Fazekas „Drumkiller” András (Budapest, 1978. december 9. –) ütőhangszeres zenész, tanár, balkáni ritmusspecialista, a Drumkiller dobtanulási módszer és dobiskola kidolgozója, a Vágtázó Csodaszarvas és a Gandharvák zenekar tagja.

Életpályája Autodidakta kezdeteket követően klasszikus ütő és jazzdob szakon tanult (Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola), majd Korompay Zsolt növendékeként modern hangszerszemléleti és dobtechnikai alapokat sajátított el (Pro Drum Dobiskola). 2001-ben a görög zene megismerése és művelése felé fordult, melynek gyümölcseként – másfél évtizedes, görög és balkáni zenekarokkal való folyamatos együttműködés révén – a balkáni ritmusok specialistájává vált.

Tánczenei szakvizsgája (Országos Szórakoztatózenei Központ) után is folyamatosan képezte magát a hangszerjáték és a dobtanítás terén, tanára Szanyi „Mackó” János.Szanyi Jánost a ’90-es években Európa legjobb dobtanárának választották a Modern Drummer szaklap szakemberei. (Jamschool dobiskola). 2010-ben indított magánoktatói tevékenységének szakmai támogatása is tőle származik.

A Drumkiller oktatási stílus és tananyag, valamint a 2012-ben megalapított Dobcentrum mindennapi pszichológiai és neurológiai tapasztalatokon alapszik, az iskola felépítése és oktatási rendszere folyamatosan reflektál a korszak, valamint a korcsoportok mindennapi problémáira.

Főbb zenei és szakmai hatások Korompay Zsolt, Szanyi János, görög népzene, Grandpierre Attila ősmagyar hun népzenei szemlélete, klasszikus zene.

Drumkiller oktatási stílus Fazekas „Drumkiller” András tanulmányain, tapasztalatain, megfigyelésein, valamint modern pszichológiai és neurológiai kutatási alapokon nyugvó doboktatási rendszer, mely tanítást, tankönyvsorozatot, gyakorlásmódszertani segítséget, hangszerparkkal és segítőeszközökkel ellátott gyakorlási lehetőséget ad a gyakorlóknak, valamint IKT eszközökkel segíti a hangszeres növendékeket. Az iskola a klasszikus tanár-diák oktatás mellett kortárs segítő és mentor rendszert is működtet.

A tanulási gyakorlatok alapja a Drumkiller doboktatói könyvek 3 alapkötete, melyek a szerző átfogó oktatói módszertani és stílusjegyeit tartalmazva biztosítják a növendékek sokoldalú szakmai fejlődését, közvetlen és transzferhatások révén. A rendszer nagy hangsúlyt fektet a teljes ember mentális és lelki, valamint mozgásfejlődésére.

A Drumkiller Dobiskola célja, hogy a tanulás és a játék a tudatosság, a zenei érzék és a zenei hallás fejlődése mellett a növendék egyediségét is tükrözze a dobfelszerelés megszólaltatásakor.

Zenekarai 1999–2002 Orfeus Band (görög népi és tánczene) – dob 2002–2005 Sarantis Mantzourakis buzukiművész zenekara (görög népi és tánczene) – dob 2005–2006 Jannakis Band (balkáni népi és tánczene) – dob 2006–2013 Stefanidu Janula és zenekara (görög népi és tánczene) – dob 2006–2011 Alkonyzóna (rock) – dob, vokál 2006– Vágtázó Csodaszarvas (világzene) – dob, vokál 2009–2014 Palio Buzuki (görög népi és tánczene) – dob 2011– Gandharvák (Uplifting classical, szimfonikus világzene) – dob 2015– Majesty Dream Theater Tribute Band

Diszkográfia, albumok Vágtázó Csodaszarvas: Végtelen Ázsia! (Fonó Kiadó 2008; aranylemez: 2010, platinalemez: 2016) Vágtázó Csodaszarvas: Csillaglovaglás (Fonó Kiadó, 2011) Gandharvák: Uplifting Classical 1. (Gandharva Sound, 2012) Gandharvák: Uplifting Classical 2. (Gandharva Sound, 2014)http://www.parlando.hu/2015/2015-3/SzimfonikusVilagzene2CD.pdf Gandharvák: MAGIC (Gandharva Sound, 2016)https://www.youtube.com/watch?v=AaGlJ4DzQFI

Jegyzetek

Források http://www.drumkiller.hu http://www.drumkillerdobcentrum.hu http://www.gandharvak.hu http://janula.uw.hu http://zene.hu/fazekas_andras https://www.mixcloud.com/budaorsradio02/térerő-interjú-fazekas-drumkiller-andrás-140512

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar dobosok Kategória:Magyar zenepedagógusok