A Zenebutik a TV2 Csoport zenecsatornája, amely 2016. augusztus 15-én indult el a Zaporozsec Azon az éjszakán című klipjével.
Műsorvezetői az egykori Fresh együttes tagjai, Villányi Andi és Jabin Péter voltak.
A csatorna reklámidejét az Atmedia értékesíti.
Története 2016. május 3-án, egy héttel a csatorna bejelentése előtt levédették a „Vigadó TV” elnevezést egy tervezett zenecsatorna számára, azonban az elnevezést egy hét elteltével elvetették. Május 5-én levédették a csatorna jelenlegi nevét, május 9-én pedig, egy nappal a hivatalos bejelentés előtt, a tervezett logóját is. Május 10-én hivatalosan is bejelentették a csatorna indulását. Június 27-én a csatorna jelenlegi logóját is levédették.
Fischer Gábor, a TV2 Csoport kábelcsatornáinak programigazgatója 2016 májusában, a Média Hungary 2016 konferencián jelentette be a csatorna indulását, amely a médiacsoport jelentős portfóliófejlesztésének részeként valósult meg.
A Zenebutik az indulását követő első három hónapban könnyűzenei csatornaként működött, ezt követően azonban kialakította végleges, elsősorban mulatós zenére épülő műsorstruktúráját. Főbb versenytársai a Dikh TV, a Sláger TV és a Muzsika TV.
A csatorna 2016. augusztus 15-én indult el a Zaporozsec Azon az éjszakán című videóklipjével. Ezt néhány órával megelőzően tesztadás keretében ajánlók voltak láthatók.
A csatorna indulásakor a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felügyelete alá tartozott. 2025. december 31-én 00:00-kor a csatorna a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyelete alá került, ezzel egyidejűleg pedig átállt a magyar korhatár-besorolási jelzések használatára.
Műsorkínálata
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar televíziócsatornák