L. Kiss Ibolya (teljes nevén: Lackóné Kiss Ibolya; Érbogyoszló, 1894. január 23. – Budapest, 1980. június 18.) szlovákiai magyar írónő.

Élete Erdélyben született, Nagyváradon és Budapesten orvosi egyetemen tanult. A Rókus Kórházban kezdett dolgozni, itt ismerkedett meg férjével. A házasság révén került Liptószentmiklósra, itt kezdte írói pályafutását.

Az 1930-as évek második felétől közli novelláit a Prágai Magyar Hírlap, a Tátra és az Esti Újság. Mindegyik elbeszélése, sőt későbbi regényhősei többsége is valamilyen történelmi személyiség, romantikus beállításban (Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Juhász Gyula). A második világháború alatt a pozsonyi Toldy Kör adta ki néhány vékony füzetben munkáit, ezeket még a lexikonok se ismerik.

Férje halála után budapesti rokonokhoz költözött 1971-ben.

Munkássága Két regényét szoktak részletesebben ismertetni. Az 1942-es Erzsi tekintetes asszony Madách Imre és Fráter Erzsébet házasságát mutatja be. Szembe ment azzal a felfogással miszerint Madách válása egyedül felesége hűtlenségének köszönhető, s fő felelősnek a drámaíró anyját tette meg. A könyvet 1948-ban Ŝtefan Krĕméry szlovákra fordította. 1964 folytatásokban a Hét képes folyóirat közölte. Ugyancsak Fráter Erzsébetről szólt Az asszony tragédiája című tanulmánya is.

Túl a folyón című regénye egy magyar orvosnő és egy szlovák hegedűművész házasságán keresztül mutatja be a békés együttélés szükségességét. Szintén megjelent szlovákul, támadták is, egyrészt mivel a népek neveit csak körbeírta; másrészt, mert elítélte a magyarok kollektív deportálását.

Művei Diridongó, 1939 Pozsony (elbeszélések) Balassa a Tátraalján, Pozsony: Toldy Kör (tanulmány), 1941 Beteg gazda, 1942, Pozsony: Toldy Kör (parasztkomédia) Erzsi tekintetes asszony, 1942 Budapest (regény) A nagy cél, 1943 Budapest Tátraaljai Rapszódia, 1956 (elbeszélések), Budapest Túl a folyón, 1957, Pozsony (regény) Az asszony tragédiája, 1966, Pozsony (tanulmány)

Források Az Új Szó cikke L. Kiss Ibolyáról Bibliográfia az Eltén Csanda Sándor Első Nemzedék Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona

További információk

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János Kortárs magyar írók 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000 Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1988. Főszerk. Fazakas István. Bp., Magvető, 1989 Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963–1965 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994

Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Liptószentmiklósiak Kategória:Magyar írók