bélyegkép|A Royal Festival Hall, London a zenekar otthona bélyegkép|Sir Thomas Beecham a zenekar alapító karmestere thumb|upright|Solti György 1979 és 1983 között a zenekar vezető karmestere

A Londoni Filharmonikus Zenekar (London Philharmonic Orchestra) népszerű rövidítéssel LPO, az Egyesült Királyság egyik élvonalbeli szimfonikus zenekara, a londoni Royal Festival Hall rezidens együttese.

Története Alapítás A Londonban állandó tágokból álló szimfonikus zenekart 1932-ben alapította Sir Thomas Beecham és Sir Malcolm Sargent, részben a már korábban megalakult Londoni Szimfonikus Zenekar, illetve a BBC Szimfonikus Zenekar riválisát. Az alapítók szándéka egy, az akkor már Európában és Amerikában állandó tagokkal működő szimfonikus zenekarokkal egyenlő színvonalú zenekar létrehozása volt. A megítélések szerint 1932 és a második világháború között ezt az elvárást messzemenően kielégítették. A Queen’s Hallban Sir Thomas Beecham vezényletével 1932. október 7-én adott bemutatkozó koncertjükön a közönség a székeken állva tapsolt, a kritikusoktól a legmagasabb elismerést kapták.Russell, p. 18"Royal Philharmonic Society", The Times, 8 October 1932, p. 10; Cardus, Neville. "London's new orchestra", The Manchester Guardian, 8 October 1932, p. 18; and Turner, W J. "The World of Music", The Illustrated London News, 22 October 1932, p. 638 Megalakulásuktól a Queen's Hall volt rendszeres londoni koncertjeik helyszíne.

II. világháború A háborús évek a zenekart súlyos válságba sodorták, az együttes alapító karmestere, Beecham 1939-ben Ausztráliába, majd az Egyesült Államokba távozott, bár igyekezett biztosítani a zenekar jövőjét. London 1941-es bombázása során a lerombolt Queen's Hallban a zenekari tagok jelentős része hangszereit elvesztette, ezután a BBC által sugárzott felhívás eredményeképp a számukra adományozott hangszereken tudta folytatni koncertjeit.Pirouet, pp. 43–44 Miután a BBC Szimfonikus Zenekart Bedfordba telepítették, az együttes átvállalta szerepléseiket, így 1942-től Henry Wood felkérésére léptek fel először a Royal Albert Hallba helyezett Proms koncertjein. A háború kitörésekor a zenekar magán támogatói visszavonták támogatásaikat, ennek eredményeként a zenekar tagjai saját maguk által működtetett zenekarrá szerveződtek, s miután 1944-ben Beecham visszatért Angliába, már az együttes által meghatározott feltételek mentén kötöttek volna szerződést vele. Beecham elhagyta a társulatot, míg viszont a londoni zenekarok száma tovább bővült 1945-ben és 1946-ban, a legalább olyan magas színvonalú Philharmonia Zenekarral és a Beecham által alapított új Royal Filharmonikus Zenekarral.

'50-es '60-as évek 1950-ben a BBC-től nyugdíjba került Sir Adrian Boult, a BBC Szimfonikus Zenekar addigi irányítója vette át a zenekar vezetését, s Boult támogatásával az LPO visszakerült eredeti színvonalára. 1957-ig volt a vezető karmesterük, majd elfogadta a zenekar elnöki címét.

Az 1960-as évekre újból elérték az eredeti nívót, jelentős szerződésnek számított akkor a nyári Glyndebourne Fesztiválon való részvételük.

Henry Wood Hall A londoni zenekarok egyik állandó gondja volt a megfelelő próbaterem hiánya. 1973-ban az együttes a Londoni Szimfonikus Zenekarral közösen megszerzett egy Southwark-ban lévő, már nem használt templomot, melyet a felújítás során saját próbatermévé alakított át, a Henry Wood Hall-á. A kiváló akusztikájú termet, mely mind próbateremként, mind stúdiófelvételek számára is elsőrangú, 1975-ben adták át.William Mann (critic): "The making of a rehearsal hall", The Times, 17 June 1975, p. 11

1982-ben ünnepelték fennállásuk félévszázados évfordulóját a zenekar akkori vezető karmestere, Solti György vezényletével.

21. század A Londoni Filharmonikus Zenekar a Temze déli partján álló Royal Festival Hall rezidens zenekara, mely a londoni zenei élet főbb koncertjeinek helyszíne, ahol a koncertterem megnyitása, 1951 óta lépnek fel, 1992-től rezidens zenekarként, 1995 óta megosztva ezt a szerepet a Philharmónia Zenekarral. Ezen túlmenően az együttes állandó fellépéseinek színhelye a Congress Theatre Eastbourne és a Brighton Dome, és az országon belül és külföldön is rendszeresen ad koncertet.

Lemezek Megalakulásuk óta állandó szerepkörük lemezfelvételeken való részvételük az EMI, Decca, Philips, CBS, RCA, Chandos és más lemeztársaságok számára.

A zenekar fennállásának első évtizedében, a ’30-as években, 300-nál is több lemezfelvételt készített. A ’60-as és ’70-es években a Lyrita lemezkiadóval – egy független kiadó, mely a kevésbé ismert angol repertoár kiadására specializálódott – közösen kiadott lemezeiknek karmestere Sir Adrian Boult volt.

Az LPO lemezei között számos operafelvétel szerepel, ezek egy részét Glyndebourne-ben, ill. a londoni Festival Hallban adott élő előadások felvételeiből adták közre, mások a Decca és az EMI stúdióiban készültek. A művek skálája a korai barokk zenétől, mint Cavalli L'Ormindo (1968-ban készült felvétel), Handel Theodora (1996), ill. állandó repertoárdarabokon át, mint a Così fan tutte (1974), a Carmen (1975, 2002), vagy a Nürnbergi mesterdalnokok (2011), a huszadik századi zeneművek felvételéig terjed, köztük Vaughan Williams The Pilgrim's Progress (1972), Sosztakovics Lady Macbeth of Mtsensk (1979), vagy Eötvös Péter Love and Other Demons (2008).

2005 óta a zenekar saját lemeztársasága neve alatt – LPO – teszi közzé lemezeit, a lemeztársaság főként az együttes élő koncertjeinek felvételeit, ill. az állandó karmesterekkel (Beecham-től Jurowski-ig) készült stúdiófelvételek CD-it adja ki.

Filmzenék Számos filmzenét készítettek, köztük az Arábiai Lawrence (1962), az Antonius és Cleopátra (1972), a Jézus Krisztus szupersztár (1973), az Evita (1976) filmzenéjét, de a Gyűrűk ura trilógia Oscar-díjas filmzenéjét is ők játszották, és őket kérték fel a 2012-es londoni olimpia idején a részt vevő országok himnuszainak felvételére is, ezek a felvételek hangzottak el a 2016-os olimpiai játékokon is Rio de Janeiróban.

Karmesterek Vezető karmesterek

Sir Thomas Beecham, (1932) a zenekar alapító karmestere Eduard van Beinum (1947-1950) Sir Adrian Boult (1950-1957) William Steinberg (1958-1960) John Pritchard (1962-1967) Bernard Haitink (1967-1979) Solti György (1979-1983) Franz Welser-Möst (1990-1996) Kurt Masur (2000-2007) Vladimir Jurowski (2007-2021) Edward Gardner (2021-

Vendégkarmesterek

Számos világhírű karmester közül csak néhányat említve: Bruno Walter, John Barbirolli, Serge Koussevitzky, Széll György, Fritz Busch, Igor Stravinsky, Furtwängler, Victor de Sabata, Sergiu Celibidache, Sir Adrian Boult, Daniel Barenboim, Erich Leinsdorf, Carlo Maria Giulini, Eugen Jochum, Riccardo Chailly, Klaus Tennsted, Riccardo Muti, Simon Rattle, Paul Kletzki, Jean Martinon, Hans Schmidt-Isserstedt, Solti György, Walter Susskind, Vaughan Williams, Eugen Jochum.

Jegyzetek

Források Aldous, Richard (2001). Tunes of Glory – The Life of Malcolm Sargent. London: Hutchinson. . Elkin, Robert (1944). Queen's Hall, 1893–1941. London: Rider. OCLC 636583612. Hill, Ralph (ed) (1951). Music 1951. Harmondsworth, England: Penguin Books. OCLC 26147349. Jenkins, Lyndon (2005). While Spring and Summer Sang – Thomas Beecham and the Music of Frederick Delius. Aldershot: Ashgate. . Kennedy, Michael (1987). Adrian Boult. London: Hamish Hamilton. . Kenyon, Nicholas (1981). The BBC Symphony Orchestra, 1930–1980. London: British Broadcasting Corporation. . Lucas, John (2008). Thomas Beecham – An Obsession with Music. Woodbridge: Boydell Press. . Moore, Jerrold Northrop (1982). Philharmonic – Jubilee 1932–1982. London: Hutchinson. . Morrison, Richard (2004). Orchestra –The LSO: A Century of Triumph and Turbulence. London: Faber and Faber. . Peacock, Alan (chairman) (1970). Report on Orchestral Resources in Great Britain. London: Arts Council of Great Britain. . Pirouet, Edmund (1998). Heard Melodies are Sweet – A History of the London Philharmonic Orchestra. Hove: Book Guild. . Reid, Charles (1968). Malcolm Sargent – A Biography. London: Hamish Hamilton. . Reid, Charles (1961). Thomas Beecham – An Independent Biography. London: Victor Gollancz. OCLC 500565141. Sackville-West, Edward; Desmond Shawe-Taylor (1955). The Record Guide. London: Collins. OCLC 474839729. Simeone, Nigel; Simon Mundy (1980). Sir Adrian Boult – Companion of Honour. London: Midas Books. . Stuart, Philip (1997). The London Philharmonic discography. Westport, US: Greenwood Press. .

Külső hivatkozások Londoni Filharmonikus Zenekar hivatalos honlapja Londoni Filharmonikus Zenekar ALLMUSIC honlapján

Fordítás

Kategória:Londoni komolyzene Kategória:Szimfonikus zenekarok