A Million Reasons Lady Gaga amerikai énekesnő 2016-os Joanne című ötödik nagylemezének egyik dala. Eredetileg promóciós kislemezként jelent meg, később pedig 2016. november 8-án jelentették meg a rádióban második kislemezként. A dalt Gaga, Hillary Lindsey és Mark Ronson írták, producere Ronson, Gaga és BloodPop voltak. A dal ötlete Gaga és Lindsey egyik beszélgetéséből származik, címét pedig az énekesnő életében lévő férfiakról alkotott gondolatai inspirálták.

A szám műfajilag countryzenei hatásokkal rendelkező popdal. Dalszövegét tekintve egy kapcsolatban lévő „szívfájdalomról és reményről” szól, illetve refrénjében Gaga vallásos hitéről, amely összességében egy pozitív üzenetű dallá teszi. A kritikusok pozitívan értékelték a dal egyszerű produceri munkáját és szövegét. Kereskedelmi szempontból a Million Reasons a slágerlistákon az első 10 közé tudott kerülni Magyarországon, Szlovákiában, Svájcban, az Egyesült Államokban és Venezuelában, míg az első 20-ba jutott Kanadában, Olaszországban és Skóciában.

A dalhoz készült videóklipet Ruth Hogben és Andrea Gelardin rendezték, és folytatja az előző kislemezhez, a Perfect Illusion-höz készült klip történetét. A videóban Gagát láthatjuk, ahogy egy fehér stúdióban énekel, illetve egy sivatagban is szerepel könnyeivel küszködve, mielőtt érte jönnének barátai, hogy megvigasztalják. A Million Reasons népszerűsítése érdekében az énekesnő előadta a 2016-os Dive Bar Tour-ján, illetve számos televíziós fellépést is adott, így elénekelte a dalt a Victoria's Secret Fashion Show 2016-ban, a Super Bowl LI félidei showban, a 2017-es Coachella Fesztiválon és a 60. Grammy-gálán is. Ezen kívül ez volt a záródal Gaga 2017–2018-as Joanne World Tour elnevezésű világ körüli koncertsorozatán. Olyan előadók dolgozták fel a Million Reasons-t mint Kelsea Ballerini, a Grateful Dead-ből Bob Weir és a Phish-ből Trey Anastasio.

Háttér és kiadás

Az album Perfect Illusion című első kislemezének 2016. szeptember 9-i kiadását követően, Lady Gaga bejelentette a Dive Bar Tour elnevezésű promóciós koncertsorozatát, amely során az énekesnő az Egyesült Államokban kisebb bárokban, illetve kocsmákban lépett fel új dalaival. A koncerthelyszíneket nem hozták nyilvánosságra előre, ezáltal egy még bensőségesebb közegben léphetett fel. A kampányt a Bud Light szponzorálta, az első koncert pedig 2016. október 5-én volt. Az előadást élőben lehetett megtekinteni a Bud Light hivatalos Facebook oldalán. 2016. október 2-án számos médiaforrásban megjelent, hogy a turné első showján egy Million Reasons című új dalt is elő fog adni Gaga a Perfect Illusion mellett.

A Dive Bar Tour során az énekesnő felidézte, hogy ő és Hillary Lindsey zenész egy-egy kanapén üldögéltek és egy zongora, illetve gitár társaságában beszélgettek. Az énekesnő az életében jelenlévő férfiakról elmélkedett, köztük az édesapjáról és a párjairól is és azon tűnődött, hogy miért adnak neki millió okot arra, hogy elhagyja őket, de csupán egy okot akar, amiért érdemes maradnia. Lindsey-t, aki korábban nagy tapasztalatot szerzett countrydalok szerzésében Nashville-ben, az Interscope kiadó a Joanne egyik lehetséges közreműködőjének tekintette. A kiadó A&R-jaként dolgozó Aaron Bay-Schuck, aki már hallotta a Joanne kezdeti hanganyagait, bemutatta Gagát Lindsey-nek. Italozás közben összebarátkoztak egymással, az énekesnő pedig lejátszott neki néhány demót, amit szerzett. Lindsey emlékezett arra, hogy Gaga személyes élményeiből számos alkalommal készültek már dalok. A Million Reasonst hasonlóképpen a beszélgetésükből választották ki, sőt magát a címet is. Lindsey szerint a dalszerzési folyamat gördülékenyen ment, Gaga egy régimódi írógépet is használt.

A Million Reasons először promóciós célból digitális letöltésként, 2016. október 6-án vált elérhetővé azoknak, akik előrendelték a Joanne-t az iTunes-on keresztül. Azonban mikor a dal kiemelkedő eladásokat produkált, miután Gaga megjelent a The Late Late Show with James Corden Carpool Karaoke nevű szegmensében, a Million Reasonst választották a Joanne második kislemezének. Az amerikai poprádiókban 2016. november 8-án jelent meg.

Felvételek és kompozíció bélyegkép|balra|235px|Electric Lady Studios, az egyik helyszín, ahol felvették a dalt Gaga a Milion Reasons dalszerzését és produceri munkáját Mark Ronsonnal végezte, míg a dalszerzésben Lindsey, a produceri feladatokban pedig BloodPop működött még közre. A szám felvételét és hangkeverését a kaliforniai Malibuban található Shangri-Lában és Gypsy Palace Studiosban, illetve a New York-i Electric Lady Studiosban Joshua Blair, Joe Visciano és Brandon Bost végezték. A maszterelést a Sterling Sound Studiosban Tom Coyne és Randy Merrill készítették. Hangszerek tekintetében Gaga zongorán játszik a dalban, míg a gitárjáték Lindsey-hez és Ronsonhoz köthető. BloodPop további hangszeres elemeket adott hozzá a számhoz, köztük szintihangokat és a húros hangszerek elrendezésével is foglalkozott.

Az NME-től Emily Mackay szerint a Million Reasons egy „hatásos, eget rengető emlékeztető, hogy Gaga mire képes egy minimalista balladával”. Az Idolator-tól Patrick Bowman egyetértett ezzel, és úgy írta le, hogy egy „country-hangzású [...] csendes ballada”, míg Stephen L. Betts a Rolling Stone-től popdalnak nevezte country zenei vonzerővel, hasonlóan Beyoncé Daddy Lessons című számához. Michael Cragget a The Guardian-tól Carrie Underwood karakteres stílusára emlékeztette, amit ő country balladásnak nevezett. Lyndsey Parker a Yahoo! Music-tól azzal viccelődött, hogy egyértelműen country zenészek írták. Kompozíciójában az énekesnő vokálját „halkan pengetett gitárhangok” és különböző erősségű ütőshangszerek támogatják. Gaga műfaját úgy írta le, hogy egy „country dal funkkal és rock 'n' rollal keverve”, és úgy érezte, hogy kompozíciója meglepetésszerű, mivel hiphop hangzáson alapszik.

A Million Reasons C-molban íródott, tempója pedig 64-es percenkénti leütésszámnál mozog. 4/4-es ütemben készült, Gaga hangterjedelme G3-tól E5 -ig terjed a dalban. Akkordmenete C–Am–F–G, ami a refrénben F–C–Am–G-re változik. A refrén során Gaga azt énekli, hogy „You're giving me a million reasons to let you go / You're giving me a million reasons to quit the show”. A szívfájdalomról és reményről szóló szövege az International Business Times munkatársa, Nicholas Mojica szerint garantált volt, hogy „rezonálni fog a hallgatókkal” a felvételen. A Bustle-től Amy Roberts azon elmélkedett, hogy ahogy a Joanne legtöbb dala esetében, úgy a Million Reasons-nél is egy rejtett jelentés is meghúzódik a dalban, és úgy vélte, hogy Gaga korábbi vőlegényével, Taylor Kinney-vel való szakításáról szól. A „quit the show” azaz „kilépni a showból” szókapcsolatot Roberts egy metaforaként írta le, ami azt jelenti, hogy Gaga úgy érzi, hogy nincs kedve az élethez, amit a második verze meg is erősít. A dalszöveg különböző szemszögekből megközelíthető, egyrészt szerelmi bánat, másrészt pedig az énekesnő vallásos hite is megéneklésre került benne. Roberts összegzésképpen azt írta, hogy „habár a dal rendkívüli szomorúsággal, zavarodottsággal és szívfájdalommal telinek tűnhet, a fő üzenete egészen pozitívnak tűnik”.

Kritikusi fogadtatás Cady Lang, a Time munkatársa nagyra becsülte a felvétel megható jellegét, amit szívfacsarónak írt le. Craig Jenkins a Vulture-tól a potenciális vonzerejét a Daddy Lessons-höz hasonlította szintén, mivel szerinte mindkettő játszható a country rádiókban is. Mojica a Million Reasons-t a hatodik helyre sorolta a Joanne legjobb dalai közt; dicsérte a dalszöveget és megjegyezte Lindsey munkáját is a dalban.

Az Idolator munkatársai a Million Reasons-t választották a „Rated & Reviewed” elnevezésű cikksorozatuk egyik dalának, amelyeket értékelni szerettek volna. Robbie Daw az oldaltól gratulált az énekesnőnek, hogy a 2011-es You and I című dalának létrehozta a javított produceri munkával elkészített country változatát. Rachel Sonis egyetértett ezzel, a számot egyszerűnek és bájosnak találta, összességében pedig 10-ből 8,5 ponttal jutalmazta. Azonban Carl Williott és Mike Wass csalódásukat fejezték ki, utóbbi úgy fogalmazott: „ez az éra még rosszabbul alakul, mint képzeltem.” Végül a kritikusok összesített pontszáma 10-ből 6,1 pontos lett. Hasonlóképpen Bowman ugyanettől a weboldaltól a Joanne egyik „legfelejthetőbb számának” nevezte. Habár a The Atlantic-től Spencer Kornhaber úgy vélte, hogy a kislemez „stabil alapokon áll”, véleménye szerint Gaga nem fordított elég figyelmet a dal részleteire, és azt állította, hogy Taylor Swift amerikai énekesnő ugyanennyi erőfeszítéssel sokkal jobbat tudna alkotni.

A Billboard a 35. helyen szerepeltette a Million Reasons-t 2016 100 legjobb popdalairól készített listáján. Rena Gross a magazintól azt írta, hogy „a vokál ámulatba ejtő előadásmódja tökéletesen egységbe zárja a lehetetlen iránti vágyódásunkat”. Gary Trust szintén a Billboardtól készített egy cikket azzal a címmel, hogy „A Million Reasons-szel Lady Gaga visszahozza a vokalista korszakot?”, amelyben rádiós programkészítőkkel csinált interjút, és arról elmélkedett, hogy a szám „emlékezteti a rádiókat és a rajongókat Gaga tehetségére túl a védjegyévé vált különös öltözködésen és személyiségen”. A programkészítők azt mondták, hogy a dal hagyományos jellege beleillik a jelenlegi amerikai rádiók műsorába. Gaga és a Million Reasons díjat kapott „A legjobb szóló popénekes teljesítmény” kategóriában a 60. Grammy-gálán.

Kereskedelmi fogadtatás Azt követően, hogy eredetileg a Joanne első promóciós kislemezeként jelentették be, a Million Reasons számos slágerlistára fel tudott kerülni. Az Egyesült Államokban a 76. helyen debütált a Billboard Hot 100-on, amivel karrierje során 24. alkalommal tudott felkerülni a listára, és másodszorra a Joanne dalaival. Később az 57. helyre tudott előrelépni a Hot 100-on. Szereplését segítette a digitális letöltés, amivel a Digital Songs elnevezésű listán a 38. pozíciót szerezte meg. A dal a 38. helyen nyitott a Mainstream Top 40 rádiós listán a 2016. december 13-ai héten. Ugyanezen a héten miután Gaga fellépett a 2016-os Victoria's Secret Fashion Show-ban, a Million Reasons már az 52. helyre jött fel a Hot 100-on. Ekkor digitális kópiát értékesítettek belőle (144%-os javulás), amivel a 34. helyről a hatodik helyre ugrott előtt a Digital Songs-on, amivel Gaga megszerezte 16. top 10-es szereplését a listán. Stream-adatait tekintve 24,4 milliót ért el az országban.

Miután Gaga fellépett a Super Bowl LI félidei showban a Million Reasons-szel, a dal újra felkerült a Hot 100-ra a negyedik helyre, amivel beállította LL Cool J és Jennifer Lopez rekordját abban a tekintetben, hogy a lista története során ez a legmagasabb pozíció, amivel vissza tudtak kerülni a Hot 100-ra. A helyezés nagyban annak is volt köszönhető, hogy első lett a dal a Digital Songs-on eladással, ami 1334%-os javulás volt az előző héthez képest. Ezen kívül 7,6 millió amerikai streamet és 15 milliós rádiós hallgatottságot mértek még ezen a héten. A Million Reasons lett Gaga 14. top 10-es dala az országban, és az első kislemeze, aminek sikerült ezt elérnie a 2013-as Applause óta. Emellett az ötödik első helyezése volt a Digital Songs-on, ahol legutóbb a Born This Way volt tőle első 2011-ben. A Million Reasons a 36. helyen debütált a Radio Songs listán 32 milliós rádiós hallgatottsággal, a későbbi legjobb helyezése pedig a 24. pozíció volt. Ezen kívül a Mainstream Top 40-en a 17., míg az Adult Top 40 rádiós listán az 5. volt a legjobbja. Az Adult Top 40 listán elért top 10-es szereplése 2013 óta az első alkalom volt számára, amikor is a Applause ugyanígy 5. tudott lenni. A Million Reasons háromszoros platinalemez minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA), és 2018 februárjáig összesen 1,1 millió példányt értékesítettek belőle az országban digitálisan.