A panteon jelentése: az istenek temploma. Ez a cikk a hinduizmusban fellelhető isten-képpel és istenségekkel foglalkozik.
A hinduizmus A hinduizmus a vallási életnek a földön kialakult csaknem valamennyi megjelenési formáját felöleli; a legsokoldalúbb vallási képződmény ez, amelyet a jelenkor ismer. Fenséges és visszataszító, primitív és kifinomult gyakran annyira közvetlenül egymás mellett található benne, mint sehol máshol. A hinduizmusban különböző hitrendszerek, az imádat, a szertartások és hagyományok különböző fajtái foglalnak helyet egymás mellett. Különféle vallások laza szövetsége ez, olyan, többnyire teista világkép, amelyet henoteizmus, monoteizmus, politeizmus, panteizmus, panenteizmus, monizmus ível át. Még ateizmus és egyfajta animizmus is megtalálható benne.
Isten fogalma A hinduizmus – a Brahman- és Ísvara-tannal – földünk legrégebbi, ismert monoteista vallása.Kozma András: A hindu istenalakok szimbólumai, 2001. A Brahman minden létező ősoka, transzcendens létező. Személytelen, tér és idő fölé emelkedett, kezdet és vég nélküli, felfoghatatlan, megismerhetetlen, semmiféle tulajdonsággal nem jellemezhető. Gyakran világléleknek nevezik.
A panteisták szerint minden a személytelen, örökkévaló Istenre, Brahmanra vezethető vissza. A világban csak neki van igazi valósága. A sokszínű jelenségvilág nem a valóságban létezik, hanem csak a Brahman által, esetleg a mi tudatlanságunk (avidjá) által megcsillantott csalóka látszat (májá). Sankara és követői (a teopanteisták) szerint Brahman a Minden-Egy, az anyagi valóságon túli megfoghatatlan, felfoghatatlan örök szellemi lét. Ez az abszolút Brahman azonos az ember belső, isteni lényegével, az átmannal is. A Brahman jellemző sajátosságokkal (attribútumokkal) rendelkező alakban ísvaraként, mint a hívők imádatának tárgya nyilvánul meg.
Az indiai teológia szerint Istennek három arculata van: Brahman, Paramátma és Bhagaván (Ísvara). Ebben a három arculatban Isten három alapvető tulajdonsága nyilvánul meg: szat (सत्, öröklét), csit (चित्, teljes tudás) és ánanda (आनन्द, végtelen gyönyör). A szat Brahmanban, a szat és a csit Paramátmában, a szat, a csit és az ánanda pedig Bhagavánban valósul meg. Bhagaván – vagy másképp Ísvara – Isten valamennyi tulajdonságát megnyilvánítja.
Vaisnava magyarázók egy frappáns analógiával tették érthetővé az Isten-felismerés három szintjét. A példázatban három egyszerű falusi ember álldogál a vasútállomáson és izgatottan várja, hogy befusson a vonat. Még egyikük sem látott soha vonatot, és most meg akarják nézni, hogy milyen. Egyszer csak az egyik meglát egy hatalmas szerkezetet, amely jelzőfényét előrevetítve közeledik a távolból. – Mi ez? – kérdezi a kísérőjétől. – Ez a vonat – feleli a kísérő. Az ember megköszöni a választ és elégedetten távozik, azt gondolva, hogy akkor ő már látta is a vonatot. Amikor a szerelvény bepöfög az állomásra, a második ember így kiált fel: – Nahát, itt a vonat! – Ő már nemcsak a jelzőfényt látta, hanem a mögüle előtűnő kocsikat is. Megnyugodva, hogy már mindent látott a vonatból, maga is távozik. A harmadik ember azonban még nem megy el, hanem türelmesen várakozik. Amikor a vonat valamennyi kocsija beérkezik az állomásra, megpillantja a kalauzt és látja azt is, hogy a kocsikban utasok ülnek. A három falusi visszaballag a falujába és mindenkinek elújságolja, mit látott. Noha kétség nem fér hozzá, hogy mindhárman ugyanazt a vonatot látták, a leírás, amit adnak, eltér egymástól: mindhárman más felismerésre tettek szert. A harmadik ember nyilvánvalóan teljesebb élménnyel tért haza, mint a társai, és erről őket is meg tudta győzni, ugyanis tökéletesen leírta nekik, amit ők láttak – sőt még annál többet is. Ha tovább bontjuk az analógiát, megállapíthatjuk, hogy az erős jelzőfény az Úr személytelen ragyogását jelképezi (Brahman). A konkrétabb valóságot elfedő jelzőfény az isteni szubsztancia gondolatát szimbolizálja, amely mögött a minden létezőt átható személyiség – Paramátmá – áll. A harmadik ember által látott kép Isten felismerésének legteljesebb szintje (Bhagaván), amikor a lélek találkozik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével és személyes kapcsolatot alakít ki vele.
Az indiai gondolkodás Ísvara (Bhagaván) megnyilvánulását is hármasságnak látja, amelynek oka azonban egy. Így az isteni hármasság (trimúrti) elkülönülése: Brahma, a teremtő Visnu, a fenntartó Siva, a pusztító és egyben megújító.
Brahma Ísvara első megnyilvánulása, a teremtő. A megnyilvánult világ kettőssége a megnyilvánulatlan Brahmanból származik. Brahmá a teremtéssel, a kettősség megalkotásával feladatát bevégzi és visszahúzódik mindaddig , míg egy új teremtés hajnala ismét meg nem nyilvánul. Brahmának nincsenek templomai (pár kivétellel) és nincsenek követői sem. Az átlagember a hindu hétköznapokban nem állítja őt elmélkedésének fókuszába.
A modern reformerek kivételével a legtöbb hindu több istenben hisz, akik különböző kozmikus vagy etikai funkciókat töltenek be, közülük a legnagyobbnak azonban teljességgel eltérő hatalmat és jelentőséget tulajdonítanak, attól függően, hogy melyiküket tekintik a legfőbb világelvnek: egy személytelen világtörvényt vagy egy személytelen Minden-Egyet, vagy Visnut, Sivát, esetleg a panteon más alakját.Glasenappː Az öt világvallás
A mai uralkodó nézet szerint létezik egy örök és változhatatlan személyes Isten, aki az összes dharma alá vetett istenség fölött áll, s tőlük lényegében különbözik (henoteizmus). Ísvara (Bhagaván) szinonimája a saivizmusban egyet jelent Sivával, a vaisnavizmusban Visnuval, vagy valamelyik avatárával, a saktizmusban az Anyaistennő, a modern kori hindu reformmozgalmakban az egy Isten, a Krisna-tudatú irányzatban az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Legfelsőbb Úr, vagyis Srí 'Krisna'.
Visnu Ísvara, az isteni hármasság (trimúrti) középső alakja. A vaisnavizmusban Visnu megtestesülései (avatárái) váltak a legfontosabbakká, és ők a Legfelsőbb Urat többnyire Krisna vagy Góvinda néven ismerik. Itt Krisna Isten (Bhagaván) Visnuként (Nárájana-ként) is megjelenik. Visnu főbb további kiterjedései: Nriszinha, Vámana, Varáha, Ráma. Annak ellenére, hogy Istennek sokféle kiterjedését ismerik, a szentírásaik szerint "Isten csak egy van" (éka brahma dvitíja nászti).
Siva az egyik legszélesebb körben imádott Isten Indiában, a saivizmus számára a legfőbb Úr. Ábrázolásakor gyakran egyik kezében kígyót, másik kezében szigonyt tart. Az ősi szent városokban (pl. Benáreszben), ahol sok híve az egész életét neki szenteli, olyan neveken imádják, mint Mahádéva ("nagy Isten") vagy Natarádzsa ("a táncosok királya"). Siva istennek 28 avatárája ismert, de nem tettek szert olyan jelentőségre, mint Visnuéi.
Azok az indiai filozófusok és hívők, akik hisznek az örökkévaló Isten létezésében, a világot is tőle származónak tartják, tehát nemcsak a világ ható ősokának, hanem anyagi ősokának is őt tekintik. A világrend tehát csak az isteni akarat megnyilvánulási formája, minden Istenre vezethető vissza, Ő bocsátotta ki magából a „dharmát”, a mindenséget meghatározó törvényt.Brih. 1, 4, 14Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 67. old., 1977
Istenek és istenségek A hinduizmusban a létezés hierarchiájában Ísvara (Isten) alatt olyan létfokozatok vannak, amelyek Istennél alacsonyabb, de az embernél (pillanatnyilag) magasabb fejlődési fokon állnak. Ezeket nevezi a hindu bölcselet déváknak, szó szerinti fordításban: fénylő lényeknek, utalva arra, hogy nincs fizikai, csak fénytestük. A hindu világ nagyobb része mintegy 33 millió istenséget (dévát) tart számon.Steven J. Rosen: India rejtett kincse E sokistenhit bálványozása panteonjának számtalan istenalakja nem egyéb, mint számtalan természeti erő megszemélyesítése, vagy a világban észrevehetően ható rész-erők. A nyugatiak ugyanazt a szót használják a két fogalomra, amikor Istenről és istenekről beszélnek. A hinduk megkülönböztetik e fogalmakat már a nevekben is. Az emberfeletti erők megszemélyesítéseit, jelképeit nem ísvaráknak, hanem déváknak mondja.Baktay Ervin: Szanátana dharma Félisteneknek is nevezik őket. Azért félistenek, mert csak félig istenek, azaz egyikőjükre sem igaz, hogy az Istenség Teljes személyisége volna. Egyikük sem Isten, hanem Istennek alávetett, ugyanakkor nagy erővel felruházott lények, akik különleges hatalmat kaptak az univerzum irányításában. Ugyanakkor nagy részük önálló kultusszal rendelkezik, legalábbis tisztelet tárgya. Többségük dél-indiai és igen ősi eredetű.Whitehead, H. : Village Gods, 1921
A Bhagavad Gítá így ír:Bhagavad Gítá 9.23 Akik más istenek (félistenek) hívei, s őket imádják nagy hittel, azok valójában engem (Krisna) imádnak, ám rossz úton járnak.
A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda magyarázata:Bhagavad Gítá - úgy ahogy van, 4.12 - A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda magyarázata A Legfőbb Isten egyetlen, aki a félisteneket olyan képességekkel ruházta fel, amelyek alkalmassá teszik őket az anyagi világ irányítására. Ezek a félistenek mind élőlények, akik rendelkeznek valamilyen anyagi hatalommal. A Legfőbb Istennel azonban nem lehetnek egyenlővé.
A Brahma-szanhitá kihangsúlyozza az Urak Ura (Krisna) elsőbbségét és a félistenek másodlagos szerepét. Szembehelyezkedik a pancsópászaná (az öt isten: Visnu, Siva, Ganésa, Durgá, Szúrja) imádatával. Egy vaisnava szent így kommentálja e művet:Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura Azzal, hogy Visnu végtelen fenségét a többi isten fenségének szintjére degradálják, őt magát pedig a többi isten egyikeként tartják számon, súlyos sértést követnek el... A dzsíváknak (élőlényeknek) örök kötelességük, hogy Krisnát (és csak őt), az Urak Urát szolgálják.
A vaisnava magyarázók szerint a félistenimádat anyagi motiváltságú. Ők arra hívják fel a figyelmet, hogy az anyagi nyereség soha nem teheti igazán elégedetté az embert, hiszen az ember lelki lény. Ha valaki mégis félistenekhez imádkozik, azt lelki okokból tegye. Jó példa erre Ganésa – az akadályok elhárítója – akihez bátran fordulhat valaki, ha azt szeretné, hogy Isten megvalósítása útjából elhárítsa az akadályokat.
Jóllehet az indiai társadalmat többnyire patriarchálisnak tekintik, van egy ősi tradíció, amely istennő-imádatot hirdet. A saktizmus gyökerei egészen az ősi Védákig nyúlnak vissza, ahol különböző női istenségekről találunk leírásokat. Ebben az irányzatban a mai napig fennmaradt az a tradíció, hogy a legfőbb istenséget nőneműnek tartják, akit a világ anyjaként és úrnőjeként ünnepelnek. Ez a Mahádévi néven ismert istennő imádatában érte el a csúcspontját. Mahádévít (ez voltaképpen egy gyűjtőnév) más neveken is tisztelik – Durgá, Káli, Umá stb. – attól függően, hogy melyik megnyilvánulásáról van szó, és milyen földrajzi régióban gyakorolják az imádatát. Nem más ő, mint az univerzum isteni saktija (energiája). A Nagy Anya tisztelete valóságos összekötő kapocs a saivák és a sakták között. Siva és Saktija egységét a félig férfi, félig nő Ardhanári alakban tisztelik. A saivák szemében Sakti Párvatiként az örök nőt megtestesítő hitves. Az istennők többsége önálló kultusszal rendelkezik.
Durgá az anyagi teremtés istennője. Szólítsák bár ókori görög nevén (Gaia), az ókori egyiptomi nevén (Ízisz), afrikai nevén (Osun) vagy a világ különböző tájain használt több száz szó neve bármelyikén, mindig ugyanarról az istenségről van szó. Ő a Földanya, szanszkrit nevén Bhú (भू). A Brahma-szanhitá leírja,Brahma-szanhitá 5,43 hogy az anyagi világ nem más, mint Durgá szolgálatának színtere. Durgá ünnepe, a Durgá-púdzsá egyenesen a hinduizmus egyik legnagyobb ünnepe, amihez legfeljebb a Sívarátri hasonlítható.
Ganésát, az elefántfejű istenségként ábrázolt lényt mintegy egymilliárd hindu imádja a világon. Ő az, aki elhárítja az akadályokat és távol tartja a gonosz erőket, és gyakran ő őrködik a kapuknál és a bejáratoknál. Mivel közösségi és családi vallásos szertartások megkezdése előtt őt imádják, "a kezdetek ura"ként is ismerik.