A Lobkowitz-palota () a prágai vár egyik nevezetessége, múzeum és hangversenyterem a vár keleti szélén, a régi várlépcső mellett. Bejárata az Arany utcácskából a keleti kapu felé vezető Szent György utca 3-ból nyílik. Vele szemben áll a 12. században épült Fekete torony és a Daliborka torony. Nem tévesztendő össze a család másik prágai palotájával a Kisoldalban. Története
Ezen a helyen már a 13. században álltak házak; ezek egyikében lakott IV. Károly és első felesége, Valois Blankaa régi királyi palota felújítása alatt. Életrajzában (Vita Caroli) úgy emlékszik vissza, hogy ebben a házban különös, misztikus dolgok estek meg vele.
A mai palotát két, egyaránt a 16. század elején épült, gótikus házból alakíttatta ki a morva Pernstejn család (Přehořovský család), a 16. századi Csehország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főúri családja, miután ezek a házak az 1541-es nagy tűzvészben leégtek. A gazdagon díszített, reneszánsz épületet a Lobkowitzok 1627-ben vették meg, majd a harmincéves háború (1618–1648) után kora barokk stílusban átépíttették; reneszánsz állapotában csak a palota kápolnáját és két termét hagyva meg.
Az épület nagy része 1768-ban leégett; helyreállításával August Anton Joseph von Lobkowitz herceg megrendelésére Johann Ignaz Palliardi is részt vett.Kateřina Pulcová: Paměť a historie rodiny Palliardi – dva koncepty studia rodinné minulosti
Az épület
A palota leglátványosabb terme a bálterem, aminek falait 17. századi, mitológiai jeleneteket ábrázoló freskók díszítik.
Múzeum
A Lobkowitz-múzeum 2007-ben megnyitott képtárát a legjobbnak tartják Prágában. A mintegy 1500 festményt tartalmazó gyűjtemény alapja a Lobkowicz család hercedi ágának magángyűjteménye. A falakon egyebek közt Canaletto, id. Pieter Brueghel (Szénakaszálás), Velázquez, Veronese, Rubens, Bellotto és Lucas Cranach művei függenek. A kiállításon a festményeken kívül porcelánokat, kerámiákat, puskákat, hangszereket tekinthetünk meg — utóbbiak mellett Mozart és Beethoven egyes műveinek eredeti kottáit is.
A múzeum boltjában némely kiállított tárgyak hiteles másolatait is megvásárolhatjuk.
A Nemzeti Múzeum kiállítása Csehország történelmét mutatja be.
A hangszer-és kottagyűjteményben olyan különlegességek is vannak, mint Beethoven 4. és 5. (Sors) szimfóniájának kézirata, valamint Händel: Messiás (Händel) oratóriumának Mozart-féle, áthangszerelt változata.
Kávézó
Prága talán leghíresebb kávézója főleg fantasztikus panorámájáról nevezetes: ablakaiból lepillanthatunk a Kisoldalra és a Moldva túlpartján elterülő történelmi városrészekre.
Koncertterem
A palota 17. századi barokk hangversenytermében minden nap 13:00-kor klasszikus koncertet adnak.
Látogatható
A várba váltható kombinált jegyek ide nem érvényesek, külön jeggyel tekinthető meg naponta 10:00–18:00 között: A „szimpla”, tehát az épület és a kiállítások megtekintésére jogosító jegy ára 2016-ban 275 Czk volt; 7–15 éveseknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 200 Czk; családi jegy 690 Czk. A belépőjegy felmutatója 10 % kedvezményt kap a kávéházban. A múzeumba és a 13:00-s koncertre is érvényes „kombinált jegy” ára 590 Czk volt.
A készülékből hallgatható tárlatvezető megismertet a cseh történelem viharos évszázadaival.
Jegyzetek
Források
Szombathy Viktor: Prága (Panoráma, Külföldi városkalauz, Franklin Nyomda, Budapest, 1971) Prague.eu: Lobkowicz Palace and Museum (Lobkowiczký palác) Prague.net: Lobkowicz Palace at Prague Castle Lobkowitz-palota Prága barangoló útikönyv. Lingea, Berlitz, 2016. p. 39.
További információk
Emanuel Poche: Prahou krok za krokem [Prágán keresztül, lépésről lépésre]. Panorama, Praha 1985, 104–105. oldal . Pavel Vlček a kol.: Umělecké památky Prahy – 4. Pražský hrad a Hradčany [Prága műemlékei – 4. Prágai vár és Hradcany]. Academia, Praha 2000, , 203–208. oldal (521 oldal). Helmut Zeller, Eva Gruberová: CityTrip plus: Prag. Reise Know-How Verlag, Bielefeld 2015, , 207–208. oldal (312 oldal) Petr Vorel: Páni z Pernštejna. Vzestup a pád rodu zubří hlavy v dějinách Čech a Moravy. Rybka Publishers, Praha 1999, (318 oldal). [Pernštejn urai. Az Aurochs család felemelkedése és bukása Cseh- és Morvaország történetében]
Kategória:Prága palotái Kategória:Prága múzeumai