A Star Academy (magyarul: Sztár akadémia) egy licencszerződésen alapuló valóságshow-val kombinált zenei tehetségkutató műsor, amely a TV2 csatornáján indult 2016. augusztus 27-én. 2016 májusában jelentették be, hogy elindul a műsor Magyarországon.
2016. augusztus 4-én mutatták be a zsűri tagjait: Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Pásztor Anna és Király Viktor. A műsor napi összefoglalói eleinte 20:40-es kezdéssel voltak láthatóak, később az alacsony nézettség miatt csúsztatták 21:50-re, majd szeptember 30-án végleg levették a műsorról. Ugyanezen a napon a produkció Super TV2-n futó háttérműsorai (Star Academy Warm-Up, Star Academy Backstage) is megszűntek, csak a szombati élő adások maradtak műsoron. Október 15-én bejelentették, hogy a teljes műsor az eredetileg december 17-ére tervezett döntőnél hamarabb, már november közepén véget ér. Attól fogva kettesével estek ki a versenyzők. A műsor győztesének nyereménye 24 millió forint és egy lemezszerződés volt.
Versenyzők – A versenyző, aki továbbjutott – Az versenyző, aki kiesett – A versenyző, aki a veszélyzónába került, de a nézők továbbjuttatták – A versenyző, aki a veszélyzónába került, de a zsűri továbbjuttatta helyezés Versenyző 1. hétBeköltöző show-k 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét 7. hét 8. hét 9. hét 10. hét 11. hét 12. hétDöntő aug. 27. aug. 28. szept. 3. szept. 10. szept. 17. szept. 24. okt. 1. okt. 8. okt. 15. okt. 22. okt. 29. nov. 5. nov. 12. 1. Szőcs Renáta Továbbjutott Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Győztes 2. Hegyi Dávid Továbbjutott Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 2. helyezett 3. Pádár Alexandra Továbbjutott Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 3. helyezett 4. Kertész Iván Továbbjutott Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott 4. helyezett 5. Gór-Nagy Erika Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Kiesett Kiesett a 11. héten 6. Illés Adrián Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(versenyzők) Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Kiesett Kiesett a 11. héten 7. Balog Brigi Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(versenyzők) Továbbjutott Kiesett Kiesett a 10. héten 8. Kelemen Laci Kiesett Nem vett részt Nézők visszaszavazták Veszélyzónás(versenyzők) Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(versenyzők) Veszélyzónás(produkció) Továbbjutott Továbbjutott Kiesett Kiesett a 10. héten 9. Fazekas Eszter Továbbjutott Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(produkció) Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Kiesett Kiesett a 9. héten 10. Bene Barbara Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Veszélyzónás(zsűri) Veszélyzónás(produkció) Kiesett Kiesett a 9. héten 11. Jecsmenik Arnold Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Kiesett a 8. héten 12. Budavári Zita Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(versenyzők) Kiesett a 7. héten 13. Ossó Balázs A 2. adásban jutott tovább Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(versenyzők) Veszélyzónás(produkció) Kiesett a 6. héten 14. Streiffert Hanna Nem vett részt Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(zsűri) Kiesett az 5. héten 15. Szűcs Randy A 2. adásban jutott tovább Továbbjutott Veszélyzónás(produkció) Továbbjutott Veszélyzónás(produkció) Kiesett a 4. héten 16. Libor Laura Nem vett részt Továbbjutott Továbbjutott Veszélyzónás(produkció) Kiesett a 3. héten 17. Kátai Lilla Továbbjutott Nem vett részt Veszélyzónás(versenyzők) Kiesett a 2. héten 18. Kenéz Gábriel Kiesett Nem vett részt Kiesett az 1. héten 19. Kovács Szabolcs Nem vett részt Kiesett Kiesett az 1. héten 20. Rözge Maxim Nem vett részt Kiesett Kiesett az 1. héten
Adások Első hét Első adás (augusztus 27.) Az első héten került sor a két beköltőző show-ra, ahol négyen nem jutottak tovább. – A versenyző, aki átkerült a második beköltőző showba és onnan tovább jutott – A versenyző, aki kiesett Extra produkció: a Star Academy zsűrije – I Love Rock and Roll (Joan Jett & the Blackhearts)
SorrendVersenyzőDalZsűriNézőkÖssz.EredményKeresztes IldikóVastag CsabaKirály ViktorPásztor Anna 1. Kertész Iván When I Find Love Again 22 22 23 22 70 159 Továbbjutott 2. Fazekas Eszter All Of Me 25 23 24 22 85 179 Továbbjutott 3. Kelemen Laci Cheating 20 18 18 22 31 109 Kiesett 4. Kenéz Gábriel Shut Up And Dance 15 20 19 20 47 121 Kiesett 5. Kátai Lilla Ha legközelebb látlak 22 21 22 20 65 150 Továbbjutott 6. Hegyi Dávid Angel 25 24 24 22 87 182 Továbbjutott 7. Szűcs Randy Még mindig rólad írok dalt 17 18 19 18 59 131 Továbbjutott 8. Pádár Alexandra Son Of A Preacher Man 25 24 25 24 77 175 Továbbjutott 9. Ossó Balázs Nem érinthet meg 18 19 21 24 59 141 Továbbjutott 10. Szőcs Renáta Egyszer 23 24 25 22 85 179 Továbbjutott
Extra produkció: Freddie – Élj együtt a zenével
Második adás (augusztus 28.) – A versenyző, aki kiesett SorrendVersenyzőDalZsűriNézőkÖssz.EredményKeresztes IldikóVastag CsabaKirály ViktorPásztor Anna 1. Jecsmenik Arnold Man In The Mirror 25 24 24 25 56 154 Továbbjutott 2. Gór-Nagy Erika Cheap Thrills 18 19 22 21 63 143 Továbbjutott 3. Budavári Zita Eső 22 21 24 20 81 168 Továbbjutott 4. Rözge Maxim Bitter Sweet Symphony 24 23 22 22 14 105 Kiesett 5. Libor Laura Ezt egy életen át kell játszani 18 18 18 20 59 133 Továbbjutott 6. Kovács Szabolcs Flashlight 10 14 15 18 56 113 Kiesett 7. Bene Barbara S&M 25 24 24 23 63 159 Továbbjutott 8. Streiffert Hanna Price Tag 19 14 22 18 80 153 Továbbjutott 9. Illés Adrián Rakpart 25 24 24 22 82 177 Továbbjutott 10. Balog Brigi Most élsz (Rúzsa Magdi verzió) 25 25 25 25 88 188 Továbbjutott
Második hét (szeptember 3.) Innentől három veszélyzónás van. Egyet a játékosok, egyet a zsűri választ ki. A harmadik veszélyzónás pedig az, aki a legkevesebb pontot kapta. A három versenyzőnek színpadra kell állnia. Egyet a nézők, egyet pedig a zsűri juttat tovább. Az adás tematikája: Tehetségkutatókban feltűnt énekesek dalai Veszélyzónások: Kátai Lilla - A versenyzők juttatták ide Streiffert Hanna - A zsűri juttatta ide Szűcs Randy - Legkevesebb pontja volt
A legtöbb pontot szerző versenyző a következő héten védettséget élvez.
– A versenyző, aki a következő héten védettséget élvez – A versenyző, aki veszélyzónába került SorrendVersenyzőDalZsűriNézőkÖssz.EredményKeresztes IldikóVastag CsabaKirály ViktorPásztor Anna 1. Jecsmenik Arnold You’re Nobody ’Til Somebody Loves You 22 18 17 20 55 132 Továbbjutott 2. Fazekas Eszter Könnyek az esőben 21 22 21 22 85 171 Továbbjutott 3. Szűcs Randy What Makes You Beautiful 17 17 16 18 62 130 Veszélyzónába került 4. Balog Brigi Úgy fáj 20 22 21 22 82 167 Továbbjutott 5. Kertész Iván Lásd a csodát 20 23 21 24 87 175 Továbbjutott 6. Gór-Nagy Erika Call Me Maybe 22 22 23 23 56 146 Továbbjutott 7. Bene Barbara Stronger 18 19 18 22 64 141 Továbbjutott 8. Libor Laura Baby 20 21 21 21 69 152 Továbbjutott 9. Budavári Zita Édes kis suttogás 18 23 19 20 78 158 Továbbjutott 10. Ossó Balázs Troublemaker 22 23 24 24 78 171 Továbbjutott 11. Szőcs Renáta One Night Only 24 25 24 25 90 188 Továbbjutott 12. Illés Adrián Szőkével álmodtam 23 23 19 20 76 161 Továbbjutott 13. Pádár Alexandra I Hope 22 23 24 23 72 164 Továbbjutott 14. Hegyi Dávid Whataya Want From Me 25 25 25 24 77 176 Továbbjutott Veszélyzónás produkciók 15. Kátai Lilla Jump Kiesett 16. Streiffert Hanna Hagylak menni Továbbjutott 17. Szűcs Randy Love Yourself Továbbjutott – A versenyző, akit a nézők juttatták tovább – A versenyző, akit a zsűri juttatta tovább – A versenyző, aki kiesett Az adás előtti héten szavazni lehetett, hogy a beköltőző showban kiesett, négy személy közül ki költözhet az akadémiába. A nézők Kelemen Lacira szavaztak, így ő a 3. adás végén beköltözhetett az akadémiára.
Harmadik hét (szeptember 10.) Az adás tematikája: A versenyzők zenei példaképének egy dala Veszélyzónások: Kelemen Laci - A versenyzők juttatták ide Gór-Nagy Erika - A zsűri juttatta ide Libor Laura - Legkevesebb pontja volt
– A versenyző, aki a következő héten védettséget élvez – A versenyző, aki veszélyzónába került SorrendVersenyzőDalZsűriNézőkÖssz.EredményKeresztes IldikóVastag CsabaKirály ViktorPásztor Anna 1. Szűcs Randy Livin’ La Vida Loca 20 22 23 20 61 146 Továbbjutott 2. Budavári Zita If I Ain’t Got You 20 20 19 22 64 145 Továbbjutott 3. Jecsmenik Arnold Running Out Of Time 19 20 20 23 65 147 Továbbjutott 4. Bene Barbara Send My Love (To Your New Lover) 22 23 23 24 67 155 Továbbjutott 5. Balog Brigi Crazy In Love 22 22 21 22 57 144 Továbbjutott 6. Streiffert Hanna Szeress úgy is, ha rossz vagyok 18 20 22 22 72 154 Továbbjutott 7. Ossó Balázs They Don’t Care About Us/You Are Not Alone 20 21 22 22 81 166 Továbbjutott 8. Fazekas Eszter One Moment In Time 20 22 21 23 80 166 Továbbjutott 9. Libor Laura Simply The Best 15 16 16 18 36 101 Veszélyzónába került 10. Szőcs Renáta Candyman 24 25 24 24 93 190 Továbbjutott 11. Illés Adrián Altass el 23 24 21 23 64 155 Továbbjutott 12. Hegyi Dávid Freedom 23 24 24 23 65 160 Továbbjutott 13. Pádár Alexandra You Know I’m No Good 24 24 25 24 73 170 Továbbjutott 14. Kertész Iván Budapest 25 25 25 25 85 185 Továbbjutott Veszélyzónás produkciók 15. Gór-Nagy Erika Paparazzi Továbbjutott 16. Kelemen Laci Lélekdonor Továbbjutott 17. Libor Laura Nem leszek a játékszered Kiesett – A versenyző, akit a nézők juttatták tovább – A versenyző, akit a zsűri juttatta tovább – A versenyző, aki kiesett
Negyedik hét (szeptember 17.) Az adás tematikája: Szerelmes dalok Veszélyzónások: Illés Adrián - A versenyzők juttatták ide Balog Brigi - A zsűri juttatta ide Szűcs Randy - Legkevesebb pontja volt
– A versenyző, aki a következő héten védettséget élvez – A versenyző, aki veszélyzónába került SorrendVersenyzőDalZsűriNézőkÖssz.EredményKeresztes IldikóVastag CsabaKirály ViktorPásztor Anna 1. Hegyi Dávid Darabokra törted a szívem 23 23 19 21 63 149 Továbbjutott 2. Budavári Zita American Pie 19 21 22 22 54 138 Továbbjutott 3. Ossó Balázs Stiches 20 21 22 20 66 149 Továbbjutott 4. Fazekas Eszter Love Me Like You Do 22 19 19 22 56 138 Továbbjutott 5. Streiffert Hanna Beautiful Life 18 19 20 20 74 151 Továbbjutott 6. Kertész Iván Reality 24 24 24 24 90 186 Továbbjutott 7. Pádár Alexandra If I Could Turn Back Time 25 25 25 25 76 176 Továbbjutott 8. Bene Barbara True Love 25 24 24 24 67 164 Továbbjutott 9. Szűcs Randy Grenade 20 19 18 20 54 131 Veszélyzónába került 10. Szőcs Renáta I Will Love Again 24 24 22 22 85 177 Továbbjutott 11. Jecsmenik Arnold Hol van az a lány 23 23 23 24 79 172 Továbbjutott 12. Gór-Nagy Erika Rather Be 23 25 25 25 77 175 Továbbjutott 13. Kelemen Laci Always On My Mind 25 24 25 24 80 178 Továbbjutott Veszélyzónás produkciók 14. Illés Adrián Nika Se Perimeno Továbbjutott 15. Balog Brigi Tépj szét! Továbbjutott 16. Szűcs Randy Glad You Came Kiesett – A versenyző, akit a nézők juttatták tovább – A versenyző, akit a zsűri juttatta tovább – A versenyző, aki kiesett
Ötödik hét (szeptember 24.) Az adás tematikája: Örökzöld slágerek Veszélyzónások: Ossó Balázs - A versenyzők juttatták ide Streiffert Hanna - A zsűri juttatta ide Fazekas Eszter - Legkevesebb pontja volt