A La Mancha lovagja (eredeti cím: Man of La manchaAz eredeti címe, több forrásban: Man Of La Mancha) musical, melynek bemutatója 1965. november 22-én volt a Washingtoni Square Színházban. 1968 márciusától a Martin Beck Színházba költözött a produkció. A sorozatot a 2328-ik előadás zárta. Az első európai bemutatót Madridban tartották, Budapesten a Budapesti Operettszínházban tartották az ősbemutatót Darvas Ivánnal a címszerepben. 1972-ben készült el a filmváltozat Arthur Hiller rendezésében.
A mű keletkezése Dale Wassermann a közismert Cervantes-i történetből tévéjátékot készült írni. Az ősbemutató rendezője, Albert Marre jelentős szerepet vállalt a szövegkönyv kialakításában. Hozzájuk csatlakozott Mich Leigh zeneszerző és a dalszövegíró Joe Darion. Leigh korábban reklámdalok írására kapott megbízást, Darion pedig egy bukott darab szerzőjeként "jeleskedhetett". Idézetek Miklós Tibor Musical! című lexikonjából241-242. oldal
Magyarországi előadások Madrid és London után harmadikként Budapesten mutatták be a művet. A fordító Blum Tamás volt. Alkotása időtállónak bizonyult, a további magyarországi bemutatókon is az ő neve szerepel – fordítóként – a színlapokon.2016. augusztus 3-án aktualzált információ.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatók száma: 42.2016. augusztus 2-i lekérdezés Fővárosi Operettszínház - Főszereplők: Darvas Iván; Németh Sándor / Maros Gábor; Galambos Erzsi (1971. május 7.) - Rendező: Seregi László Szentendrei Teátrum - Koltai János; Timár Béla Bencze Ilona (1975. július 5.) - Ádám Ottó / Szirtes Tamás Szegedi Nemzeti Színház - Nagy Zoltán; Király Levente; Vajda Mária (1976. március 26.) - Giricz Mátyás Pécsi Nemzeti Színház - Pákozdi János; Mester István; Vári Éva (1977. február 25.) - Szegvári Menyhért Debreceni Nagyerdei Színház - Andorai Péter; Mikó István; Máriáss Melinda (1977. július 30.) - Rencz Antal Miskolci Nemzeti Színház - Vitéz László; Harmath Albert; Komáromy Éva / Horváth Zsuzsa (1978. június 2.) - Szűcs János Kecskeméti Katona József Színház - Blaskó Péter; Blaskó Balázs; Andresz Kati (1979. május 18.) - Tömöry Péter Szolnoki Szigligeti Színház - Hollai Kálmán; Csák György / Takács Gyula; Kishonti Ildikó (1979. október 5.) - Kerényi Imre Miskolci Nemzeti Színház - Dézsy Szabó Gábor; Szűcs Sándor; Horváth Zsuzsa / Várkonyi Szilvia (1990. január 19.) - Roman Szokolov Szegedi Szabadtéri Játékok - Méhes László; Haumann Péter; Sáfár Mónika; Király Levente; Bezerédi Zoltán; Halász Aranka; Keresztes Ildikó; Bede-Fazekas Szabolcs; Gáspár András; Várnai Szilárd (1992. július 24.) - Iglódi István Weöres Sándor Színház - Szerémi Zoltán; Szabó Tibor András; Kelemen Zoltán; Szabó Róbert Endre; Németh Judit (2012. november 30.) - Silló Sándor Tatabányai Jászai Mari Színház - Jegercsik Csaba; Barát Attila; Fésűs Nelly (2013. december 12.) - Szűcs Gábor Miskolci Nemzeti Színház - Harsányi Attila; Lajos András; Varga Andrea (2017. március 25.) - Keszég László Budapesti Operettszínház - Németh Attila, Serbán Attila, Kerényi Miklós Máté, Peller Anna (2020. szeptember 11.)Nagy siker volt a La Mancha lovagja premierje az Operettszínházban (2020. szeptember 15.) Origo.hu rendező: Vincze Balázs
Hang és kép Részletek a Magyar Színház előadásából Egyházi Géza
Jegyzetek
Források
Színházi adattár
További információk Kétszázadszor a Magyar Színházban Dalszövegek
Kategória:Musicalek Kategória:Don Quijote