Az emlékmás (eredeti cím: Total Recall) 2012-ben bemutatott amerikai sci-fi akciófilm, melyet Kurt Wimmer és Mark Bomback forgatókönyvéből Len Wiseman rendezett. A Total Recall – Az emlékmás című 1990-es film remake-je, valamint elődjéhez hasonlóan Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsinyben című novellájának feldolgozása. A főbb szerepekben Colin Farrell, Kate Beckinsale és Jessica Biel látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2012. augusztus 3-án mutatták be a mozikban, negatív kritikai fogadtatás mellett.
Cselekmény A távoli jövőben a Földön vegyi háború tör ki, és utána csak az Egyesült Brit Szövetség és Ausztrália (a Gyarmat) marad lakható, máshol mindenütt halálosan mérgező a légkör. A Brit Unióban lakik a felső, a gazdag réteg, a kolóniákon pedig a munkásosztály tagjai élnek. A két területet egy szigorúan ellenőrzött liftrendszer (a Transz) köti össze, mely a Föld magján halad keresztül. A gépezet feladata többek között az, hogy folyamatosan szállítsa a dolgozókat.
A szabadságért küzdő csoportok a szegények között, az Ausztrál kontinensen bujkálnak, ezért Cohaagen kancellár megtorló akciót fontolgat ellenük.
Douglas Quaid egyszerű gyári munkás, rendfenntartó robotokat szerel össze. A férfinek szép és szerető felesége van, és bár a munkahelyén keményen dolgozik, hogy feljebb juthasson a ranglétrán, ám ez valamiért sosem sikerül neki. Egy napon úgy dönt, hogy a Rekall nevű céghez fordul, mert az általuk beültetett hamis emlékek segítségével rendkívüli élményeket élhet át. A program szerint egy szuperkém emlékeit kapná meg, ám a rutinművelet közben probléma merül fel: a beavatkozás közben rendfenntartók jelennek meg. Ekkor Quaidből olyan képességek törnek felszínre, amelyekről ő maga sem tudott. A hétköznapi gyári munkásból legyőzhetetlen gyilkológép válik, ezért villámgyorsan menekülnie kell a hatóságok elől.
Versenyt fut az idővel, hogy rájöjjön, ki is ő valójában. Találkozik egy szabadságharcossal, aki társaival a zsarnok kancellár ellen harcol. Együtt indulnak megkeresni a földalatti ellenállás vezetőjét.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Douglas Quaid / Hauser Colin Farrell Czvetkó Sándor Lori Quaid Kate Beckinsale Kéri Kitty Melina Jessica Biel Pikali Gerda Vilos Cohaagen kancellár Bryan Cranston Barbinek Péter Harry Bokeem Woodbine Maday Gábor Matthias Bill Nighy Harsányi Gábor McClane / Mac John Cho Seszták Szabolcs Marek Will Yun Lee Pintér Gábor Attila Hammond ügynök Dylan Smith Kárpáti Levente
A film készítése Lori Quaid szerepére Kate Bosworth és Diane Kruger neve is felmerült. Douglas Quaid megformálására Tom Hardy és Michael Fassbender is jelölt volt.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2012 filmjei Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Disztópikus filmek Kategória:Philip K. Dick művei alapján készült filmek Kategória:Ausztráliában játszódó filmek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek