudnogorszk) az Angara torkolatától északkeletre, Juzsno-Jenyiszejszkij környékén is gazdag vasérckészletek vannak.
A Köves-Tunguszka medencéjében számottevő mennyiségben foszforit fordul elő. Az Alsó-Tunguszka alsó, középső folyása mentén gazdag grafittelepek húzódnak (Noginszk környékén, de kitermelésük szünetel).