jobbra|keretnélküli|200x200px
jobbra|keretnélküli|200x200px
Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Maryland államának kormányzóit sorolja föl. 1629-ben George Calvert, Baltimore első lordja, miután nem sikerült kolóniát alapítania Új-Fundlandon, I. Károlyhoz fordult újabb királyi okiratért, hogy kolóniát alapíthasson az Újvilágban. Calvert érdeklődése az Újvilág iránt katolicizmusából fakadt: szeretett volna menedéket biztosítani a katolikusoknak az Amerikai földrészen. Ezen felül, hallott a virginiai dohányból származó hatalmas bevételekről, és remélte, hogy az új kolónia majd fedezi a korábbi, újfundlandi sikertelenségével elvesztett jelentős összeget. George Calvert meghalt 1632-ben, de a királyi okiratot kiadták, fia, Cecil Calvert, Baltimore második bárójának nevére, felhatalmazva hogy alapítson kolóniát Terra Mariae (Maryland; Mária földje) néven. A kolóniát Henrietta Máriáról, I. Károly feleségéről nevezték el. Leonardot, Cecil testvérét bízták meg az expedícióval, mert Cecil nem akart útra kelni. A Marylandbe települők többsége szerződéses szolga volt (akik cserébe az utazás költségeiért bizonyos időre az őket az Újvilágba hozó gazdag földesurat szolgálták).
Miután Virginia az anglikán irányzatot tette meg állami vallássá, számos puritán vándorolt át Marylandbe, ahol települést alapítottak Provence néven (ma Annapolis). 1650-ben a puritánok fellázadtak az állam vezetői ellen és felállítottak egy saját kormányt, mely mind a katolicizmust, mind az anglikanizmust törvényen kívül helyezte. 1654-ben Cecil Calvert hadsereget küldött a puritánok ellen, de elveszítették a severni csatát Annapolis mellett. A lázadás 1658-ig tartott, ez alatt az idő alatt az állam szinte összes katolikus templomát lerombolták. Amikor Angliában Orániai Vilmos lett a király és az általa is támogatott türelmi rendeletből kizárták a katolikusokat, Maryland betiltotta a katolicizmust; a tilalmat egészen a polgárháború végéig fenntartották.
Maryland egyike volt annak a 13 államnak, melyek fellázadtak a brit uralom ellen és a hetedik állam volt (1788. április 28-án), amely elfogadta az új alkotmányt. 1790-ben Maryland George Washington kérésére területe egy részét szövetségi hatalom alá rendelte, itt alakították ki Washingtont.
A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s egy alkalommal az adott személy újraválasztható.
Jelenleg a 63. kormányzó, a Demokrata Párthoz tartozó Wes Moore tölti be a tisztséget 2023. január 18. óta. A helyettes kormányzó a szintén demokrata Aruna Miller.
Párthovatartozás
PártKormányzókDemokrata28Republikánus7Demokrata-republikánus11Föderalista9Whig3Jackson-ellenes2Amerika párt1Unionista1FÜGGFüggetlen4
Maryland koloniális kormányzói
#KépKormányzóHivatali idő kezdeteHivatali idő vége1Leonard Calvert163416472keretnélküli|75pxThomas Greene164716493William Stone164916564keretnélküli|75pxLieutenant-General Josias Fendall165716605keretnélküli|75pxPhillip Calvert166016606Charles Calvert, Baltimore 2. bárója166116767keretnélküli|75pxJesse Wharton167616768keretnélküli|75pxThomas Notley167616799Charles Calvert, Baltimore 3. bárója1679168410Benedict Calvert1684168811keretnélküli|75pxWilliam Joseph16881689Puritán vezetők1keretnélküli|75pxJohn Coode168916902keretnélküli|75pxNehemiah Blakiston16911692Királyi kormányzók1keretnélküli|75pxSir Lionel Copley169216932keretnélküli|75pxSir Thomas Lawrence169316943Sir Edmund Andros169316934keretnélküli|75pxNicholas Greenberry169316945Sir Edmund Andros169416946keretnélküli|75pxSir Thomas Lawrence169416947Francis Nicholson169416998keretnélküli|75pxNathaniel Blakiston16991702 9keretnélküli|75pxThomas Tench1702170410keretnélküli|75pxJohn Seymour1704170911keretnélküli|75pxEdward Lloyd1709171412keretnélküli|75pxJohn Hart17141715Kormányzók1keretnélküli|75pxJohn Hart171517202keretnélküli|75pxColonel Thomas Brooke, Jr.172017203Charles Calvert172017274Benedict Leonard Calvert172717315keretnélküli|75pxSamuel Ogle173117326Charles Calvert, Baltimore 5. bárója 173217337keretnélküli|75pxSamuel Ogle173317428keretnélküli|75pxSir Thomas Bladen17421746/47 9keretnélküli|75pxSamuel Ogle1746/471752 10keretnélküli|75pxBenjamin Tasker1752175311keretnélküli|75pxHoratio Sharpe1753176912Sir Robert Eden, Maryland 1. bárója17691776
Maryland szövetségi állam kormányzói
Maryland kormányzóinak listája # Kép Kormányzó Hivatali idő kezdete Hivatali idő vége Párt Korábbi választott(szövetségi) tisztségeiHelyettes1 Thomas Johnson 1777. március 21. 1779. november 12. FÜGG A Legfelsőbb bíróság bírája (1791–1793)nem volt2 keretnélküli|100x100pxThomas Sim Lee 1779. november 12. 1782. november 22. nem volt3 William Paca 1782. november 22. 1785. november 26. FÜGG nem volt4 William Smallwood 1785. november 26. 1788. november 24. FÜGG nem volt5 John Eager Howard 1788. november 24. 1791. november 14.Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1796–1803)Az Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának pro tempore elnöke (1800)nem volt6 George Plater 1791. november 14. 1792. február 10.Elhunyt hivatali ideje alatt.FÜGGMás forrásban föderalista. nem voltkeretnélküli|100x100pxJames Brice1792. február 13. 1792. április 5.A kormányzói tanács választása alapján.nem volt2keretnélküli|100x100pxThomas Sim Lee1792. április 5. 1794. november 14.nem volt7 John Hoskins Stone 1794. november 14. 1797. november 17. nem volt8 keretnélküli|100x100pxJohn Henry 1797. november 17. 1798. november 14. Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1789–1797)nem volt9 keretnélküli|117x117pxBenjamin Ogle 1798. november 14. 1801. november 10. nem volt10 John Francis Mercer 1801. november 10. 1803. november 15. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1792–1794)nem volt11 Robert Bowie 1803. november 15. 1806. november 12. nem volt12 Robert Wright 1806. november 12. 1809. június 9.Lemondott.Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1801–1806)Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1810–1817; 1821–1823)nem volt13 Edward Lloyd1809. június 9. 1811. november 16. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1807–1809)Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1819–1826)nem volt11 Robert Bowie1811. november 16. 1812. november 25. nem volt14 Levin Winder 1812. november 25. 1816. január 2. nem volt15 Charles Carnan Ridgely 1816. január 2. 1819. január 8. nem volt16 Charles Goldsborough 1819. január 8. 1819. december 20.Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1805-1817)nem volt17 Samuel Sprigg 1819. december 20. 1822. december 16. Más forrásban Whig Párt és Demokrata Párt.nem volt18 Samuel Stevens, Jr. 1822. december 16. 1826. január 9. nem volt19 Joseph Kent 1826. január 9. 1829. január 15. Más forrásban Jackson-ellenes és Föderalista.Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1811-1815; 1819-1826)Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1833–1837)nem volt20 keretnélküli|100x100pxDaniel Martin 1829. január 15. 1830. január 15. Más forrásban Whig Párt.nem volt21 Thomas King Carroll 1830. január 15. 1831. január 13. nem volt20 keretnélküli|100x100pxDaniel Martin1831. január 13. 1831. július 11. nem volt22 George Howard1831. július 11. 1833. január 17. nem volt23 James Thomas 1833. január 17. 1836. január 14. nem volt24 Thomas W. Veazey 1836. január 14. 1839. január 7. nem volt25 William Grason 1839. január 7. 1842. január 3. nem volt26 Francis Thomas 1842. január 3. 1845. január 6. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1831–1841; 1861–1869)Az Amerikai Egyesült Államokat képviselő miniszter Peruban (1872–1875)nem volt27 Thomas Pratt 1845. január 6. 1848. január 3. Más forrásban demokrata. Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1850–1857)nem volt28 Philip F. Thomas 1848. január 3. 1851. január 6. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja (1839-1841; 1875-1877)Az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi államtitkára (1860-1861)nem volt29keretnélküli|100x100pxEnoch Louis Lowe 1851. január 6. 1854. január 11. nem volt30 Thomas W. Ligon 1854. január 11. 1858. január 13. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tagja
(1845-1849)nem volt31 Thomas H. Hicks 1858. január 13. 1862. január 8. Átlépett a Republikánus pártba.Az Amerikai Egyesült Államok szenátusának tagja (1862–1865)nem volt32 Augustus Bradford 1862. január 8. 1866. január 10. Christopher C. Cox