Kasztrióta György, ismertebb nevén Szkander bég vagy Szkenderbég (albánul Gjergj Kastrioti, Skënderbeu; törökül İskender Bey, Gergi Kastriyota; olaszul Giorgio Castriota, Scanderbeg; 1403/1405/1412 ? – Lezha, 1468. január 17.) Albánia történelmének legkiemelkedőbb személyisége, 1443-tól haláláig Albánia fejedelme, az albánok legnagyobb nemzeti hőse, „Albánia Sárkánya”. Az általa szervezett fegyveres ellenállás és albán honvédő harc negyed évszázadon át, 1443 és 1468 között feltartóztatta a Nyugat-Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalmat. Hazájában a történelem során egyedülálló módon sikerült megteremtenie az összefogást, de a külső szövetségesek keresésében próbálkozásait nem kísérte szerencse: az európai monarchák és a Pápai állam jobbára csak ámították, de sohasem biztosítottak hathatós segítséget, sőt, egyesek ellene is fordultak. Szkander bég egyetlen szövetségese Hunyadi János volt, de kettejük vállalkozásait nem kísérte hadi szerencse: az albánok sem az 1444-es várnai csatába, sem az 1448-as második rigómezei csatába nem értek oda időben, amelyek Hunyadi vereségével végződtek. Szkander bég életének és hadi tetteinek krónikája a 15. századi történetíró, Marin Barleti munkájában maradt fenn (Historia de vita et gestis Scanderbegi Epirotarum principis, 1508–1510), de emlékezete hazájában mindmáig eleven és töretlen.

A Kastrioti család A Kastrioti vagy Kastriota (magyarosan Kasztrióta) család a Mat és Dibra közötti észak-albániai hegyvidéki területet birtokolta 1383-tól, Kostandin Kastrioti Mazreku színre lépte óta. Fia, Pal Kastrioti részt vett a törökellenes koalíció oldalán az 1389-es első rigómezei csatában, ahol vélhetően elesett. 1392-ben pedig a velenceiek foglalták el a család székhelyét, Kruját. Pal fia, I. Gjon Kastrioti (Szkander bég apja) az 1400-as évek elejétől kezdve jelentősen kiterjesztette a család birtokait Közép-Albániában, s a következő években (1407 és 1430 között) a velenceiekkel folytatott hadakozás kötötte le figyelmét. Kruja környéke és a Mat–Dibra közötti vidék mellett a Kastriotiké lett délen Tirana, északon pedig Mirdita az Adriai-tengertől egészen Prizrenig. Az így kialakult Kastrioti-birtokot a 15. század elején olyan erős fellegvárak védték, mint a krujai, a petrelai, a petralbai, a stelusiumi és a sfetigradi. Gjon hadakozásai során időről időre összecsapott a törökökkel is, ebből három alkalommal vesztesen került ki a csatából, s birodalma mindannyiszor meggyengült.

1421-ben II. Murád szultán hadserege visszaverte Gjon csapatait egy ütközetben. A békekötés feltételéül a Kastriotik behódoltak a szultánnak, és éves adót tartoztak fizetni a Portának. Egyes feltételezések szerint ekkor került Gjon négy fia (köztük a gyermek György) túszként a szultán udvarába, annak biztosítékául, hogy az albán földesúr nem játssza ki az egyezséget. A fiúk apját, Gjon Kastriotit 1428-ban felkereste a velenceiek küldöttsége, hogy segítségét kérjék a törökökkel szemben Szalonikiért folytatott harcban. A fegyveres konfliktus 1430-ban zárult le a Porta győzelmével, s a szultán egyik első dolga a rebellis albán földesúr megbüntetése volt. Az oszmán sereg támadásai következtében Gjon Kastrioti egy kis hegyvidéki területre szorult vissza, s 1431-ben meg is halt (más források szerint 1437-benVickers 1995. 7.). A családi sasfészekbe, Kruja várába Albánia szandzsákbégje, Ali Evrenozi költözött be, s 1431–1434 között innen intézte hivatali teendőit. Ezzel a nagy albán földesúri családok közül utolsóként a Kastriotik is behódoltak, s az elkövetkezendő időszakban a kisebb földesurak és nemzetségfők egymás után tettek hűségesküt a Portának, és egész Albánia az Oszmán Birodalom kezére került.Jacques 1995. 177.

Élete

Születése és gyermekkora Kasztrióta György születési helye és időpontja, valamint gyermekkorának fontosabb pontjai körül sok a bizonytalanság. A szakirodalomban legkorábbi valószínűsíthető születési dátumaként 1403 merül fel, s ezek szerint 1410-ben, azaz már hétévesen a szultáni udvarba került.Houghton Mifflin 2003. 1409. A források jelentős része 1405-öt tartja Kasztrióta születési évének.Sinishta 1976. 248.; Babinger 1978. 53.; Vickers 1995. 7. A történettudomány szerint leginkább elfogadott, Jakob Philipp Fallmerayer német orientalista nevéhez köthető megközelítés szerint Kasztrióta 1412-ben született, és 1421-ben, kilencévesen került túszként az Edirnei udvarba. Ez utóbbi adatokat használják kiindulási pontként alapvető történeti munkák is.Noli 1921.; Licho 1968. 196.; Jacques 1995. A fenti forrásokban Kasztrióta szülőhelyeként Kruja, Dibra és Kastriot egyaránt előfordul. Az utóbbi években internetes források pontos hivatkozás nélkül egyre gyakrabban jelölik meg Szkander bég pontos születési dátumaként és helyeként 1405. május 6-át, illetve Dibrát.Biografia e Skënderbeut .

Akárhogy is történt, Gjon Kastrioti és a montenegrói származású Voisava Tripalda negyedik fiúgyermekeként (Reposh, Stanish és Kostandin után), keresztény családban látta meg a napvilágot; szüleiknek rajtuk kívül még öt leányuk is volt (Mara, Vlajka, Angjelina, Jella és Mamica). Kasztrióta György születésekor apja és a Kastrioti család még hatalma és befolyása csúcsán állt. Apja 1415-ben és 1423-ban is vereséget szenvedett a Portától, és György – még tizedik születésnapja előtt – három fivérével a szultán udvarába került túszként.

Ifjúkora a Porta szolgálatában Az Edirnei udvarban áttért az iszlám vallásra, felvette az İskender nevet, és kitűnő neveltetésben részesült a szultán katonaiskolájában. Egyfelől felkészítették leendő janicsáréletére, másfelől megtanult törökül, arabul, görögül és olaszul is. Felnőtté cseperedve, tizennyolc évesen belépett az Oszmán Birodalom hadseregébe. Csakhamar több kis-ázsiai és balkán-félszigeti hadszíntéren kitűnt vitézségével. II. Murád oszmán szultán tábornokává tette, egyúttal a bég címet adományozta Szkander bégnek, aki 1438-ig jobbára Albániában teljesített szolgálatot.

A nemzeti ellenállás megszervezése 1443. november 3-án a niši csatában – amelyben végül Hunyadi János vereséget mért a törökre – a szultáni seregben harcoló Szkander bég meglepetésszerűen visszavonta csapatát a harcmezőről. Ezt követően – az így támadt zűrzavar közepette – azonnal felkereste a szultán mindenható titkárát, és erőszakkal kényszerítette egy fermán (parancs) kiadására. A pecsétes papír a szultán nevében meghagyta Kruja várnagyának, Szábel pasának, hogy a várat és a kormányzói tisztet Szkander bégnek átadja. A fermán birtokában seregével a családi sasfészek, Kruja vára alá indult, ahol a felmutatott okiratnak engedelmeskedve Szábel pasa ellenállás nélkül átengedte a hatalmat.

thumb|right|180px|Albánia zászlaja Kasztrióta birtokába ezzel a fortélyos csellel került vissza családi öröksége, a krujai fellegvár, amelynek fokára ekkor húzta fel a félholdas lobogó helyére a később Albánia nemzeti jelképévé váló, kétfejű sast ábrázoló vörös zászlót. Egy hónapon belül a négy legerősebb vár (Petrela, Petralba, Stelusium és Sfetigrad) kivételével visszaszerezte az apja, Gjon Kastrioti által évtizedekkel azelőtt meghódított területek, Kruja, Mat, Dibra és Mirdita feletti hatalmat. November 28-án hivatalosan is felvette az Albánia fejedelme címet, s újult erővel fogott a nemzeti ellenállás megszervezésébe. Küldötteket menesztett az albánlakta településekre, a nagyobb albán földesúri családokhoz, hogy felkelésre buzdítsa őket, a várakat felújíttatta és megerősíttette, illetve futárhálózatot épített ki, megelőzendő a törökök meglepetésszerű rajtaütését. Hamarosan újra hitet tett a kereszténység mellett, s 1443 karácsonyán megkereszteltette háza népét és harcostársait.

1444. március 2-án Kasztrióta hívó szavára tanácskozásra gyűltek össze az albán hadurak. Hogy a törzsek közötti viszálykodásoknak elejét vegye, egyúttal a gazdag kereskedőállam jóindulatát is megnyerje, az új fejedelem a velencei fennhatóság alatt álló északnyugat-albániai Lezha városába hívta össze a gyűlést. A törzs- és nemzetségfők mellett olyan nagy hatalmú földesúri családok képviselői jelentek meg, mint Gjergj Arianiti, Andrea Topia, Nikollë Dukagjini és Theodor Muzaka. A tanácskozás végeredményeként politikai egységbe ugyan nem szerveződtek, hűbéri viszonyba sem kerültek egymással a megjelent urak, de arra kötelezték magukat, hogy a Porta elleni harcban hadaikat egyesítik, és az esetlegesen elszenvedett támadásokban egymás segítségére lesznek. Szerveződésüknek az Arbériai Gyűlés (Kuvendi i Arbërit),Arbëria~Arbéria Albánia középkori elnevezése volt. ma ismertebb formájában a Lezhai Liga (Lidhja e Lezhës) elnevezést adták, s vezetőjéül Szkander béget választották. A liga így megszerveződött hadseregének létszáma 18 ezer harcosra rúgott (háromnegyedük Kasztrióta embere volt), s nagyjából egyenlő arányban gyalogos, illetve lovas katonákból állt. Emellett a vezér szervezett egy a saját közvetlen parancsnoksága alá tartozó, 2 ezer harcosból álló elit alakulatot is.

Hadi sikerek II. Murád ellen left|thumb|II. Murád A belső összefogás megteremtése után Szkander bég külső támogatók, szövetségesek után nézett. A keresztény hit melletti kiállása 1443 karácsonyán és Lezha helyszínül választása 1444 márciusában nem volt minden politikai hátsó gondolat nélkül való: Kasztrióta jól látta, hogy a túlerőben lévő Portával szemben csakis egyfajta keresztény összefogással teremthető meg hatékony ellenállás. Emellett gondolnia kellett arra is, hogy II. Murád nem sokáig késlekedik a bosszúval, s hamarosan Albánia felé fordul a szultán serege, amely ellen 18 ezres haduk csak időleges sikereket érhet el. Így is történt: a büntetőhadjáratba küldött török had 1444 júniusában már albán területen volt. Június 29-én csaptak össze Librazhd és Pogradec között, a torviolli csatában, amelyben a Lezhai Liga szedett-vedett, kiképzetlen hadserege csúful megfutamította a túlerőben lévő törököket.

Európa monarchái elképedtek és támogatásukról biztosították a barbár keleti fejedelmet, IV. Jenő pápa hitet tett egy törökellenes keresztes hadjárat szervezése mellett, s folytak a tárgyalások egy albán–magyar koalíció létrehozásáról is Szkander és Hunyadi János között. A körvonalazódó keresztény összefogás láttán II. Murád sietve, még júliusban tízéves fegyverszünetet kötött a törökellenes háborút magára hagyottan vívó, de nagy hadiszerencsével sikert sikerre halmozó Hunyadi János Magyarországával. A magyar király, I. Ulászló azonban tanácsosa, Giuliano Cesarini bíboros tanácsára hallgatva megszegte a békét, és hat hét sem telt el a békekötés után, amikor szeptember 22-én a magyar sereg ismét dél felé vette az irányt. November 10-én a várnai csatában a magyarok döntő vereséget szenvedtek, s Hunyadi is fogságba esett. Mindebben szerepet játszott az is, hogy a Hunyadi megsegítésére induló Kasztriótát a szerb despota, Brankovics György csapatai feltartóztatták.

Az albánok így hát elveszítették legígéretesebb szövetségesüket, s éveken keresztül magukra maradtan harcoltak a bosszúszomjas Porta csapatai ellen. Kasztrióta három éven keresztül sikerrel verte vissza a törökök szüntelen támadásait, mígnem 1447-ben békekötésre került sor. E rövid békeidőszakban Szkander bég a nápolyi király, I. Alfonz segítségére sietett, s embereket küldött egy királyellenes felkelés leverésére. A hálás uralkodó földet ajánlott fel az albán katonáknak, akik közül többen kaptak is az alkalmon és letelepedtek Catanzaro vidékén és Szicíliában (ekkor alapították az első arberes településeket, például Piana degli Albanesit). Emellett további köszönetképpen zsoldosai közül mintegy százat bocsátott Szkander bég rendelkezésére.