jobbra|keretnélküli|200x200px

jobbra|keretnélküli|200x200px

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának kormányzóit sorolja föl. A 16. század során ez a föld őslakó amerikai csoportok; mint például a bannock, chasta, csinúk, kalapuya, klamath, molalla, nez perce, takelma és az umpqua törzsek otthona volt.

1778-ban James Cook átjáró után kutatva fedezte fel a partokat. 1805–1806-ban Meriwether Lewis és William Clark expedíciója utazott keresztül és vizsgálta meg a területet Louisiana megvásárlása előtt. Kutatásaik során a Columbia torkolatához közel megépítették a Fort Clatsopot, téli szálláshelyüket. Az expedíción részt vett David Thompson, angol utazó, akinek 1811-ben megjelent publikációja szerint ez a vidék kimeríthetetlen prémvadász terület. Szintén abban az évben a New York-i John Jacob Astor a Columbia folyó torkolatánál megalapította a Fort Astoria települést, a Pacific Fur Company nyugati, kihelyezett prémvadász cégének telepét. Ez volt az első állandó fehér település Oregonban.

Az 1812-es brit–amerikai háború során a Pacific telepei brit ellenőrzés alá kerültek. Az 1820-as és 1830-as években a Hudson's Bay Company nyert ellenőrzés a terület felett. A társaság főhadiszállása Washington D.C.-ben volt.

1842–43 folyamán sok új telepes érkezett erre a területre, s ideiglenes kormányzatot hozott létre. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megállapodása alapján közösen népesítették be Oregon megyét. Végül 1846-ban az Oregon Egyezményben a 49. szélességi fokkal párhuzamosan állapították meg a határt az Egyesült Államok és a Brit-Amerika között. 1848-ban hivatalosan is megalapították az Oregon Territoryt.

A kongresszus igyekezett elősegíteni új immigránsok letelepedését, és az indián lakosságot rezervátumokban helyezték el.

1859. február 14-én, sorrendben harmincharmadikként az állam csatlakozott az Unióhoz.

A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s az adott személy egyszer újraválasztható, majd szünet után ismét választhatóvá válik.

Jelenleg a 39. kormányzó, a Demokrata Párthoz tartozó Tina Kotek tölti be a tisztséget 2023. január 9. óta. Oregonban nem választanak kormányzóhelyettest, feladatát a szenátus elnöke tölti be.

Párthovatartozás

PártKormányzókRepublikánus20Demokrata18FÜGGFüggetlen1

Ideiglenes kormányzat

# Kép Név Tagja Hivatali idő 1 Első végrehajtó bizottság David Hill  Alanson Beers  Joseph Gale 1843–1844 2 Második végrehajtó bizottság Peter G. Stewart Osborne Russell William J. Bailey 1844–1845 3 George Abernethy 1845–1848

Az Oregoni terület kormányzói

+Oregoni terület kormányzói Whig Párt Demokrata Párt Republikánus Párt#KépKormányzóHivatali idő kezdeteHivatali idő végeKinevező elnök nevePárt1Joseph Lane1849. március 3.1850. június 18.James Polk–keretnélküli|75x75pxKintzing Prichette1850. június 18.1850. augusztus 18.helyettesként2John P. Gaines1850. augusztus 18.1853. május 16.Zachary Taylor–Joseph Lane1853. május 16.1853. május 19.helyettesként–George Law Curry1853. május 19.1853. december 2.helyettesként3John W. Davis1853. december 2.1854. augusztus 1.Franklin Pierce4George Law Curry1854. augusztus 1.1859. március 3.Franklin Pierce

Oregon szövetségi állam kormányzói

Oregon kormányzóinak listája Demokrata Párt Republikánus Párt#KépKormányzóHivatali idő kezdeteHivatali idő végePártEgyéb választott (szövetségi) tisztségei1 John Whiteaker 1859. március 3. 1862. szeptember 10.Az Egyesült Államok képviselőházának tagja (1879–1881) 2 A. C. Gibbs 1862. szeptember 10. 1866. szeptember 12. 3 George L. Woods 1866. szeptember 12. 1870. szeptember 14. 4 La Fayette Grover 1870. szeptember 14. 1877. február 1.Lemondott, amikor megválasztották Az Egyesült Államok szenátorának.Az Egyesült Államok képviselőházának tagja (1859)Az Egyesült Államok szenátusának tagja (1877–1883) 5 Stephen F. Chadwick 1877. február 1. 1878. szeptember 11. 6 W. W. Thayer 1878. szeptember 11. 1882. szeptember 13. 7 Z. F. Moody 1882. szeptember 13. 1887. január 12. 8 Sylvester Pennoyer 1887. január 12. 1895. január 14. 9 William Paine Lord 1895. január 14. 1899. január 9.Az Egyesült Államok nagykövete Argentínában (1900–1903) 10 T. T. Geer 1899. január 9. 1903. január 15. 11 George Chamberlain 1903. január 15. 1909. március 1.Az Egyesült Államok szenátusának tagja (1909–1921) 12 Frank W. Benson 1909. március 1. 1910. június 17.Lemondott rossz egészségi állapota miatt. 13 Jay Bowerman 1910. június 17. 1911. január 11. 14 Oswald West 1911. január 11. 1915. január 12. 15 James Withycombe 1915. január 12. 1919. március 3.Meghalt hivatali ideje alatt. 16 Ben W. Olcott 1919. március 3. 1923. január 8. 17 Walter M. Pierce 1923. január 8. 1927. január 10.Az Egyesült Államok képviselőházának tagja (1933–1943) 18 I. L. Patterson 1927. január 10. 1929. december 22. 19 A. W. Norblad 1929. december 22. 1931. január 12. 20 Julius L. Meier 1931. január 12. 1935. január 14. FÜGG 21 Charles H. Martin 1935. január 14. 1939. január 9.Az Egyesült Államok képviselőházának tagja (1931–1935) 22 keretnélküli|153x153px Charles A. Sprague 1939. január 9. 1943. január 11. 23 keretnélküli|154x154px Earl Snell 1943. január 11. 1947. október 30. 24 keretnélküli|128x128px John H. Hall 1947. október 30. 1949. január 10. 25 Douglas McKay 1949. január 10. 1952. december 27.Lemondott, miután lemondott Az Egyesült Államok belügyi államtitkárának.Az Egyesült Államok belügyi államtitkára (1953–1956) 26 keretnélküli|130x130px Paul L. Patterson 1952. december 27. 1956. február 1. 27 keretnélküli|129x129px Elmo Smith 1956. február 1. 1957. január 14. 28 Robert D. Holmes 1957. január 14. 1959. január 12. 29 Mark Hatfield 1959. január 12. 1967. január 9.Az Egyesült Államok szenátusának tagja (1967–1997) 30 Tom McCall 1967. január 9. 1975. január 13. 31 keretnélküli|130x130px Robert W. Straub 1975. január 13. 1979. január 8. 32 Victor G. Atiyeh 1979. január 8. 1987. január 12. 33 Neil Goldschmidt 1987. január 12. 1991. január 14.Az Egyesült Államok közlekedési államtitkára (1979–1981) 34 Barbara Roberts 1991. január 14. 1995. január 9. 35 John Kitzhaber 1995. január 9. 2003. január 13. 36 Ted Kulongoski 2003. január 13. 2011. január 10. 37 John Kitzhaber 2011. január 10. 2015. február 18.Lemondott, miután etikai botrányba keveredett. 38 keretnélküli|142x142px Kate Brown 2015. február 18. 2023. január 9. 39 keretnélküli|142x142px Tina Kotek 2023. január 9. hivatalbanMandátuma 2027 januárjáig tart, s indulhat újra a hivatalért.

Jegyzetek

Források

Kormanyzo Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok kormányzói