A visszatérők (eredeti cím: The 100 / The Hundred) egy posztapokaliptikus témájú amerikai televíziós sorozat, amelyet a The CW kábelcsatorna mutatott be 2014. március 19-én. Története Kass Morgan azonos című regényén alapul, jelentős változtatásokkal. A széria alkotója Jason Rothenberg. A visszatérők Magyarországon az RTL Spike-on 2016. december 3-tól került bemutatásra.http://musorvizio.blog.hu/2016/11/18/szinkronhangok_a_visszaterok_the

Cselekmény

Körülbelül száz évvel egy atomháború után, az emberiség maradéka egy, a Föld körül keringő óriási űrállomáson él, mely azonban életciklusa végéhez közeledik. Az állomás vezetői ezért száz büntetett előéletű fiatalt az addig lakhatatlannak vélt Földre küldenek, felderítés céljából. A Földet ért tinédzsereknek önállóan kell túlélniük az idegen környezetben, amely távolról sem lakatlan, miközben az űrben maradók is igyekeznek életben maradni.

Szereplők SzínészSzereplőMagyar hangLeírásEliza Taylor Clarke GriffinMolnár IlonaTinédzser lány, aki a Földre ért fiatalok (A százak) vezetőjévé válik. Korához képest igen realista politikus, aki képes moralitáson és saját érzésein is felülemelkedni társai védelmében. Anyjának köszönhetően ért a gyógyításhoz és a sebek kezeléséhezBob MorleyBellamy BlakeSzabó MátéA százak katonai vezetője. Forrófejű, aki általában az érzéseire hallgat, bár kétségtelenül kiváló harcos. Kapcsolata Clarke-al az elején kicsit zavaros de hamar jó barátok lesznek.Paige TurcoDr. Abigail „Abby” GriffinOrosz AnnaClarke anyja, az űrállomás orvosa. Közössége politikai vezetésében is szerepet vállal.Thomas McDonellFinn CollinsGacsal ÁdámFöldre került fiatal, Clarke közeli barátja.Marie AvgeropoulosOctavia BlakeSipos EszterBellamy húga, akit az űrben szigorúan alkalmazott „egy-gyerek” politika miatt titokban kellett felnevelni. Lázadó természetének köszönhetően többnyire a saját útját járja.Christopher LarkinMonty GreenBaráth IstvánA százak egyike, „átlagos” fiatal. Ért a növényekhez és a szereléshez is egy kicsit. Csak egy békés nyugodt életet akar háborúk nélkül.Devon BostickJasper Jordan.Czető RolandMonty legjobb barátja, a veszélyek ellenére viszonylag könnyelmű és meggondolatlan marad, azonban hamar összetörik. Isaiah WashingtonThelonious JahaKálid ArtúrAz űrállomás kancellárja. Clarkehoz hasonlóan hajlandó a kemény döntések meghozatalára.Henry Ian CusickMarcus KaneSzéles Tamás 1. hangAz űrállomás vezetésének tagja, Jaha és Abby barátja.Cvetkó Sándor 2. hangLindsey MorganRaven ReyesGulás FanniFiatal lány, aki műszaki zsenijével van leginkább a százak segítségére. Önfeláldozó személyiség aki mindig emberséges akar maradni. Ricky WhittleLincolnVarga GáborFöldön született „bennszülött”. Vaskori szinten élő népével ellentétben nyitott a százak felé, amely leginkább Octaviával való szerelmi viszonyában nyilvánul meg.Richard HarmonJohn MurphyRenácz ZoltánA sorozat antihőse. Alapvetően nem kegyetlen, de a rajta esett sérelmeket durván megtorolja. Többnyire csupán a saját bőrét menti, de olykor képes az önfeláldozásra is.Alycia Debnam-CareyLexaKis-Kovács LucaA Trikru népből származik. A „földiek” parancsnoka és tökéletes harcos. Sokat segít Clarke-nak illetve az égieknek.Rhys Ward AtomElőd ÁlmosAz első évadban van szerepe. Ő is a százak egyike akit a földre küldtek. Bellamy őt bízza meg hogy vigyázzon Octaviára. Johnny Whitworth CageDányi Krisztián A második évadban van fontos szerepe. A Mounth Weatheri vezető fia aki mindenáron ki akar jutni a felszínre és meg is találja ennek a módját.Ivana MilicevicDiyozaSolecki JankaAz elit kommandó tagja volt, majd terrorista lett. A fellázadt elítéltek vezetője, akik az atomreaktorok olvadása után jönnek a földre. Jordan BolderMiles ShawMolnár LeventeAz elítéltek pilótája. Nem tartja helyesnek hogy háborúznak és próbálja megállítani az újabb halálozásokat.William MillerMccrearyZámbori SomaAz elítéltek tagja. Vérszomjas és kitartó személyiség. Zach McGowan RoanVarga Rókus Az azgedai királynő fia, majd később a király. Népét szolgálja és mindenáron óvja őket.Shannon KookJordan GreenSzalay CsongorMounty és Harper fia. Kedves, jó ember, és tagadhatatlan hogy szeret beszélni.Jarod JosephNate MillerBorbíró András 1. hang A százak egyike, egy vérbeli katona. Még ha időnként későn is, de mindig rájön, melyik a helyes oldal. Luisa D'Oliveira EmoriCsuha Borbála Egy úgy nevezett Frikdreina, akit még kiskorában kitaszított a családja. Lopni és időnként ölni kényszerült a túlélésért, azonban egy motiváló és kedves személyiségű ember.

Évadok

Témák A sorozat népszerűsége a különböző stílusok (tinisorozat, sci-fi, háborús dráma, klasszikus epika) rendkívül hatásos elegyítésében rejlik. Egyes helyszínek és cselekmények gyakran nyíltan is tisztelegnek korábbi tudományos-fantasztikus művek előtt (pl. Logan futása, Terminátor), de a klasszikus irodalommal való kapcsolattartás is észrevehető (pl. Bellamy és az Iliasz). Az alapvetően young adult jellegű történetben napjaink társadalmi kérdései szintén hangsúlyozott szerepet kapnak. A The 100 feminista jellege egyértelmű.http://www.popmatters.com/feature/why-cws-the-100-is-a-feminist-dream-except-for-when-its-not/ A női karakterek a férfiakkal minden téren egyenlőek: politikai és katonai vezetői szerepet töltenek be, szexuálisan szabadok, a harcban ugyanúgy részt vesznek. A szexuális szabadság a nem heteroszexuális kapcsolatok és irányultságok elterjedtségében is tetten érhető. Clarke maga is biszexuális, de az LMBTQ-közösség ikonjává a leszbikus (vagy biszexuális) „bennszülött” törzsi vezető, Lexa (Alycia Debnam-Carey) vált.http://collider.com/alycia-debnam-carey-fear-the-walking-dead-the-100-interview/ A sorozat karakterei posztapokaliptikus környezetből következően állandóan életveszélyben vannak és még főszereplőnek vélt személyek is váratlanul meghalnak. A fordulatos cselekmény során az egyes karakterek szerelmi kapcsolatai dinamikusan alakulnak.

Jegyzetek

Kategória:2014-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:A The CW saját gyártású műsorai Kategória:LMBT televíziós sorozatok Kategória:2020-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Gyászról szóló televíziós sorozatok