Eloy Victor Room (Nijmegen, 1989. február 6. –) curaçaói válogatott labdarúgó, a Miami játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Az SCE, a NEC Nijmegen, az Union és az SBV Vitesse korosztályos csapataiban nevelkedett, majd utóbbiban a 2008–2009-es szezonban felkerült az első csapatba.PSV contracts Eloy Room 2009. március 8-án mutatkozott be a Vitesse színeiben a Volendam elleni 1–0-s vereség során, a 13. percben a sérült Piet Velthuizen helyére lépett. 2013. június 30-án egy szezonra kölcsönben csatlakozott a Go Ahead Eagleshez, hogy bekerüljön az első csapatba. Augusztus 4-én debütált az 1–1-es döntetlen során az Utrecht ellen. 2014. január 29-én, hat hónappal később kölcsönszerződését a Vitesse felbontotta Marko Meerits sérülése miatt. 2017. április 30-án pályára lépett az Alkmaar elleni győztes kupa-döntőben. 2017. augusztus 16-án aláírt a PSV Eindhoven csapatához. A 2017–18-as szezonban bajnoki címet ünneplhetett a csapattal.
2019. július 5-én az amerikai Columbus Crew csapatába igazolt, miután Zack Steffen a Manchester City csapatába igazolt. Július 20-án debütált a Montreal Impact elleni 2–1-es győzelem során. A 2020-as szezonban elnyerte az év legnagyobb védéséért járó díjat, ezzel ő volt az első játékosa a klubnak, aki elnyerte ezt a díjat. 2021. december 3-án 2+1 évvel meghosszabbította szerződését a csapattal. 2023. július 17-én Room és Columbus kölcsönösen megállapodtak a szerződésének felbontásában.
2023. július 18-án kétéves szerződést kötött korábbi klubjával a Vitessével. 2024. augusztus 7-én a szerződését közös megegyezéssel felbontották a klub pénzügyi problémái miatt. 2024 októberében csatlakozott a belga Cercle Brugge csapatához.He left Cercle Brugge after in 2025. Room didn’t play a single game for the club. 2025. december 12-én aláírt a Miami klubjához.
A válogatottban Hollandiában született, és holland állampolgárságú édesapja révén jogosult Curaçao képviseletére. 2015. június 6-án mutatkozott be a felnőtt válogatottban a Trinidad és Tobago elleni 1–0-s győzelem során. Bekerült Curaçao 2017-es CONCACAF-aranykupán résztvevő keretébe. A 2019-es és a 2025-ös tornán is pályára lépett, majd 2026-os labdarúgó-világbajnokságon is.
Sikerei, díjai Klub SBV Vitesse Holland kupa: 2016–17
PSV Eindhoven Holland bajnokság: 2017–18
Columbus Crew MLS-bajnok: 2020
Válogatott Curaçao Karibi kupa: 2017 Király-kupa: 2019
Jegyzetek
További információk
Voetbal International profil Transfermarkt profil
Kategória:Curaçaói labdarúgók Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Nijmegeniek Kategória:A Go Ahead Eagles labdarúgói Kategória:A Vitesse labdarúgói Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A Columbus Crew labdarúgói Kategória:A Cercle Brugge labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek