jobbra|250px jobbra|250px|bélyeg|Menekültek egy németországi befogadóhelyen, illusztráció A kvótaper alatt sajtóban azt az eljárást szokták emlegetni, amelyet Magyarország és Szlovákia indított az Európai Unió Bírósága előtt az Európai Unió Tanácsa 2015. szeptember 22-i határozatának hatályon kívül helyezése érdekében. A per tulajdonképpen egyfajta „alkotmányos normakontroll” volt, amelyben Magyarország azt próbálta meg – mint utóbb kiderült, sikertelenül – kimondatni az Európai Unió Bíróságával, hogy az Olaszország és Görögország területén lévő menekültek kötelező elosztásáról szóló tanácsi határozat ellentétes az Európai Unió alapítószerződéseivel.

A kvótaper kifejezés arra utal, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben – a kérelmező államok szóhasználata szerint – ún. kötelező betelepítési kvóta jönne létre, amivel szemben tiltakoznak.

Az Európai Bíróság 2017. szeptember 5-én elutasította a menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet.https://888.hu/article-kvotaper-elutasitotta-a-magyar-es-a-szlovak-keresetet-az-europai-birosag Az ítélet jogerős és végrehajtandó.https://index.hu/kulfold/eurologus/2017/09/06/az_europai_birosag_dontese_a_kvotaperben_1294_menekult_befogadasa/

A Tanács határozatának tartalma Az Európai Bizottság a kötelező betelepítési kvóták szerint osztaná szét az EU területére érkező menedékkérőket az Európai Unió tagállamai között. A bizottság az európaiak egymás közötti szolidaritására hivatkozva tett javaslatot egy olyan mechanizmus elfogadására, amely az egyes országok adottságainak és teherbíró képességnek figyelembe vételével kialakított arányszám (kvóta, arányos rész, hányad) szerint, automatikusan osztaná szét a menedékkérőket.

A nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló, 2015. szeptember 22-i (EU) 2015/1601 számú tanácsi határozatA Tanács (EU) 2015/1601 határozata (2015. szeptember 22.) a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról kötelező betelepítést állapított meg a tagállamok számára. A határozatot Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata, valamint Finnország tartózkodása mellett minősített többségi szavazással fogadták el. Eszerint minden tagállamnak be kell fogadnia valamennyit a Görögországban és Olaszországban tartózkodó menedékkérők közül.dr. Tárnok Balázs: A kötelező menekültkvóták szabályozása az Európai Unióban a szubszidiaritás elvének érvényesülése tükrében, internetfigyelo.wordpress.com

A határozat célja az európai migrációs krízisben leginkább érintett tagállamok tehermentesítése egy olyan intézményi megoldás létrehozásával, amely megpróbálja igazságosan elosztani a terheket a tagállamok között.Ott támad, ahol a legjobban fáj – Magyarország keresete az uniós menekültügyi kvótarendszerrel szemben, jog.tk.mta.hu

A magyar országgyűlés 2015-ben megalkotta a 2015. évi CLXXV. törvényt, elutasítva az irreguláris migráció miatt létrehozott kötelezően végrehajtandó betelepítési kvótarendszert, indoklásában kifejtve, hogy a kvótarendszer értelmetlen és hatása veszélyes a társadalomra, növelné a bűnözést, szétterítené a terrort és veszélyezteti a magyar kultúrát.2015. évi CLXXV. törvény Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről, net.jogtar.huMagyarország kontra az Európai Unió Tanácsa – C-647/15. sz. ügy: 2015. december 3-án benyújtott kereset

Orbán Viktor 2016. február 24-én rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, hogy kormánya népszavazást kezdeményez és az "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" népszavazási kérdést teszik fel a magyar választóknak az Európai Bizottság által javasolt kötelező betelepítési kvóta ellen.Orbán bejelentette: kvótaügyi népszavazást indítanak, index.hu A miniszterelnök a 2016. október másodikára kitűzött népszavazás végső céljaként Magyarország megvédését nevezte meg. Mint egy későbbi nyilatkozatában indokolta a döntését "ő úgy szereti Magyarországot, ahogy van, és nem szeretné, ha külső parancsra ezt valaki megváltoztatná".gy szeretem Magyarországot, ahogy van , kormany.hu

Története

Az Európai Unió demográfiai válságánakDemográfiai válság az Európai Unióban , orientpress.hu az Európai Parlament egyes képviselői egy 2008-as dokumentum szerint az európai demográfiai deficit egyik lehetséges megoldásának látták a bevándorlást.Európa és a demográfiai válság, europarl.europa.eu Ugyanakkor az Európai Parlament dokumentuma nem tömeges bevándorlást vizionált, és felszólította a tagállamokat, hogy az integráció elősegítése mellett küzdjenek az emberkereskedelem és az illegális munkaközvetítő hálózatok ellen.

Az Európai Bizottság 2015. májusában új menekültügyi és bevándorlási stratégiát fogadott el, amely a közös európai menekültügy egyik alapvetése. Az Európai Bizottság 2015. május 27-i első végrehajtási csomagja részeként Görögország és Olaszország megsegítése jegyében 40 ezer menedékkérő kötelező kvóta alapján történő áthelyezéséről szóló javaslattételről döntött.Európai Bizottság – előrelépés az európai migrációs stratégia terén Brüsszel, 27 május 2015, europa.eu Az Európai Unióról szóló szerződés 78.3-as cikkelye alapján a tervezett intézkedés, a nemzetközi védelemre szoruló személyek „igazságos és kiegyensúlyozott” szétosztásáról (relocation) szól olyankor, amikor egyszerre aránytalanul nagy számban érkeznek menedékkérők egy-egy tagállamba.Új uniós kvótarendszer: háromszázhét menekültet kell befogadnunk, mandiner.hu

1. melléklet: Áthelyezés: az Olaszországra vonatkozó elosztási kulcs Ország Általános kulcs A tagállamokra jutó létszám (24 000 áthelyezendő kérelmező) Ausztria3,03% 728 Belgium3,41%818 Bulgária1,43%343 Ciprus0,43%104 Csehország 3,32%797 Észtország1,85%443 Finnország1,98%475 Franciaország16,88%4051 Hollandia5,12%1228 Horvátország1,87%448b Lengyelország6,65%1595 Lettország1,29%310 Litvánia1,26%302 Luxemburg0,92%221 Magyarország2,07%496 Málta0,73%175 Németország21,91%5258 Portugália4,25%1021 Románia4,26%1023 Spanyolország10,72%2573 Svédország3,42%821 Szlovákia1,96%471 Szlovénia1,24%297 2. melléklet: Áthelyezés: a Görögországra vonatkozó elosztási kulcs Ország Általános kulcs A tagállamokra jutó létszám (16 000 áthelyezendő kérelmező) Ausztria3,03%485 Belgium3,41%546 Bulgária1,43%229 Ciprus0,43%69 Csehország3,32%531 Észtország1,85%295 Finnország1,98%317 Franciaország16,88%2701 Hollandia5,12%819 Horvátország1,87%299 Lengyelország6,65%1064 Lettország1,29%207 Litvánia1,26%201 Luxemburg0,92%147 Magyarország2,07%331 Málta0,73%117 Németország21,91%3505 Portugália4,25%680 Románia4,26%682 Spanyolország10,72%1715 Svédország3,42%548 Szlovákia1,96%314 Szlovénia1,24%1983. melléklet: Át- és letelepítés: elosztási kulcs Ország Általános kulcs A tagállamokra jutó létszám (20 000 át- és letelepítendő kérelmező) Ausztria2,22%444 Belgium2,45%490 Bulgária1,08%216 Horvátország1,58%315 Ciprus0,34%69 Csehország2,63%525 Dánia1,73%345 Egyesült Királyság11,54%2309 Észtország1,63%326 Finnország1,46%293 Franciaország11,87%2375 Görögország1,61%323 Hollandia3,66%732 Írország1,36%272 Lengyelország4,81%962 Lettország1,10%220 Litvánia1,03%207 Luxemburg0,74%147 Magyarország1,53%307 Málta0,60%121 Németország15,43%3086 Olaszország9,94%1989 Portugália3,52%704 Románia3,29%657 Spanyolország7,75%1549 Svédország2,46%491 Szlovákia1,60%319 Szlovénia1,03%207

bélyegkép|jobbra|250px|Az illegális migráció, az emberkereskedők és embercsempészek főbb útvonalain Európába érkezettek száma 2009-2015 között bélyegkép|jobbra|250px|Migránsok, menekültek egy görög befogadótábor kerítésénél Juncker elnök politikai iránymutatásábanJuncker elnök politikai iránymutatása , ec.europa.eu kiemelte, az illegális migráció, az emberkereskedők és embercsempészek elleni határozott küzdelmet és Európa külső határainak biztosítását erőteljes közös menekültügyi politikával, valamint a jogszerű migrációra vonatkozó új európai politikával kell kiegészíteni. Az elfogadott dokumentum az „Európai migrációs stratégia”Európai Bizottság: Európai migrációs stratégia, 2015-05-13. szövegének csatolmánya részletezte a kvótarendszert, köztük Magyarország kötelező betelepítési kvótáit.

Azt a mutatót, amelyet egyes elképzelések szerint az áttelepítésre szánt menekültek arányszámának meghatározására használnának, kvótának vagy „kötelező betelepítési kvótának” nevezik. Magyarország számára előírt kvótaszámok 1,79% Európai áthelyezés rendszer (European relocation scheme) 1,53% Európai letelepítési program (European resettlement scheme)Orbán 300 migránssal riogat , nepszava.hu Ennek meghatározása, kiszámítása a Juncker-képletnek nevezett formula (The relocation would be done according to a mandatory distribution key using objective and quantifiable criteria (40% of the size of the population, 40% of the GDP, 10% of the average number of past asylum applications, 10% of the unemployment rate)Európai Bizottság - Sajtóközlemény, Menekültügyi válság: az Európai Bizottság döntő lépéseket tesz, Strasbourg, 2015. szeptember 9.Európai Bizottság: Európai szolidaritás: A menekültáthelyezési rendszer, 2015. szeptember 9. alapján történt. Az alkalmazott formula az EU egy-egy tagországának lakosságszáma, a bruttó hazai termék (GDP) értéke, a korábban beadott menekültkérelmek átlaga és a munkanélküliségi ráta alapján állapította meg a kvótákat.Mégis elfogadja Magyarország a menekült-kvótarendszert? , vg.hu jobbra|bélyegkép|250px|Az Európai Unió tagországaiban benyújtott menedékkérelmek száma 2015-ben Az Európai Unió tagországainak áttelepítési (relocation) kvótái a következők:

A bizottsági javaslat szerint,Európai Bizottság - Sajtóközlemény, fenntartható és méltányos közös európai menekültügyi rendszer kialakítása felé, Brüsszel, 2016. május 4. amennyiben egy uniós tagország nem fogad be menekülteket a kvóta alapján, akkor 250 ezer eurós szolidaritási bírsággal sújtják menekültenként. Amennyiben a hivatalos kvóta szerint egy tagország befogadja a menekülteket, akkor az EU 6000 eurót folyósít a befogadó országoknak menekültenként.78 millió forintot bukhat Magyarország menekültenként, hvg.hu A befogadandó migránsok létszámát illetően migrációkutatók 250-400 millió fő közötti afrikai Európába utazását vetítik előre az elkövetkező időszakban.Megvédték Orbán Viktort Németországban, atv.hu

Az Európai Unió Tanácsának 2016 szeptemberi, a témában elfogadott részletes nyilatkozata már nem beszél kötelező kvótáról. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint lehet ugyan, hogy a kötelező kvóta politikailag halott, de "az erről [a kvótáról] szóló döntések érvényben vannak" és számítani kell arra, hogy a brüsszeli bürokraták megpróbálják tovább erőltetni azt, ezért a népszavazás nem vált feleslegessé.Szijjártó: Lehet, hogy politikailag halott a kötelező kvóta, youtube.com Szíjjártó Péter az MTI-nek kijelentette, hogy "a nemzetközi jog világosan kimondja, hogy a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de országok önkényes kiválasztása tartózkodás céljából nem tartozik az alapvető emberi jogok közé."Szijjártó a migrációs csúcstalálkozón: hat magyar javaslat Európának , pestisracok.hu Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt közölte, hogy "az Európai Parlament döntést hozott arról, hogy december elsejétől indulhat a bevándorlók kötelező szétosztása Európában. Ez viszont csak azután válhat jogszabállyá, ha az európai kormányfők is jóváhagyják".A kvóta veszélye valósággá vált , kormany.hu Martin Schulz az Európai Parlament elnöke szerint az EU-n kívüli észak-afrikai országokban állomásokat kell létrehozni, ahol lefolytathatnák a menedékjogi eljárást, és ahonnan az tagországok befogadhatnák a védelemre szorulókat.Az EP elnöke tárgyalna a V4-ek javaslatáról, origo.hu