José Ángel Esmorís Tasende (Coristanco, Spanyolország, 1997. január 4. –) ismertebb nevén Angeliño, spanyol labdarúgó, a Deportivo La Coruña játékosa, kölcsönben az AS Roma csapatától. Pályafutása
Kezdeti évek
Angeliño a Luis Calvo Sanzban kezdett el futballozni, majd 2007-ben, tízévesen csatlakozott a Deportivo de La Coruña ifiakadémiájához. Az ott töltött ideje alatt a Barcelona és a Real Madrid is felfigyelt rá jó teljesítményének köszönhetően.
Manchester City
2012. július 8-án négy évre szóló szerződést kötött a manchesteri együttessel, mely 2013 januárjában lépett életbe. Állandó tagja lett az U18-as csapatnak, de már 16 éves korában is többször lehetőséget kapott a tartalékcsapatban. 2014. december 2-án az első csapat keretébe nevezték a Sunderland ellen, de nem kapott játéklehetőséget. 2016. január 30-án mutatkozott be a csapatban az Aston Villa ellen, a 81. percben csereként lépett pályára az angol kupa-mérkőzésen.
New York City
2015. június 16-án a New York City a teljes szezonra kölcsönvette. Július 12-én, egy Toronto elleni mérkőzésen mutatkozott be, végigjátszva a második félidőt. Hat nappal később, a New England Revolution ellen kezdőként kapott lehetőséget. A következő két fordulóban az Orlando, és a CF Montréal ellen gólpasszal járult hozzá a mérkőzéshez. Nyolc fordulóval később a San Jose Earthquakes, majd egy héttel később a Vancouver Whitecaps FC ellen is asszisztot készített elő. Összesen 14 bajnoki találkozón lépett pályára a klub színeiben.
RCD Mallorca 2017. január 31-én érkezett kölcsönbe a Baleár-szigeti együtteshez, a 2016–2017-es szezon végéig.https://www.rcdmallorca.es/contenidos/noticias/noticia/el-real-mallorca-ficha-a-angelino Miután a Girona FC-vel felbontották- egyéb okok miatt a szerződését.
Február 5-én mutatkozott be a Mallorca színeiben, a Real Oviedo elleni 2–1-re idegenben elvesztett spanyol másodosztályú bajnokin. A találkozó utolsó 15 percében lépett pályára, Saúl García-t váltva. A bajnokság 36. fordulójában a Sevilla Atlético, és az utolsó mérkőzésén a Getafe CF ellen gólpasszt jegyzett. A csapatban összesen 17 bajnokin lépett pályára.
NAC Breda 2017. július 4-én a Manchester Citytől kölcsönbe érkezett a 2017–2018-as szezonra a holland együtteshez.https://www.nac.nl/nieuws/nac-versterkt-zich-met-angelino
Augusztus 12-én debütált a Eredivisie első fordulójában, a Vitesse ellen 4–1-re elvesztett bajnokin. Szezonja során négyszer nyerte el a hónap újonca díjat, miközben három gólt szerzett, és hét gólpasszt adott.
PSV Eindhoven 2018. június 15-én 5 évre írt alá a holland PSV Eindhoven csapatához.
Augusztus 4-én lépett pályára PSV színeiben először, a Feyenoord elleni Holland Szuperkupa találkozóján. Amelyen a tizenegyespárbajban sikertelenül végezte el a 14. büntetőt, csapata 7–6-os vereséget szenvedett. Augusztus 11-én játszotta első Eredivisie mérkőzést, a bajnokság első fordulójában az FC Utrecht elleni 4–0-s győztes bajnokin. Augusztus 21-én a Bajnokok Ligája selejtezőjének döntő mérkőzésen a BATE Borisov ellen és a visszavágón is végigjátszotta a mérkőzést, majd bejutottak a csoportkörbe. Szeptember 18-án hivatalosan is pályára lépett a BL-ben az FC Barcelona elleni 4–0-ra elszenvedett találkozón.
2019. január 20-án szerezte első és egyetlen gólját a klubban, az FC Emmen elleni 2–2-s bajnokin.
Ismét a Manchester City 2019.július 3-án, 2023-ig írt alá régi-új klubjához a Manchester Cityhez.Man. City: egy éve eladták, most visszavásárolták a spanyol védőt – hivatalos
Szeptember 21-én mutatkozott be visszatérése után másodszor a 2019/20-as bajnokság 6. fordulójában a Watford elleni 8–0-ra nyert bajnokin. A félidőben Benjamin Mendy-t váltotta.
RB Leipzig 2020. január 31-én fél évre kölcsönbe került a német RB Leipzig csapatához.
Február 4-én debütált a DFB Pokal (német kupa) 2019–2020-as idényének legjobb 16 csapata között az Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli 3–1-re elszenvedett kupameccsen. A mérkőzést végigjátszotta, és az egyetlen gólnál asszisztot jegyzett Dani Olmonak. Február 9-én lépett pályára először a Bundesligaban, a bajnokság - 21. fordulójában a Bayern München ellen idegenbeli 0–0-s bajnokin. Február 19-én a Tottenham Hotspur elleni BL mérkőzésen lépett pályára először a Leipzig színeiben.
1899 Hoffenheim 2022. augusztus 8-án kölcsönbe érkezett a 2022–2023-as idény végéig.https://www.tsg-hoffenheim.de/aktuelles/news/2022/08/angelino-auf-leihbasis-zur-tsg/
Augusztus 13-án a Bundesliga 2. fordulójában lépett pályára a klub színeiben, hazai környezet előtt a VfL Bochum elleni 3–2-es győztes bajnokin. Október 18-án szerezte első- és egyetlen találatát, a német kupa második körének Schalke 04 elleni mérkőzésén.
Galatasaray 2023. július 12-én a török Galatasaray bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak az RB Leipziggel Angeliño ügyében. Másnap kölcsönbe szerződtették egy szezonra. 6 millió eurós átigazolási díjban állapodtak meg, ha a kölcsön lejártakor véglegesen szerződtetnék.
AS Roma 2024. január 30-án kölcsönbe szerződtette június 30-ig az olasz AS Roma csapata, vételi opcióval.ANGELINO IS A NEW ROMA PLAYER! Február 5-én hazai környezet előtt mutatkozott be a klubban, a Cagliari elleni 4–0-s bajnokin. Kezdőként 58 percet játszott. 2024. május 30-án élt a kivásárlási jogával a klub, és 8 millió euróért szerződtették.GULÁCSIÉK CSAPATTÁRSA VÉGLEG OLASZORSZÁGBA IGAZOLT
Deportivo 2026.augusztus 6-án a spanyol élvonalba frissen feljutó Deportivo La Coruña kölcsönvette a 2026-2027-es szezon végéig. Statisztika Klubcsapatokban 2024. május 26-i állapot szerint.
+ Mérkőzései, és góljai klubcsapatokban idényekre bontva... KlubSzezonBajnokság KupaLigakupaNemzetköziEgyéb ÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokManchester City2014–15Premier League0000000000002015–1600100000—102016–1700001010—20Összesen001010100030 2015MLS1400000—140Összesen14000000000140Mallorca 2016–17Segunda División17000—170Összesen17000000000170NAC Breda 2017–18Eredivisie34310—353Összesen34310000000353PSV Eindhoven2018–19Eredivisie34100—801Mérkőzése(i) a Holland Szuperkupában0431Összesen34100008010431Manchester City2019–20Premier League 6020301000120Összesen6020301000120RB Leipzig 2019–20Bundesliga13110—40—1812020–2126441—73—378RB Leipzig2021–2229250—111—453Összesen68710100224—10012Hoffenheim 2022–23Bundesliga 33021—351Összesen33021000000351Galatasaray 2023–24Süper Lig8000—11100191Összesen80000011100191Roma 2023–24Serie A160—40—200Roma2024–25000000000000Összesen16000004000200Karrier összesen23011162404751029818 Jegyzetek
Sikerei, díjai Klub Manchester City Angol szuperkupa: 2019
RB Leipzig: Német Kupa: 2021–22
Egyéni Manchester City Akadémia – Az év játékosa: 2014–15 Eredivisie – Hónap Tehetsége: 2017 Szeptember, 2017 December, 2018 Február, 2018 Április, 2018 Szeptember Eredivisie – A szezon újonca: 2018–19 Eredivisie – A szezon Álomcsapata: 2017–18, 2018–19 Bajnokok ligája – A szezon kerete: 2019–20
Jegyzetek
További információk
Angeliño adatlapja az RB Leipzig weboldalán Angeliño adatlapja a Bundesliga weboldalán
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1997-ben született személyek Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A New York City FC labdarúgói Kategória:A Girona labdarúgói Kategória:Az RCD Mallorca labdarúgói Kategória:A NAC Breda labdarúgói Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:A TSG 1899 Hoffenheim labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Deportivo de La Coruña labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Élő személyek