Vitālijs Jagodinskis (1992. február 28. –) lett válogatott labdarúgó, a lett FK Ventspils játékosa.
Pályafutása Klubcsapatban Vitālijs Jagodinskis utánpótlás korú játékosként a Daugava Rigában kezdett el futballozni, és 2009. augusztus 1-jén itt mutatkozott be a lett élvonalban. 2009 őszén a FK Jūrmala-VV csapatához szerződött, és rövid idő alatt meghatározó tagja lett csapatának. Az itt töltött három szezon alatt ötvenegy bajnokin lépett pályára. 2012 januárjában Valērijs Šabalával együtt írt alá az ukrán Dinamo Kijivhez. Hosszú távú, négyéves szerződést írt alá és az első szezonban csak az ifjúsági csapatban játszott. A 2012-2013-as idényt a FK Dinamo Kijiv II-ben, azaz a tartalékcsapatban töltötte, az ukrán élvonalban 2013. július 14-én mutatkozott be. Ezt követően két évig kölcsönben a FK Hoverla Uzshorodban játszott, majd lejáró szerződését a kijeviek nem hosszabbították meg, így szabadon igazolható lett. 2016 októberében a Diósgyőri VTK érdeklődött iránta, majd pár napos próbajáték után szerződtette. A 2017-2018-as szezonban a román CSM Studențesc Iași játékosa volt.
A válogatottban Vitālijs Jagodinskis 2008 óta folyamatosan tagja a lett korosztályos válogatottaknak. 2011-2013-ig az U21-es csapat kapitánya volt. 2013. augusztus 14-én mutatkozott be a felnőttek között egy észtek elleni barátságos mérkőzésen.
Mérkőzései a lett válogatottban
#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2014. szeptember 3. Örményország<center>2 – 0barátságos mérkőzés2.2015. március 31. Ukrajna<center>1 – 1barátságos mérkőzés3.2015. június 12. Hollandia<center>0 – 2Eb-selejtező4.2015. szeptember 3. Törökország<center>1 – 1Eb-selejtező5.2015. november 13. Észak-Írország<center>0 – 1barátságos mérkőzés6.2016. március 25. Szlovákia<center>0 – 0barátságos mérkőzés7.2016. március 29. Gibraltár<center>5 – 0barátságos mérkőzés8.2016. június 4. Észtország<center>0 – 0Balti-kupa9.2016. szeptember 2. Luxemburg<center>3 – 1barátságos mérkőzés10.2016. szeptember 6. Andorra<center>1 – 0Vb-selejtező11.2016. október 7. Feröer-szigetek<center>0 – 2Vb-selejtező12.2016. október 10. Magyarország<center>0 – 2Vb-selejtező13.2016. november 13. Portugália<center>1 – 4Vb-selejtező14.2017. március 25. Svájc<center>0 – 1Vb-selejtező15.2017. március 28. Grúzia<center>0 – 5barátságos mérkőzés16.2017. június 9. Portugália<center>0 – 3Vb-selejtező17.2017. június 12. Észtország<center>1 – 2barátságos mérkőzés18.2018. február 3. Dél-Korea<center>0 – 1barátságos mérkőzés19.2018. március 22. Feröer-szigetek<center>1 – 1barátságos mérkőzés20.2018. március 25. Gibraltár<center>0 – 1barátságos mérkőzés21.2018. június 2. Észtország<center>1 – 0Balti-kupa22.2018. június 5. Litvánia<center>1 – 1Balti-kupa23.2018. szeptember 6. Andorra<center>0 – 0Nemzetek Ligája24.2018. szeptember 9. Grúzia<center>0 – 1Nemzetek Ligája25.2018. október 13. Kazahsztán<center>1 – 1Nemzetek Ligája26.2018. október 16. Grúzia<center>0 – 3Nemzetek Ligája27.2018. november 15. Kazahsztán<center>1 – 1Nemzetek Ligája28.2018. november 19. Andorra<center>0 – 0Nemzetek Ligája29.2019. június 10. Szlovénia<center>0 – 5Eb-selejtező30.2019. október 10. Lengyelország<center>0 – 3Eb-selejtező31.2019. október 15. Izrael<center>1 – 3Eb-selejtező
Sikerei, díjai FK Jūrmala-VV: Lett másodosztályú labdarúgó-bajnokság bronzérmes: 2009-10 Lett kupa döntős: 2009-2010
Jegyzetek
Források Profilja az eu-football.info-n
Kategória:Lett labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Hoverla labdarúgói