Michael Anthony Claudio Wincott kanadai színész, szinkronszínész.

A filmvásznon gyakran gonosztevőket és antihősöket alakító színész olyan filmekben szerepelt, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991), az 1492 – A Paradicsom meghódítása (1992), A holló (1994), az Alien 4. – Feltámad a Halál (1997) és a Monte Cristo grófja (2002).

Fontosabb televíziós szereplései voltak a 24: Élj egy új napért (2014) és a Westworld (2016) című műsorokban.

Fiatalkora

A kanadai Ontario tartományban, Torontóban született és a közeli Scarborough nevű külvárosban nevelkedett, angol származású apa és olasz származású anya gyermekeként. Két fiútestvére van, bátyja, Jeff Wincott szintén színész. Michael tizenévesen helyi dzsesszzenekarokban dobolt.

Pályafutása A mozivásznon huszonegy éves korában debütált a Musztáng Hank című 1979-es kanadai filmben, Linda Blair oldalán. Az 1980-as évek elején kanadai filmekben és sorozatokban foglalkoztatták mellékszereplőként, köztük a Kanadában népszerű Night Heat című bűnügyi drámasorozatban, melyben bátyja is feltűnt. Az Amerikai Egyesült Államokba költözése után a New York-i Juilliard School of Drama hallgatója lett, ahol 1986-ban diplomázott. 1988-ban szerepet kapott Oliver Stone Hívd a rádiót! című filmjében, melynek korábban a színpadi változatában is szerepelt. Az évtized végén vendégszerepelt a Crime Story és a Miami Vice című bűnügyi sorozatokban. Wincott két további alkalommal dolgozott együtt Oliver Stone-nal: a Született július 4-én című 1989-es háborús filmdrámában sebesült vietnami veteránt, a The Doors című 1991-es életrajzi filmben pedig egy producert alakított.

Emlékezetes szerepe volt Guy of Gisborne a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című 1991-es filmben, melynek Kevin Costner volt a főszereplője. Wincott ezután további negatív szereplőket alakított az 1492 – A Paradicsom meghódítása (1992), a A három testőr (1993) és A holló (1994) című filmekben. Az 1990-es évek során még többek között szerepelt a Strange Days – A halál napja című 1995-ös filmben, A graffiti királyában (1996), az 1997-es Két túsz között című akcióvígjátékban ismét negatív szerepet kapott, ahogyan a szintén 1997-es Alien 4. – Feltámad a Halál című sci-fiben is. A Gunshy című 1998-as bűnügyi drámában főszereplőként volt látható.

2000 után A Mielőtt leszáll az éj című 2000-es életrajzi drámában Javier Bardem és Johnny Depp oldalán szerepelt.

A 2000-es évek eleje Wincott számára ismét negatív szerepeket hozott, A pók hálójában (2001), valamint a Monte Cristo grófja (2002) című filmekkel, továbbá a 2002-es A kincses bolygó című animációs filmmel, melyben a hangját kölcsönözte. Utóbbi szerep után szinkronszínészként is dolgozni kezdett, jellegzetes, mély hangja olyan videójátékokban hallható viszont, mint a Halo 2 (2004), a Narc (2005), a Syndicate (2012) és a Darksiders II (2012). A Seraphim Falls – A múlt szökevénye (2007) című westernfilmben Pierce Brosnan és Liam Neeson mellett szerepelt, a Szkafander és pillangó című szintén 2007-es drámában divatfotóst alakított.

2012-ben a Hitchcock című életrajzi drámában a sorozatgyilkos Ed Gein szerepében tűnt fel. 2014-ben Adrian Cross hackert formálta meg a 24: Élj egy új napért című minisorozatban. A következő évben egy filmdráma, a Hatlövetű kegyelem szereplője volt, Kiefer és Donald Sutherland oldalán. 2016-ban a Westworld című sci-fi drámasorozat első évadjában két epizód erejéig alakított egy Old Bill nevű szereplőt. 2022-ben Jordan Peele Nem című rendezésében tűnt fel.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1976 Earthbound Cole Buckley 1978 Musztáng Hank Wild Horse Hank Charlie Connors 1979 Title Shot rabló 1980 A fókalovag Nothing Personal Peter 1981 Ticket to Heaven Gerry Circle of Two Paul 1983 Curtains Matthew 1987 A szicíliai The Sicilian Silvestro Canio tizedes Janovics Sándor 1988 Hívd a rádiót! Talk Radio Kent / Michael / Joe 1989 Suffering Bastards Chazz A Broadway vérszopói Bloodhounds of Broadway Soupy Mike Született július 4-én Born on the Fourth of July veterán 1991 The Doors The Doors Paul A. Rothchild producer Salinger Gábor Robin Hood, a tolvajok fejedelme Robin Hood: Prince of Thieves Guy of Gisbourne Jakab Csaba Bede-Fazekas Szabolcs 1992 1492 – A Paradicsom meghódítása 1492: Conquest of Paradise Adrián de Moxica Zágoni Zsolt Miller Zoltán 1993 Rómeó vérzik Romeo Is Bleeding Sal Reviczky Gábor A három testőr The Three Musketeers Rochefort Varga Tamás 1994 A holló The Crow Top Dollar Szabó Sipos Barnabás 1995 Halott ember Dead Man Conway Twill Strange Days – A halál napja Strange Days Philo Gant Bede-Fazekas Szabolcs A Fekete Párduc Panther Tynan 1996 A graffiti királya Basquiat Rene Ricard 1997 Alien 4. – Feltámad a Halál Alien: Resurrection Frank Elgyn kapitány Dengyel Iván Két túsz között Metro Michael Korda Szabó Sipos Barnabás 1998 Gunshy Frankie McGregor Titkos névsor Hidden Agenda Larry Gleason 2000 Mielőtt leszáll az éj Before Night Falls Herberto Zorilla Ochoa 2001 A pók hálójában Along Came a Spider Gary Soneji Csankó Zoltán 2002 Monte Cristo grófja The Count of Monte Cristo Armand Dorléac Végh Péter A kincses bolygó Treasure Planet Scroop (hangja) Vass Gábor 2004 A Richard Nixon-merénylet The Assassination of Richard Nixon Julius Bicke Juhász György 2007 Seraphim Falls – A múlt szökevénye Seraphim Falls Hayes Selmeczi Roland Szkafander és pillangó The Diving Bell and the Butterfly fotós 2008 Minden azzal kezdődött What Just Happened Jeremy Brunell Jakab Csaba A Lonely Place for Dying Anthony Greenglass Sketches from Great Gull narrátor (hangja) 2010 The Farewell He 2012 Hitchcock Hitchcock Ed Gein Juhász György 2013 The Girl from Nagasaki Goro 2014 Grand Street Reuben 2015 Hatlövetű kegyelem Forsaken Dave Turner Jakab Csaba Kupák lovagja Knight of Cups Herb Tarján Péter 2017 Páncélba zárt szellem Ghost in the Shell Dr. Osmund 2022 Nem Nope Antlers Holst Csernák János

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1979 An American Christmas Carol kórusvezető tévéfilm The Family Man Charlie tévéfilm 1979–1981 The Littlest Hobo Charlie / Jeff 2 epizód 1981 Clown White Peter tévéfilm 1985 Night Heat Jack Tenelli 1 epizód 1987–1988 Crime Story Bobby Meeker 2 epizód 1988 Miami Vice Miami Vice Wilson Cook 1 epizód 1987–1989 The Equalizer Jarrow / Jordan 2 epizód 1990 The Tragedy of Flight 103: The Inside Story Ulrich Weber dokumentumfilm 1996 Strangers Arnaud 1 epizód 2001 Vörös riasztás: Embervadászat Red Phone: Manhunt Van Eyck tévéfilm 2014 24: Élj egy új napért 24: Live Another Day Adrian Cross 11 epizód2016 Westworld Westworld Vén Bill

Videójátékok

Év Cím Szinkronszerep 2002 Treasure Planet Scroop 2004 Halo 2 Igazság prófétája 2005 Narc Mr. Big 2012 Infex Griffin Syndicate Jules Merit Darksiders II Halál

Jegyzetek

További információk

Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színészek Kategória:Kanadai szinkronszínészek Kategória:Torontóiak