A ZDF – Zweites Deutsches Fernsehen (Második Német Televízió) német közszolgálati televízió, egyben Európa legnagyobb közszolgálati műsorszórója. Székhelye Rajna-vidék-Pfalz tartomány fővárosában, Mainzban található. Az ARD tartományi közmédiumokat tömörítő társasággal és a német közszolgálati rádióval, a Deutschlandradióval együtt készíti műsorait. A ZDF-nek ma körülbelül 3600 dolgozója van.

Története bélyegkép|200px|balra|A mainzi székház

A földi sugárzást 1963. április 1-jén kezdte meg, amit a televízióval rendelkező háztartásoknak csak mintegy 61%-a tudott fogni, mivel akkoriban az UHF-vételre nem mindegyik készülék volt alkalmas.

1967 júliusában indult el első színes kísérleti adása, a rendszeres színes műsor augusztus 25-én indult. A ZDF műsorai kezdetben a hesseni Eschbornban készültek. Egy volt tanya és a hozzákapcsolódó gazdasági épületek voltak a stúdiók: 230 és 160 m²-es épületek 3-3 kamerával és szinkronstúdióval. A televízió vezetése drágának tartotta az itt felépülő új székházat, ezért a ZDF 1964 áprilisában a stúdióit átköltöztette a Taunusfilm wiesbadeni stúdiójába. A televízió terve egy önálló székház felépítése volt, ahol minden egy helyen lett volna. Így Mainz Lerchenberg negyedében 1,04 négyzetkilométernyi telket vásárolt a csatorna, ahol felépítették az új székhelyet. A hatéves építés 1984. december 6-án fejeződött be.

A ZDF Magyarországon is ismert produkciói Sorozatok A felügyelő (1969–1976) A Guldenburgok öröksége (1987–1990) A hegyi doktor (2008) A klinika (1985–2005) Az Öreg (1977 óta) Álomhajó (1981 óta) Charly – Majom a családban (1995–2012) Derrick (1974–1998) Erdészház Falkenauban (1988–2012) Mentőhelikopter (1997–2007) Két férfi, egy eset (1981–2013)

Szervezeti felépítése A ZDF feladatait, szervezeti működését és finanszírozását a ZDF-Staatsvertrag (ZDF-Államszerződés) tartalmazza.

Televíziós és vezetői tanács A televíziós tanács ellenőrzi a műsorokat, jóváhagyja a vezetői tanács által készített költségvetést és az intendánsok kinevezését. Az intendánsok képviselik a ZDF-et, ők felelősek a műsorkínálatért és a pénzügyi helyzetért.

A ZDF vezetői tanácsa dönt a költségvetési tervről, és ez ügyben naponta ellenőrzi az intendánsok tevékenységét. 14 képviselőből áll a tanács, ebből 5 fő a tartományok és 1 fő a szövetségi képviseletet látja el.

Intendáns

Az intendáns a ZDF hierarchia csúcsán áll, képviseli a csatornát és vezeti gazdálkodását, felel a műsorkínálatért. Ő tesz javaslatot a főszerkesztő személyére, akit a vezetői tanács választ.

Nézettsége Rekord nézettséget ért el az 1980-as években, amikor az Álomhajó és A klinika című sorozatok műsorra kerültek, több mint 20 millióan nézték őket. 1992-ben 20,47 millió fős rekord nézettséget ért a Wetten, dass...? (Fogadjunk, hogy...) című szórakoztató műsor.

Általában az idősebb korosztály teszi ki a nézők nagy részét.

Műsorai

Logók

Jegyzetek

További információk A ZDF hivatalos oldala A ZDF története

Kategória:Német televíziócsatornák