Samir Ujkani (Vučitrn, 1988. július 5. –) jugoszláv születésű koszovói válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Çaykur Rizespor játékosa. Korosztályos és felnőtt szinten szerepelt az albán labdarúgó-válogatottban.
Pályafutása Első fiatal klubjába 13 évesen került, ami a KSV Ingelmunstern volt. Az itt eltöltött hat év után egy szezonra csatlakozott a belga RSC Anderlecht akadémiájához, majd távozott és az olasz Palermóhoz csatlakozott. Itt is mutatkozott be profiként, ahol 5 éves szerződést írt alá. 2009. április 26-án debütált bajnoki mérkőzésen az első osztályban, miután a mérkőzésen Marco Amelia megsérült az AC Milan ellen.
A következő négy szezont kölcsönben a Novara csapatánál töltötte. Itt első számú kapussá lépett előre és csapata legmeghatározóbb játékosává vált. 2009-10-es szezonban megnyerték a harmadosztályt, majd a következő évben feljutottak az első osztályba. A 2012-13-as szezont már ismét a Palermónál töltötte, ahol 19 bajnokin védett. 2013 januárjában félszezonra kölcsönbe került a Chievo Verona együtteséhez de bajnokin nem védett. 2015 nyarán a Genoa igazolta őt le. A szezon első felén nem védett, így kölcsönbe adták a Latina csapatának. 2016 nyarán ismét kölcsönbe került, az AC Pisa klubjába.
Válogatott 2007-ben megkapta az albán útlevelet és bekerült az albán U21-es labdarúgó-válogatottba. Június 1-jén debütált az olasz U21-es labdarúgó-válogatott ellen. A felnőttekhez 2008-ban meghívott kapott, de csak a következő évben Grúzia ellen debütálhatott.
A koszovói albán többség 2008 februárjában kiáltotta ki az ország függetlenségét, amelyet Szerbia és az ENSZ nem ismert el. Koszovó válogatottjának 2014-től csak barátságos mérkőzések lejátszását engedélyezték. Ezután felkereste őt a Koszovói labdarúgó-szövetség, hogy szerepeljen náluk a válogatottban, ezt elfogadta. Március 5-én a haiti labdarúgó-válogatott elleni barátságos mérkőzésen debütált. 2016. szeptember 5-ei 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező mérkőzésre bekerült a keretbe, de a csapatánál többen is a FIFA engedélyére vártak, hogy szerepelhetnek-e a meccsen, miután a válogatottba meghívott játékosok közül többen is szerepelt már az albán nemzeti csapatban, a szövetség végül rábólintott a játékukra.
Statisztika (2018. november 20. szerint) VálogatottSzezonMérkőzésGólAlbánia 2008 0 0 2009 4 0 2010 1 0 2011 8 0 2012 5 0 2013 2 0Összesen200Koszovó201420201520201650201770201880201900Összesen240
Sikerei, díjai Novara Olasz harmadosztály bajnok: 2009–10
Jegyzetek
További információk Transfermarkt profil
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Koszovói labdarúgók Kategória:Albán labdarúgók Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Novara labdarúgói Kategória:A Chievo labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:Az US Latina Calcio labdarúgói Kategória:Az AC Pisa 1909 labdarúgói Kategória:Az US Cremonese labdarúgói Kategória:A Çaykur Rizespor labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Élő személyek