A Magyar Harcosok Bajtársi KözösségeViszonylag gyakran és sok forrásban tévesen: Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége, sok esetben viszont helyes rövidítéssel (MHBK) együtt. (MHBK) szélsőjobboldali, katonai jelleggel felépített magyar emigráns szervezet, amelynek első parancsnoka 1968-ban bekövetkezett haláláig Zákó András vezérőrnagy volt. A szervezet a kezdetektől kapcsolatban állt Horthy Miklóssal, és bírta a volt kormányzó és József főherceg tábornagy támogatását.Radnóczy, 8. oldal A kapcsolat Horthy Portugáliába távozása után lazult.

Az ausztriai Klagenfurtban hivatalosan 1949. január 1-énRadnóczy, 8. o. Más források szerint 1948. október 23-án megalakult szervezet Hadak Útján címmel havilapot is kiadott 4000-4500-as példányszámban. Központja 1955-ig az ausztriai Absamban volt, majd az osztrák államszerződés életbe lépése miatt átköltözött Münchenbe. De Ausztriában továbbra is fenntartottak támaszpontot. Zákó halálát követően tevékenységük intenzitása és jellege jelentősen visszaesett, illetve megváltozott.

A szervezet lényegesen átalakult formában, szervezettséggel és feladatkörrel jelenleg is működik.

Szervezetépítés

Bár Zákó Andrást Szálasi léptette elő tábornokká, és Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredeshez hasonlóan – akit mint rangidőst az emigráció vezetőjének tekintettek – ő is felesküdött Szálasira, de szervezete inkább horthysta katonatiszteket igyekezett toborozni, mint kifejezetten nyilasokat. Ennek ellenére a magyar kommunista hatóságok a szervezetet teljes egészében fasiszta szervezetnek tekintették és minősítették. (Ez az értékelés nem állt nagyon messze a korabeli amerikai hivatalostól, ugyanakkor az amerikaiak nem gátolták a szervezet működését.)Richard Breitman, Norman J. W. Goda,... 232. oldaltólJávor 11. oldal, amely hivatkozik ABTL. 3.2.5 0-8 -012 „Tirol” 44.-81.-ra.

A II. világháború után a nyilasok több kisebb emigráns szervezetbe tömörültek, és csak 1949 után csatlakoztak Zákóékhoz. Kisebb részük pedig a Henney Árpád altábornagy vezette Hungarista Mozgalomban maradt. De ez a korábbi, nyilas csoportok közötti viszályok ellenére nem vált akadályává a két szervezet szoros együttműködésének. (A nyilas csoportok nagyobb szervezetben való feloldódása elejét vette a napi torzsalkodásoknak.)Borbándi

A francia zónában kisbarnaki Farkas Ferenc és Zákó, vitéz Adonyi-Naredy Ferenc vk. alezredes pedig az angol zónában, Karinthiában szervezte a katonai emigrációt. 1947-ben alakult meg a Honvéd Bajtársak Közössége, amely 1948. október 23-án Zákó javaslatára vette fel a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége nevet.

A személyi állomány zöme eredetileg a Zákó parancsnoksága alatt amerikai fogságba esett alakulat volt, amelyet korábban az ausztriai Absamban német hadifoglyok őrzésére foglalkoztattak. Továbbá a háború végén más nyugatra visszaszorult, visszavont egység állománya. Ehhez csatlakoztak a Magyarországról különböző időkben disszidált katonák.

A volt csendőrök külön emigráns szervezetbe, a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségbe (MKCsBK) tömörültek, de az MHBK-nak is volt néhány csendőr tagja feltehetően a 2. világháború idején teljesített katonai szolgálata alapján.

A Magyarországon illegalitásban élő tagok főként Zákó korábbi, nyilas uralom alatti beosztásában, a VKF 2.A HM Vezérkari Főnökség 2. Osztálya, a katonai hírszerzés és elhárítás vezetőjeként létrehozott szervezetének, a náci Werwolf mintájára megszervezett Kopjás mozgalom csoportjaitRadnóczy, 7. oldal. Nem tévesztendő össze az 1919-ben alakult irredenta szervezettel.Zákó szóhasználata: „az úgynevezett »Kopjás« szervezet” – legalábbis a CIA számára készített magyar nyelvű feljegyzésében. A CIA által nyilvánosságra hozott..., 11. oldal. alkották.Szálasi 1944. novemberében adta ki az utasítást ilyen alakulatok létrehozására. Sütő Gyula a hungarista mozgalom 18-32 éves tagjaiból, valamint a rendőrségi és csendőrségi állományúak, és a fegyveres nemzetszolgálat tagjaiból hozott létre csoportokat, amelynek kiképzésére Otto Skorzenyt, a náci Werwolf egyik vezetőjét akarták felkérni. Ennek az alakulatnak a vezetője Jancsuskó Gábor volt. Beregfy Károly szintén Szálasitól kapott parancsot hasonló szervezet felállítására, amely kb. 500 fővel jött létre a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) és a fegyveres erők tiszti állományú tagjaiból. A KABSZ Zákó kopjásainak a kiképzésében is részt vett. Egyes források a Kopjások szervezetét tévesen a Hungarista Légióval azonosítják. A Kopjás csoportokat eredetileg az előretörő szovjet hadsereg hátában szabotázs és egyéb diverzáns akciók végrehajtására hozták létre. Az 1945 utáni magyar állambiztonsági szervek szerint a világháború végéig 10 647 fő kapott a Kopjás mozgalom központjaiban kiképzést. Ebből 259 fő tiszt, 618 fő tiszthelyettes és tisztes volt.Zsitnyányi 6. sz. lábjegyzetben Zákó reaktiválásukra 1946 januárjában illegálisan hazatért, és tizenöt hónapot töltött Magyarországon.

Ezt egészítették ki a külföldről visszadobott vagy Magyarországon toborzott volt katonák.

1948. június 2-i keltezésű CIC emlékeztető a CIA által 2003-ban?? nyilvánosságra hozott dokumentumokból a Zákóval folytatott tárgyalásokról:Ebben az időszakban már megalakult a CIA, de még nem minden területet vette át a feladatokat az OSS megszüntetés után létrehozott szervezetektől, konkrétan itt a katonai elhárítástól (CIC - Counter Intelligence Corps) „[Zákó András] Állítása szerint az ellenállási mozgalomnak 35 ezer tagja van, akik jelenleg inaktívak, közülük mintegy 50-60 képzett hírszerzőt helyeztek el Magyarország különböző városaiban, többen állami beosztásban. Azt is állítja, hogy Magyarországon kívül mintegy 1000 magyar követője van, akik közül 20-30 képzett hírszerző. Azt mondja, 12-16 futárja van Magyarországra. Az alany [Zákó] azt mondta, hogy érdeklődik iránta a francia hírszerzés, de szívesebben dolgozna az Egyesült Államoknak. Azt is kijelentette, hogy egyetlen korábbi kapcsolata az amerikai hírszerzéssel a passaui CIC-től Jacob úrral és a salzburgi CIC-től Ringer úrral folytatott megbeszélésekből állt. (Az EUCOM-nál nincs feljegyzés ezekről a megbeszélésekről).”„[Andras Zako] Claims is resistance movement has 35,000 members, now inactive, including some 50 - 60 trained intelligence personnel placed in various cities of Hungary, several with government jobs. Also claims to have a following of some 1,000 Hungarians outside Hungary, of whom 20 - 30 are trained intelligence personnel. Says 12 - 16 couriers to Hungary are available.Subject said that the French IS is interested in him, but that he would prefer to work for the US. He also stated that his sole previous contacts with US intelligence consisted of interviews with a Mr. Jacob of CIC Passau, and a Mr. Ringer of CIC Salzburg. (There is no record of these conversations on file at EUCOM).” Nyersfordítás: ZorróAszter a Google fordító felhasználásával.

Zákóék végül 1948 végétől a francia hírszerző szolgálattal (SDECE)SDECE – Service de Documentation Extérieure et de Contre-Espionnage azaz Külföldi Hírszerző és Kémelhárító Szolgálat – amely 1944 és 1982 között működő francia hírszerző és kémelhárító szervezet volt. állapodott meg, és az MHBK központja a továbbiakban annak alárendeltségében működött egészen 1953 elejéig.

Eközben a szervezet Ausztrián és Németországon kívül folyamatosan bővült a különféle emigrációs célországokban létrehozott helyi szervezetekkel. Nyugat-Európában, Észak és Dél-Amerikában is.„A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége 1952 végéig mind Európában, mind a tengerentúl kiépítette szervezeti hálózatát és véglegesítette vezető szerveit. Négy földrészen 23 államban 19 "bajtársi főcsoport" és 12 "levelező csoport", tehát összesen 31 területi szervezete működött. ... A tagok közül 25 százalék volt tiszt, 20 százalék altiszt, 55 százalék pedig tisztes és legénységi állományú. Ez a megoszlás ellentmondani látszik annak a közkeletű hiedelemnek, hogy az MHBK tiszti gyülekezet.” Borbándi, 171.

Az MHBK-nak 1950 elején világszerte már 22 országban mintegy 30 területi szervezete működött tízezer taggal, de ezek többsége nem vett részt a magyarországi akciókban. A szervezet területi elv szerint főcsoportokra és csoportokra tagozódott.

A világháború alatti mintegy 35 ezer főnyi aktív horthysta tisztikarból körülbelül 27-28 ezer fő távozott Magyarországról, s ezek zöme idővel az MHBK tagja lett.

A források általában nem említik, hogy a nyilasokhoz hasonlóan az MHBK is szoros kapcsolatban állt Franco fasiszta Spanyolországával, és onnan jelentős anyagi támogatást is kapott.Kivétel Ungváry Krisztián: A magyar katonai elhárító szolgálatok vezetői 42. és 43. oldal.

A szervezet tevékenysége

Az MHBK fedőtevékenysége az emigrációba szorult főleg horthysta magyar katonatisztek, katonák anyagi, beilleszkedési segítése, az emigráció összefogása volt.

Valójában katonai rendben felépített szervezet volt, amely amerikai támogatással hírszerző és diverzáns tevékenységet folytatott Magyarország ellen. Akcióik egy része terrorcselekményszerű szabotázsakció volt halálos áldozatokkal. De tevékenységük ennek ellenére nem volt kifejezetten terrorisztikus jellegű, s ezekkel idővel fel is hagytak, s inkább a hírszerzésre és fellazításra koncentráltak.

Propagandatevékenységük Magyarországon nem volt jelentős (önműködő röplapszórás Ausztriából indított léggömbökről).

Némileg homályban tartott távolabbi céljuk a kommunista rendszer megdöntése, a Horthy rendszer visszaállítása volt, amit a szovjet megszállás megszűnése után gondoltak lehetségesnek. Azonban a pontos célmeghatározás a szervezet egységének a felbomlásához vezethetett volna.

A magyar kémelhárítás és katonai elhárítás fokozott figyelmet szentelt az MHKB-nak. A legveszélyesebb ellenséges szervezetként tartották számon, és ennek megfelelően tevékenységük egy jelentős része az MHBK elleni elhárítás és hírszerzés volt.Farkas Vladimir, 304. o. Ezzel az MHBK nagyrészt tehermentesítette a különféle nyugati hírszerző szervezeteket is. (Ezekre emiatt sokkal kisebb figyelem összpontosulhatott.)

A rendszer szigorú, sok esetben halálos ítéletekkel igyekezett elrettenteni az MHBK potenciális bázisát a szervezettel való együttműködéstől.

Megszervezték több kulcspozícióban lévő személy elrablását (Fehérváry István, Dózsa Attila és mások).

Zákó elrablásáról és Magyarországra hozataláról csupán rossz egészségi állapota miatt mondtak le végül.

Egyes adatok szerint az MHBK-ba a magyar titkosszolgálatok 123 ügynöke épült be.Az MHBK és a többi emigráns szervezet vezetése ennek sokszorosára gyanakodott. Farkas Vladimir, 304. o. Démy-Gerő Sándor, az ÁVH hírszerzésének „Weszely Péter” fedőnevű ügynökeUngváry Krisztián: Démy-Gerő Sándor élettörténete által szolgáltatott adatok, aki Zákó közvetlen környezetébe férkőzött be, 1951-ben tömeges lebukásokat eredményezett Magyarországon.

Nem világos az MHBK és a különféle egyéb szervezetek, például a Magyar Közösséggel fenntartott kapcsolata. (Konkrétan például hogy Pünkösthy LászlóEgyes forrásokban tévesen: János. vk. százados az MHBK (elődszervezete) tagja volt-e, illetve hogy az MHBK küldte-e haza kapcsolatfelvételre.)Zákó András ebben az időszakban (1946 januárjától 1947 májusáig) éppen illegálisan Magyarországon tartózkodott.Dulin Jenő (Kisgazda Párt) előterjesztése a Parlamentben Saláta Kálmán és Jaczkó Pál kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésről. Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet, 1946. október 22. - 1947. január 24., 948-950. oldal. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1945_04/?pg=479&layout=sMajor Ákos is csupán céloz rá (311. oldal)

Tevékenységük az 1956-os eseményekben