Stine Oftedal Dahmke (szül. Bredal Oftedal, Oslo, 1991. szeptember 25. –) olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok, illetve háromszoros Bajnokok Ligája-győztes norvég válogatott kézilabdázó, irányító, a Győri Audi ETO KC korábbi játékosa. Egy-egy alkalommal az IHF, valamint a Handball Planet internetes szakportál szavazásán is megválasztották a világ legjobb női kézilabdázójának.
Pályafutása Stine Oftedal a norvég Helset IF csapatában kezdett el kézilabdázni hétévesen, akkor még balszélső poszton. 2005-ben elhódította a Partille kupát, ami az egyik legjelentősebb ifjúsági kézilabda torna a világon.Verdens beste 14-åringer 2007-től a Fjellhammer IL kézilabdázója, melynek színeiben a 2007-2008-as szezonban 16 bajnokin 50 gólt szerzett,Topscore Postenligaen Kvinner Fjellhammer Sesongen 2007/2008 majd egy év elteltével a Stabæk IF-hez igazolt. Itt együtt játszott húgával, Hannával, ekkor már irányítóként. 2013 óta a francia Issy Paris Hand légiósa. A 2013-2014-es francia bajnoki idény végén őt választották a szezon legjobb játékosának. 2017 márciusában hivatalosan is bejelentették, hogy a következő idénytől a Győri Audi ETO KC csapatában játszik. 2023-ban a BL-bronzérmét követően bejelentette, hogy jövő nyáron távozik Győrből és valószínűleg felhagy a kézilabdával, párjához költözik Kielbe.
2010. november 26-án debütált a norvég válogatottban. Bekerült a Európa-bajnokságra utazó keretbe is,de pályára nem lépett a tornán és a csoportmérkőzések után Linn Jørum Sulland vette át a helyét.Sulland inn i EM-troppen A következő évben világbajnok, 2012-ben pedig Európa-bajnok lett. 2014-ben második kontinens bajnoki címének örülhetett, 2015 óta pedig kétszeres világbajnoknak is mondhatja magát. Utóbbi tornán beválasztották az All Star csapatba is.www.ihf.info: Denmark 2015 All-Star Team, abgerufen am 21. Dezember 2015 A 2016-os riói olimpián bronzérmet szerzett a norvég csapattal, az év végi Európa-bajnokságon pedig harmadszor is bajnoki címet szerzett.
Pályafutása utolsó nagy tornáján olimpiai bajnoki cínmet szerzett a párizsi játékokon, és beválasztották az All-Star csapatba is.ihf.info: Paris 2024 | Women’s All-Star team revealed, 2024. augusztus 10.
2010 novemberében a dél-koreai tornán junior világbajnoki címet szerzett.Juniorjentene klarte det i Sør-Korea
Magánélete Tanulmányait Norvégiában menedzserszakon végezte. Korábban a Nittedal IL színeiben atletizált, gerelyhajításban 32, 8 métert dobott 13 évesen.
Húga, Hanna Oftedal szintén kézilabdázott.
Párja a szintén kézilabdázó, német válogatott balszélső Rune Dahmke. 2023 nyarán jegyezték el egymást, 2024 nyarán pedig össze is házasodtak. 2025. július elején született meg kislányuk, Amalie.
Sikerei, díjai
A válogatottal Olimpia: : 2024 : 2016, 2021 Világbajnokság: : 2011, 2015, 2021 : 2017 Európa-bajnokság: : 2010, 2014, 2016, 2020, 2022 : 2012 Junior világbajnokság: : 2010 Junior-Európa-bajnokság: : 2009
Klubcsapatokkal Bajnokok Ligája: Győztes: 2018, 2019, 2024 Ezüstérmes: 2022 Bronzérmes: 2021, 2023 Magyar bajnokság: Győztes: 2018, 2019, 2022, 2023 Ezüstérmes: 2021, 2024 Magyar Kupa: Győztes: 2018, 2019, 2021 Ezüstérmes: 2022, 2023, 2024 Norvég Kupa: Döntős: 2011, 2012
Egyéni elismerései A 2008-ban rendezett U18-as European Open legjobb balszélsője. A 2010-es női junior kézilabda-világbajnokság All Star csapatának tagja. A 2015-ös női kézilabda-világbajnokság All Star csapatának tagja. A 2017-es női kézilabda-világbajnokság legértékesebb játékosa. A 2018–2019-es női EHF-bajnokok ligája szezon All Star csapatának tagja. A világ legjobb női kézilabdázója (2019) A 2020-as női kézilabda-Európa-bajnokság All Star csapatának irányítója. A világ legjobb női kézilabdázója a Handball Planet internetes szakportál szavazásán (2020) A 2019–2020-as női EHF-bajnokok ligája szezon All Star csapatának tagja. A 2020–2021-es női EHF-bajnokok ligája szezon All Star csapatának tagja. A 2024-es olimpia All Star csapatának irányítója.
Jegyzetek
Kategória:Norvég kézilabdázók Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvég olimpiai bajnokok Kategória:Norvég olimpiai bronzérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (kézilabda) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024) Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázók Kategória:Világbajnok kézilabdázók Kategória:Európa-bajnok kézilabdázók