David Herd (Hamilton, 1934. április 15. – 2016. október 1.) válogatott skót labdarúgó, csatár, edző. Pályafutása során játszott az Arsenal, a Manchester United és a Stoke City csapataiban is. Korának legjobb góllövői közt tartották számon.

Pályafutása Stockport County Herd ugyan Hamilton városában született, de Manchesterben nőtt fel, ugyanis ez idő tájt apja a Manchester City labdarúgója volt. Később az idősebb Herd a Stockport County játékosa lett és David is itt kezdte labdarúgó-pályafutását.

Az 1950–51-es szezon utolsó fordulójában mutatkozott be a felnőttek között. Ugyan katonai szolgálat miatt az 1952–53-as idényt kihagyta, a következő szezonban 12 bajnokin öt gólt szerzett, és több élvonalbeli klub érdeklődését is felkeltette.

Arsenal 1954 telén igazolta le az Arsenal, majd 1955. február 19-én mutatkozott be a londoni csapatban egy Leicester City elleni mérkőzésen. Az áttörést az 1957–58-as idény hozta meg a számára, 28 bajnokin 18 gólt szerzett.

A következő négy idényben rendre ő lett a csapat házi gólkirálya, azonban az Arsenal gyenge formája miatt egy trófeát sem nyert, legjobb helyezése egy bajnoki harmadik volt az 1958–59-es szezonban. Annak ellenére, hogy az 1960–61-es bajnokságot gólkirályként zárta, elfogadta a Manchester United ajánlatát, akik 35 ezer fontot fizettek érte.

Manchester United Herd 1961. augusztus 19-én mutatkozott be a Manchester Unitedben, és az itt töltött hét idény alatt a klub egyik legeredményesebb játékosává vált. (202 bajnokin lőtt 114 góljával a mai napig 13. a klub örök-góllövőlistáján.) Két angol bajnokságot nyert a Manchester United játékosaként, míg az 1963-as FA-kupa-döntőben két góllal járult hozzá a Leicester City elleni 3–1-es győzelemhez.

Már első bajnoki idényében ő lett a csapat házi gólkirálya, azonban a következő idényben az akkor igazolt Denis Law megelőzte, az 1965–66-os idényben ismét ő volt a legeredményesebb a csapatban, 24 gólt lőtt. 1967-ben eltört a lába, egy évig tartott mire felépült, azonban a George Best, Bobby Charlton, Denis Law trió árnyékában egyre kevesebbet játszott, az 1968-as BEK-döntőben sem lépett pályára.

Stoke City 1968 júliusában a Stoke City-hez igazolt és 35 bajnokin lőtt kilenc góljával bent maradáshoz segítette csapatát. Pályafutása végén futballozott még az ír Waterfordban is.

A válogatottban A skót válogatottban öt alkalommal lépett pályára, és három gólt szerzett. 1958. október 18-án debütált a Wales ellen 3–0 arányban megnyert mérkőzésen.

Edzőként Egy szezonon át, az 1971–1972-es idényben volt a Lincoln City vezetőedzője.

Sikerei, díjai Manchester United FC First Division, angol bajnok (2): 1965, 1967 FA-kupa győztes (1): 1963 BEK-győztes (1): 1968 Egyéni First Division, gólkirály (1): 1961

Magánélete A skóciai Hamilton városában született, édesapja, Alec Herd szintén labdarúgó volt, játszott a Manchester City csapatában is, míg nagybátyja, Sandy Herd a skót válogatottban is pályára lépett egy alkalommal. Visszavonulása után versenyszerűen krikettezett.

2016. október 1-én hunyt el.David Herd - United legend passes away

Statisztika

KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokStockport County1950–51Third Division North1100–––111951–52Third Division North2000–––201952–53 Third Division North0000–––001953–54Third Division North12500–––125Összesen15600–––156Arsenal1954–55 First Division3100–0000311955–56 First Division5200–0000521956–57 First Division221266–000028181957–58 First Division392410–000040241958–59 First Division261553–000031181959–60First Division311410–000032141960–61First Division4029110000004130Összesen166971410000000180107Manchester United1961–62 First Division27145300000032171962–63 First Division37196200000043211963–64First Division30207400631044271964–65 First Division372072001160055281965–66 First Division37247300751152331966–67 First Division28162111000031181967–68 First Division611000100081Összesen202114351511251421265145Stoke City1968–69First Division359400000003991969–70First Division920000000092Összesen4411400000004811Waterford United1970–71League of Ireland300000000030Összesen300000000030Karrier statisztika430228532511251421511269

Jegyzetek

Külső hivatkozások David Herd statisztikái Kormanik Zsolt, Moncz Attila: A Manchester United legjobb 50 futballistája (1878-2007). Aréna 2000 könyvkiadó, 2007.

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Stoke City labdarúgói Kategória:BEK-győztes labdarúgók Kategória:Skót labdarúgóedzők Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók