bélyegkép|270px|A város látképe a Kő-hegyről Tatabánya (németül: Totiserkolonie, szlovákul: Banská Stará) megyei jogú város a Közép-Dunántúl régióban, Komárom-Esztergom vármegye és a Tatabányai járás székhelye. 9142 hektáros kiterjedésével Magyarország legkisebb közigazgatási területű megyeszékhelye (megyén belül is csak a harmadik helyen áll, Ács és Esztergom is nagyobb kiterjedésű), a régió második legnépesebb települése. A Gerecse és a Vértes között helyezkedik el, ami meghatározza természeti környezetét és fekvését. Jelentős ipari központ, valamint fontos közlekedési csomópont Budapest és Győr között.
A település mai formájában 1947-ben jött létre több korábbi település – Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya – egyesítésével. Fejlődése szorosan összefügg a szénbányászattal, amely a 19. század végétől kezdve meghatározta a város gazdaságát és arculatát. A bányászat megszűnése után Tatabánya gazdasági szerkezete átalakult, és az ipar más ágazatai vették át a vezető szerepet.
A város egyik legismertebb jelképe a Turul-emlékmű, amely a Kő-hegy tetején található, és Közép-Európa egyik legnagyobb madárszobra. A közelben található a Szelim-barlang is, amely történelmi és turisztikai szempontból is jelentős. Gazdasági szempontból a város ma is fontos ipari központ, ahol az autóiparhoz kapcsolódó gyártás, az elektronikai ipar és a logisztika játszik kiemelt szerepet. A város ipari parkjai számos nemzetközi vállalatnak adnak otthont.
Kulturális és oktatási szempontból Tatabánya regionális szerepet tölt be, több középiskolával és kulturális intézménnyel. Közlekedési szempontból a város kiemelkedően jó helyzetben van: az M1-es autópálya közvetlenül érinti, valamint fontos vasúti fővonal halad át rajta, így a főváros és Győr irányába is gyors elérést biztosít.
Nevének eredete Tatabánya nevének eredete szorosan összefügg a város kialakulásával és a szénbányászat megjelenésével a térségben. A név viszonylag későn, 1902-ben tűnt fel először, amikor a bányászat fellendülése miatt egy új település jött létre a környéken. Ez a bányatelep a közeli Tata városról kapta a nevét, mivel gazdaságilag és birtokilag is ahhoz a területhez kapcsolódott.
A „Tatabánya” elnevezés két egyszerű szóból áll: a „Tata” a közeli város nevét jelöli, míg a „bánya” egyértelműen a szénkitermelésre utal.
Címere középre|119x119px Tatabánya megyei jogú város, jelenlegi címere 2002. január 1-jétől van érvényben. Az új címer bevezetésére azért került sor, mert a korábbi változat nem tükrözte megfelelően a város bányászati múltját. Ennek hangsúlyozására a címer felső részének bal oldalán két egymást keresztező bányászkalapács kapott helyet. A zöld hátterű pajzson egy kitárt szárnyú, balra néző turulmadár látható. A fején a Szent Korona található, karmaiban pedig egy kardot tart, amelynek markolata a pajzs jobb oldala felé irányul. A madár a Kő-hegyen álló híres turulszobrot idézi, amely a város egyik legfontosabb jelképe. A hagyomány szerint a honfoglaló magyarok Bánhida térségében győzték le Szvatopluk seregét, és ennek emlékére állították fel 1907-ben Közép-Európa egyik legnagyobb madárszobrát, amely így a címerben is megjelenik. A pajzs jobb felső részében négy fehér, stilizált kunyhó látható, amelyek a város múltjára és az egykori településekre utalnak. Az új címert Oláh György Munkácsy-díjas grafikus tervezte, aki a budapesti Képzőművészeti Egyetem docense, és Tatabányán született.
Fekvése A megye déli részén, a Gerecsét és a Vértest elválasztó Galla-patak völgyében, a Tatai-árokban fekszik, a fővárostól 55 kilométerre. Átlagos tengerszint feletti magassága 199 méter körüli. Helyzeténél fogva közlekedési csomópont, nemcsak vármegyei, hanem regionális és országos szinten is. A Budapest és Bécs összekötését biztosító M1-es autópálya (E60, E75) érinti, az 1-es főút és a pedig át is szeli a várost, amelyet egyébként a környék minden településével, sőt az ország nagyobb városaival is autóbuszjáratok kötnek össze.
Története Tatabánya területe már az őskor óta lakott. Számos lelet bizonyítja, hogy a kőkorszak óta folyamatosan éltek itt emberek. Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítményhez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.
A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16. században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, aminek következtében a lakosság zömmel római katolikus lett.
Az 1785-ös népszámlálás adatai szerint Alsógalla lakossága 580, Felsőgalláé pedig 842 fő volt. Akkoriban fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét. 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, aminek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet, a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven. Ebben az időszakban az ipar és a kereskedelem sokszínűbb lett, és jó néhány új társaság (cementgyár, téglagyár) jelent meg. A helyi lakosok élete felpezsdült, helyi újságok jelentek meg, szociális és kulturális szervezeteket alapítottak.
Röviddel a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 6-án a tatabányai bányaigazgatóság előtt szervezett bányászok tiltakoztak az ellenforradalmi kormány által drasztikusan megnövelt munkaidő és a szakszervezeti vezetők sorozatos letartóztatása ellen. A kivezényelt csendőrök a tüntetők közé lőttek, ennek következtében több munkás meghalt, sokan súlyosan megsebesültek. E tragédia emlékére egy 1950-es törvényben minden év szeptember 6-ára helyezte az Országos Bányásznap ünnepségeit.
Községek egyesítése Már az 1920–30-as években is hallani lehetett a községek egyesítésének tervéről, a négy bányaközségben már akkoriban is jelentős kitermelés folyt.
1945 nyarán helyi kezdeményezésre a Tatán működő járási igazoló bizottság mellett a tatabányai igazoló bizottság is megkezdte tevékenykedéseit. 1945. június 12-én a munkáspártok képviselői és a szakszervezetek megbízottjai a négy községből ennek az igazoló bizottságnak az újjáalakítását kérték. 1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője Tatán találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat.
A második világháborús károk jelentősen befolyásolták a döntéseket, hiszen a helyreállítás sok időt, pénzt és energiát vitt el. A községek féltek önállóságuk elvesztésétől és tartottak a háttérbe szorulástól is. Hosszas tárgyalások után végül Bánhida, amely a legnagyobb károkat szenvedte a háborúban, beleegyezett a csatlakozásba.
November 24-én Alsógalla elutasította az egyesítést, mert ez a terület rendelkezett a legmagasabb szintű közművekkel, jó állapotban voltak a központi épületei, és attól féltek, lelassul a fejlődésük, más területrészek pedig gyorsabban gyarapodnak majd. 1946. június 24-én ismét napirendre került az egyesítésről szóló kérdés, ekkor már Alsógalla is csatlakozott.
Megkezdődött ezzel a szervező munka is. Október 1-jén a négy községi képviselő-testület közösen tárgyalt vagyoni helyzetükről, itt szó esett saját feloszlatásukról is. Tatabánya megyei városnak ezzel a döntéssel új képviselő-testülete lett (30 fő MKP, 25 SZDP, 4 szakszervezeti és 1 FKgP), mely 60 főből állt.
1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.
A megyeszékhely kérdése 1945 után a megye székhelye Esztergom volt, de a megye vezető szervei a székhely áthelyezését kérték azzal az indokokkal, hogy Esztergom nehezen megközelíthető, a megye és az országhatár szélén van. Elkezdődtek a viták ezzel kapcsolatban. 1948-ban felmerült, hogy Tata vagy Tatabánya legyen a megyeszékhely. 1950-ben a Népgazdasági Tanács azzal érvelt Tatabánya mellett, hogy a szénbányászat jelentősen fejlődni fog és a város könnyen megközelíthető. A szénbányászat dinamikus fejlődése mellett megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a város fejlődésének alapjait.
A második világháború után a régi üzemek, szervezetek, épületek felújítása után újra megnyitották a bányákat is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a lakosság számára is, amely rohamosan növekedésnek indult, és a csúcsot az 1980-as évek közepén érte el, ekkor a lakosok száma körül volt. A Kádár-korszak idején nagyobb méretű lakótelepek épültek a városba költöző bányászok és erőműi dolgozok lakhatásának biztosítására.
A Győri út északi végén 1975-ben adták át az első autóbusz-pályaudvart a városban, amely 2007-ig üzemelt.
Az Újvárosban 1966-ban adták át a Vértes Áruházat.Vincze Milklós - Jártál már kommunista közértben? Megható fotók (24.hu, 2015.10.31.)
A város ipari jellege az 1980-as évek végéig meghatározó volt. Ezután a nehézipar és a szénbányászat jelentősége csökkent, és a város gazdasági szerkezete jelentősen megváltozott.
A rendszerváltást követő években lassú és fokozatos gazdasági átalakulás zajlott le, amelynek során ipari park került kialakításra, ahol műanyagipari vállalatok, orvosi segédeszközöket gyártó vállalat, valamint autóipari beszállítók (autóüveggyár, felnigyár, gumiabroncsgyár) telepedtek meg. 2009-ben kb. 500 hektárnyi területen több mint 2 tucat közepes- és nagyvállalat foglalkoztatott mintegy környékbeli munkavállalót.
1991-ben Tatabánya megyei jogú városi jogot kapott.
2007-ben a Vértes Center bevásárlóközponttal együtt nyílt meg a város jelenlegi autóbusz-pályaudvara, közvetlenül a vasútállomás mellett.
Tatabányán 2007–2008-ban két bevásárlóközpont is megnyílt: a Vértes Center és az Omega Park, ám az utóbbi hamar csődbe ment, épületébe a közigazgatási és hivatali ügyintézési szervek költöztek.
Tatabánya városrészei A második világháború után, 1947. október 10-én Bánhidát, Felsőgallát, Alsógallát és Tatabányát, a négy szomszédos községet Tatabánya néven egyesítették.
Belterületek Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Kertváros, Óváros (az egykori Tatabánya), Újtelep, Dózsakert, Újváros, Sárberek
Külterületek Csákányospuszta, Síkvölgypuszta, Szőlőhegy, Fácános-kert.
Közélete Polgármesterei +Hivatali évekPolgármesterJelölő szervezet(ek)1990–1994Bencsik JánosSZDSZ-Fidesz1994–1998SZDSZ1998–2002független2002–2006független2006–2010Fidesz2010–2014Schmidt CsabaFidesz2014–2019Fidesz-KDNP2019–2024Szücsné Posztovics IlonaDK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd2024–Többségben Tatabányáért Egyesület-DK-LMP-MSZP-Momentum-Nép Pártján-PM
A 2024-es önkormányzati választás eredménye A polgármester-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/12/telepulesek/065?tab=results&filter=mayor
Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Szavazatok száma Szavazatok arányaSzücsné Posztovics IlonaTöbbségben Tatabányáért – DK – LMP – Zöldek – MSZP – Momentum – Nép Pártján – Párbeszéd- ZÖLDEK50,14% Gál CsabaFidesz-KDNP40,06% Vajda Krisztián Ferenc Mi Hazánk16726,18% Fekete Miklós Generációk Tatabányáért9783,62%Összesen100%
A képviselőtestület-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/12/telepulesek/065?tab=results&filter=representative