Az IFUSCO (International Finno-Ugric Students’ Conference) az évente megrendezett nemzetközi finnugor diákkonferenciát jelölő betűszó. A konferenciát olyan egyetemen rendezik meg, ahol finnugor tanulmányokat lehet folytatni.
A konferencia célja
A konferencia célja, hogy a különböző egyetemek finnugor szakos diákjai kapcsolatot létesíthessenek és megosszák tudásukat egymással. A konferencia kezdeti formája kis összejövetel volt, ami fórumként szolgált a diákoknak, akiknek így lehetőségük nyílt arra, hogy információt cserélhessenek egymással. Az első IFUSCO konferencián 26 diák vett részt Hollandiából (Groningen) és Németországból (Göttingen, Hamburg).Ciupke, Eva – Walinski, Dieter 1984: Internationaler finno-ugrischer Studentenkongress in Göttingen, Finnisch-ugrische Mitteilungen 8. 215-220 Az évek során a rendezvény olyan konferenciává nőtte ki magát, ahol diákok adnak elő egymásnak. A 29. IFUSCO konferencián körülbelül 230 diák vett részt nyolc európai országból, többek között Hollandiából, Magyarországról, Finnországból, Németországból, és Oroszország finnugor régióiból, például Mariföldről, Karjalából és Udmurtiából. Az előadások több témakörbe sorolhatóak, például ökológia, gazdaság, szociológia, néprajz, nyelvészet és irodalom. A konferencia története
Az első IFUSCO konferenciát 1984-ben rendezték Göttingenben. Egészen eddig két alkalommal maradt el: először 2001-ben, illetve másodjára 2020-ban, a COVID-19-pandémia miatt.
Konferenciák
Göttingen, 1984. máj. 25-27. Hamburg, 1985Hasselblatt, Cornelius 1985: 2. Internationaler finnougristischer Studentkongress in Hamburg, Finnisch-ugrische Mitteilungen 9. 241-244 Groningen, 1986York, E. 1986: Internationaler Finnougrischer Studentenkongress in Groningen. Finnisch-urgische Mitteilungen 11. 211-213 Budapest, 1987. máj. 24-28.Hasselblatt, Cornelius 1987: IFUSCO zum vierten Mal, Finnisch-ugrische Mitteilungen 11. 215-220 Helsinki, 1988. máj, 22-26.Grünthal, Riho 1989: IFUSCO 1988: proceedings of the Fifth International Finno-Ugrist Students’ Conference, Helsinki, 22-26 May 1988, in: Castrenianumin toimitteita 35. University of Helsinki, Helsinki. Bécs, 1989. máj. 14-18Wilske, Detlef 1990: 6. Internationale Finnisch-ugrische Studentenkonferenz (IFUSCO VI) – Nordeuropa 27, 192|Wien, May 14-18 1989 Tartu, 1990Junttila, Santeri – Hübner, Julia 2012: IFUSCO auf Estnisch, Finnisch-Ugrische Mitteilungen 36, 183-185 Greifswald, 1991 máj. 19-23Brosin, Elke 1992: VIIIth International Fenno-Ugrist Students’ Conference: Greifswald, 19.-23. Mai 1991; Konferenzband, Greifswald Ernst-Moritz-Arndt Universität München, 1992http://hantisirn.nytud.hu/article/about-author Prága, 1993 Poznań, 1994 Szeged, 1995 Hamburg, 1996. ápr. 24-28.Herde, Sari 1997: IFUSCO 1996: Vorträge der XIII Internationalen Finnougristik-Studenten-Konferenz Hamburg, 24-28 April 1996, Finnisch-Ugrisches Seminar, Univ. Hamburg, Hamburg Turku, 1997. máj. 20-24.Wendt, Andreas: 14. Internationale Finno-Ugristik Studentenkonferenz (IFUSCO) : Turku und Helsinki 20.-24. April 1997 – Finnisch-Ugrische Mitteilungen 20. 167–170 Pécs, 1998. máj. 20-25.http://books.google.nl/books?id=VaqvdDKvJiUC&pg=PA281&lpg=PA281&dq=ifusco&source=bl&ots=KHyW_4Kns6&sig=OtmcNrayWLDuO-XhkbnDJZCSPRI&hl=en&sa=X&ei=MB2eUbz-L-eO4gSFyIHoAw&ved=0CEoQ6AEwBDgU Sziktivkar 1999. máj. 10-14. Tallinn, 2000. aug. 3-7.http://www.suri.ee/ifusco/c1eng.html Helsinki, 2002. szept. 11-15.http://www.suri.ee/tul/ifusco.html Sziktivkar, 2003. szept. 24-26.http://www.suri.ee/tul/ifusco2003.html Budapest, 2004. máj. 3-8. Izsevszk, 2005. máj. 12-15. Joskar-Ola, 2006. máj. 12-15. Szaranszk, 2007. máj. 15-19.http://www.suri.ee/tul/ifusco23_1_en.doc Helsinki, 2008. máj. 14-18.http://www.mafun.org/ifusco2008/ Petrozavodszk, 2009. máj. 14-16.http://mariuveren.wordpress.com/tag/ifusco/ Kudimkar, 2010. máj. 14-16. Budapest, 2011. máj. 9-11.http://finnugor.elte.hu/?q=ifusco Tartu, 2012. máj. 8-11. Sziktivkar, 2013. máj. 6-8. Göttingen, 2014. április 9-12. Pécs, 2015. ápr. 16-18. Helsinki, 2016. szept. 15-18.http://finugor.ru/en/news/2016-international-finno-ugrist-students-conference-ifusco-will-be-held-helsinki-0 Varsó, 2017. szept. 18-22. Tartu, 2018. máj. 2-5. Bécs, 2019. ápr. 23-27. Riga, 2020. május 5-9. (elhalasztva a következő dátumra: 2021. május 11-15.) Prága, 2022. május 23-27. Turku, 2023. május 15-19.
Források
Kategória:Konferenciák Kategória:Finnugrisztika