A 2016–2017-es tipp-3 Bundesliga (szponzorált nevén T-Mobile Bundesliga) volt az osztrák labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályának 106. alkalommal megrendezett bajnoki éve. A pontvadászat 10 csapat részvételével, 2016. július 23-án indult és 2017 májusában ért véget. A címvédő a Red Bull Salzburg csapata, volt amely ebben a szezonban is elhódította a bajnoki címet.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal négy alkalommal játszik, kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig idegenben.
A pontvadászat végső sorrendjét a 36 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozzák meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén nem jár pont.
Változások a 2015–2016-os szezont követően Búcsúzott az élvonaltól Grödig 10. helyezettként
Feljutott az élvonalba St. Pölten, a másodosztály győzteseként
Részt vevő csapatok
Csapat Székhely Stadion 2015–16 Admira Wacker Mödling Mödling BSFZ-Arena 4. Austria Wien Bécs Franz Horr Stadion 3. Sankt Pölten St. Pölten NV Arena 1. (II. o.) Mattersburg Nagymarton Pappelstadion 9. Rapid Wien Bécs Ernst Happel Stadion 2. Red Bull Salzburg Wals-Siezenheim Red Bull Arena 1. Rheindorf Altach Altach Cashpoint Arena 8. SV Ried Ried im Innkreis Keine Sorgen Arena 7. Sturm Graz Graz Graz-Liebenau 5. Wolfsberger Wolfsberg Lavanttal-Arena 6.
A bajnokság végeredménye #CsapatMGyDVRGKGGKP1Red Bull Salzburg3625657424+50812FK Austria Wien36203137250+22633SK Sturm Graz36193145539+16604Rheindorf Altach36158134649-3535SK Rapid Wien361210145242+10466Admira Wacker Mödling36137163655-19467Mattersburg36127173954-15438Wolfsberger36119164059-19429St. Pölten36910174160-193710SV Ried36105213356-2335
Bundesliga bajnoka, 2017–18-as UEFA-bajnokok ligája – 2. selejtezőkör 2017–18-as Európa-liga – 3. selejtezőkör 2017–18-as Európa-liga – 2. selejtezőkör 2017–18-as Európa-liga – 1. selejtezőkör Kiesett a másodosztályba (Erste Liga)
A góllövő lista élmezőnye 2017. május 29-én frissítve. HelyezésJátékosKlubGólok száma1 Olarenwaju KayodeAustria172 Deni AlarSturm163 Hwang Hee-chanSalzburg124 Takumi MinaminoSalzburg11 Alexander GrünwaldAustria6 Dimitri OberlinAltach10 Christoph MonscheinAdmira Nikola DovedanAltach9 Jonathan SorianoSalzburg8 Patrick BürgerSV Mattersburg Ismael TajouriAustria JoelintonRapid Wien Christoph KnasmüllnerAdmira Raphael HolzhauserAustria15 Giorgi KvilitaiaRapid Wien7 Moumi NgamaleuAltach Lucas VenutoAustria Philipp ProsenikWAC Valon BerishaSalzburg
Jegyzetek
Források Hivatalos honlap Táblázatok és eredmények az RSSSF-en Táblázatok és eredmények az Austriasoccer.at honlapján. Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Eredmények, tabella és góllövőlista a Soccerway.com honlapján. Eredmények, tabella, góllövőlista és az aktuális keretek a Transfermarkt.de honlapján.
Kategória:Osztrák labdarúgó-bajnokságok osztrák 1