Andrej Antanaszovics Kancselszkisz (Kirovograd, 1969. január 23. –) orosz válogatott labdarúgó, csatár, majd edző.
Pályafutása
Korai évek Kancselszkisz Kirovograd városában született, a Szovjetunió területén, litván szülők gyermekeként. Pályafutásának korai éveit a Gyinamo Kijev és a Sahtyor Donyeck csapataiban töltötte. Manchester United Kancselszkisz 650 ezer fontért írt alá a Manchester Unitedhez 1991. március 26-án, és az 1990–1991-es bajnokság utolsó előtti fordulójában debütált a Crystal Palace ellen. Alex Ferguson a középpálya jobb szélén játszatta a leggyakrabban, a skót mester Bryan Robson és Mike Phelan méltó utódját kereste. Kancselszkisz az 1991-es kupagyőztesek Európa-kupája-döntőben nem lépett pályára.
Hamarosan állandó helyet harcolt ki magának a csapatban, az 1991–92-es idényben 34 bajnoki lépett pályára a Leeds United mögött második helyen végző Unitedben. Az 1992–1993-as szezonban már bajnoki címet ünnepelhetett, az idény során összesen nyolcszor, a bajnokságban ötször volt eredményes. A Manchester United 26 év után nyert újra bajnoki trófeát, Kancselszkisz 27 bajnokin szerepelt, igaz ebből 13 alkalommal csereként állt be a feltörekvő Ryan Giggs helyére. Ő is tagja volt annak a 13 játékosnak, akik az akkor alakuló Premier League-ben az első fordulóban nem brit vagy ír játékosként lépett pályára.
Az 1993–1994-es idényben bajnoki címet és FA-kupát nyert a Uniteddel, és ezúttal stabil kezdőjátékosként szerepelt a középpályás sor jobb szélén. Ebben az évben vezették be az állandó számozást, Kancselszkisz a 14-es mezszámot kapta. Az 1994–1995-ös szezonban csapata legeredményesebb játékosa volt, 35 tétmérkőzésen tizenöt alkalommal talált a hálóba, ebből tizennégy alkalommal a bajnokságban. A szezon hajráját kihagyta sérülése miatt, rajta kívül pedig az eltiltását töltő Éric Cantona és a szintén sérült Andy Cole is hiányzott, a United pedig a hiányukban elbukta a bajnoki címet, és elvesztette a kupadöntőt is. 1994. november 14-én mesterhármast szerzett a City elleni városi rangadón. Összesen négy év alatt 145 mérkőzésen 48 gólt szerzett vörös mezben, azonban júliusban a távozás mellett döntött, miután Ferguson inkább a fiatal David Beckhamet helyezte előtérbe.
Everton Az 1995–96-os idény kezdetén Kancselszkiszt sikertelenül csábította a Middlesbrough és a Liverpool is, ötmillió fontért az Evertonhoz igazolt, ami akkoriban klubcsúcsot jelentett a kisebbik liverpooli csapatnál.
Első szezonjában 16 gólt lőtt és hamar a szurkolók kedvencévé vált miután a Liverpool ellen duplázott az Anfielden. Vezetésével a 6. helyebn zárta a bajnokságot a csapat, ami a legjobb helyezése volt 1988 óta. Második szezonjában nem tudott ilyen teljesítményt nyújtani, így 1997 januárjában eladták az olasz Fiorentinának.
Késői évek Az Olaszországban töltött egy év után a skót Rangers FC (1998–2002) volt a következő állomás (rövid kitérő a Manchester Citynél), majd egy-egy szezont eltöltött a Southampton és a szaúdi al-Hilal csapatainál mielőtt hazaigazolt volna a Szaturn Moszkvához.
Utolsó csapata a Krilja Szovetov Szamara volt, majd 2007 februárjában bejelentette visszavonulását.Kanchelskis calls time on career Utolsó mérkőzését 2006. november 25-én játszotta.Russia 2006 First Level – Match Details Válogatott Annak ellenére, hogy litván szülők gyermekeként a mai Ukrajna területén látta meg a napvilágot, azon kevés játékos közé tartozik aki a szovjet válogatott szétszéledése után pályára léptek a FÁK-, majd a már független Oroszország nemzeti csapatában.
Pavel Szadirin nem vitte ki az 1994-es világbajnokságra, nagy nemzetközi válogatott tornán kétszer szerepelt, az 1992-es és az 1996-os Európa-bajnokságon.
Visszavonulása után 2007-ben lett a Noszta Novotroick sportigazgatója, majd 2009 decemberében kinevezték a Torpedo Moszkva vezetőedzőjének. A 2011-es idényt az FK Ufa csapatánál töltötte, de edzősködött Lettországban, az FC Jūrmala csapatánál is.Andrei Kanchelskis takes over as head coach at struggling Latvian club Jurmala
Sikerei, díjai
Klub Manchester United FC Premier League: 1992–93, 1993–94 FA-kupa: 1993–94 Ligakupa: 1991–92 Community Shield: 1993, 1994 UEFA-szuperkupa: 1991
Everton FC Community Shield: 1995
Rangers FC Skót bajnok: 1998–99, 1999–2000, 1999–2000 Skót kupagyőztes: 1998–99, 1999–2000, 2001–02
Válogatott Szovjetunió U21-es Európa-bajnok: 1990
Egyéni Sir Matt Busby-díj: 1994–95
Jegyzetek
További információk
Andrei Kanchelskis karrier Profil
Kanchelskis összes gólja Andrei Kanchelskis a eu-football.infón
Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Dinamo Kijev labdarúgói Kategória:A Sahtar Doneck labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Szaturn Moszkovszkaja labdarúgói Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az 1992-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:KEK-győztes labdarúgók