Az URH magyar underground együttes, mely 1980-ban alakult (eredetileg Orgazmus néven), majd 1981-ben már fel is oszlott, de elindított egy újonnan felnövő művész, zenész generációt, melynek tagjai a mai napig meghatározóak a kortárs magyar (underground) kultúrában.

Története Az együttest Somoskői Lajos és Menyhárt Jenő alapította 1980-ban, majd Menyhárt kérésére csatlakozott hozzájuk egykori katonatársa, Kiss László. Somoskői Molnár Gergely és a Spions együttes nagy tisztelője volt, s azt szerette volna, ha együttesük az ő nyomdokaikon folytatná. Amikor meghallotta, hogy van egy fiú, akinél Molnár otthagyta a dalszövegeit, mielőtt disszidált, kapva kapott az alkalmon, és a fiút elhívta egy próbára. Így került a csapathoz Müller Péter Iván, aki Molnár írásait végül sosem adta át, hanem a saját írásait vitte Somoskőinek. Lajosnak tetszettek az írások, és mivel egyébként is énekest kerestek, Müllert kérték fel erre, aki hamarosan a zenekar frontemberévé vált, többek közt színházi (Szinetárék ismeretségi körének tagjaként egyesek meg is kérdőjelezték rendszerkritikusságát) és televíziós kapcsolatai miatt is. (Erős egyénisége aztán abban is megmutatkozott, hogy Somoskői később az ő nyomására lett kénytelen kiválni a csapatból). A kirakós utolsó darabját is ő tette a helyére, amikor bevette Salamon Andrást dobosnak.

Próbahelyük a Semmelweis Egyetem Kálvária (akkoriban Kulich Gyula) téri pszichiátriai ambulanciájában volt, ezt egyes források szerint a Balaton együttes egyik tagja szerezte nekik, mások szerint a pszichológiát hallgató Somoskői kapcsolatai révén jutottak hozzá.

Ugyanitt léptek fel először 1980. szeptember 13-án, a koncert bevételét az intézetben kezelt drogfüggő fiatalok ellátásra ajánlották fel. A koncert plakátján az URH név még nem szerepelt (ez egyébként „hivatalosan” az Ultra Rock Hírügynökség rövidítése, de az „úerhá” a köznyelvben akkoriban a rendőrség rádió adó-vevővel felszerelt járőrkocsijait jelölte), csak a műsor címe (Orgazmus Kék Fényben, ami egy beszólás a „Kék fény” című tévéműsornak és személyesen Szabó László műsorvezetőnek, akit a rendszer elvtelen kiszolgálójának tartottak), és a következő mondat: „Ha valóban a jövőből jöttél, tégy brutálissá, de szelíden, hogy ne fájjon”. Ezt a tagok neve követte rövidített formában, szintén a fiatalkozú bűnözőkre utalva.

Innentől kezdve rajongótáboruk koncertről koncertre növekedett, és maga a műfaj is egyre népszerűbb lett; valóságos underground szubkultúra alakult ki. Végre lett állandó koncerthelyük is a Kassák Klubban, igaz, nem itt adták legnagyobb koncertjüket, arra ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi kollégiumának ebédlőjében került sor. Ám rövid működésük után itt tartották búcsúkoncertjüket is 1981. március 29-én. A befejezésre egyrészt azért volt szükség, mert az együttes nem bírt el két olyan különböző elképzelésekkel rendelkező művészt, mint amilyen Müller és Menyhárt volt.

Sokakat megrázott e „hirtelen halál”, ám ez végül nem okozott komolyabb hiátust. A távozó Müller helyén Menyhárt legendássá vált együttest hozott létre Európa Kiadó néven, míg Sziámi a szintén igen népszerű Kontroll Csoport meghatározó tagjává vált, majd a Sziámi együttessel folytatta.

Zene Az URH zenéje a punkból (egyszerű témák, gyors, letaglózó ritmusok), a rockból és kismértékben, de érezhetően a dzsesszből táplálkozott. Szövegeik a punk naturalizmusából és az underground expresszív jellegéből adódóan kábítószerfogyasztásról és mámorról, a szabadság érzéséről (pl. Pokoli aranykor), a rendszer kritikájáról (Vigyetek el, Van-e élet a földön), a hazai zeneipar (Ki akarja nyírni a doktor) és közszereplők (Kék fény) bírálatáról szóltak, iróniával és humorral fűszerezve, ugyanakkor erős költőiséggel, ezáltal sok kétértelműséget is tartalmaztak. A Spions példáját követve hazánkban betiltott, csak szamizdatban terjesztett irodalomból is átemeltek témákat; a Nagy testvér című dalukat pl. Orwell világhírű, ám itthon tiltólistás műve ihlette.

Tagjai Menyhárt Jenő (gitár, ének, dalszövegírás) Müller Péter Iván (később Müller Péter Sziámi ének, dalszövegírás) Somoskői Lajos (ének, gitár) Kiss László (basszus, ének) Salamon András (dob)

További információk

M.U.Z.I.K. Artpool RTL Klub XXI. század műsora Az art-punk kezdete A Privát rocktörénet-sorozat kapcsolódó részei: ,

Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek Kategória:1980-ban alakult együttesek Kategória:1981-ben feloszlott együttesek Kategória:Avantgárdrock-együttesek