A Balatonfüredi Pedagógus Konferencia 1956. október 1–6. között, a Petőfi Kör első pedagógusvitáját követően mintegy 60 szakember részvételével megtartott tanácskozás, amelyet a pedagógiai kutatómunka országos tématervének megvitatására a Pedagógusok Szakszervezete hívott össze balatonfüredi üdülőjébe.
A jelentősége abban állt, hogy az ötvenes évek hazai neveléstudomány szakemberei kritika alá vették az elmúlt közel egy évtized káros pedagógiai gyakorlatát, ugyanakkor felvázolták a szocialista keretek közötti megújulás irányát.
Megnyitó ülés (október 1.) A konferenciát Kónya Albert oktatásügyi miniszter nyitotta meg. Székely Endréné, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének munkatársa a konferencia céljáról és létrejöttének körülményeiről adott tájékoztatást. Az elnök Tettamanti Béla szegedi tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Paedagogiai Társaság visszaállítását sürgette. Mérei Ferenc akadémiai kutató méltatva, hogy a tanácskozáson az oktatásügyi miniszter is jelen volt, ezért arról szólt, hogy
„…oktatásügyi kormányzatunk munkájában, az elmúlt hat esztendőben művelődéspolitikai koncepció szinte egyáltalán nem volt… Az önálló magyar művelődéspolitika felszámolásában a dogmatizmus alapelve az a sztálini tétel volt, hogy a szocialista kultúra tartalmában szocialista, formájában nemzeti…
Ez a sztálini tétel ugyanis azt jelenti, hogy kultúránk használja ám a nemzeti nyelvet, a nemzeti stílust, képzőművészetünk a nemzeti díszítő motívumokat, s általában a külsőség mindenütt legyen nemzeti –, de a tartalom legyen szocialista!! Mi lett ennek a következménye? A művelődés formája magyar ügy, de a tartalma nem az! A nevelés nyelve magyar, de a nevelés tartalmát a Kairov-könyvAz Iván Andrejevics Kairov szerkesztette Pedagógia könyv 1948.-i orosz nyelvű kiadása található magyarországi könyvtárban. Az első magyar nyelvű fordítás 590 oldalon, segédkönyvként a felsőbb pedagógiai tanintézetek és egyetemek számára 1950-ben jelent meg. A követő években egymás után voltak olvashatók az átdolgozott és bővített kiadások. 1953-ban már a 6. javított kiadást egyetemi tankönyvként, a Tankönyvkiadónál jegyezte felelős szerkesztőként Ágoston György. – A Kairov szerkesztette Pedagógiát újabb fordításban (a fordítók közt volt Faragó László és Kövendi Dénes is) az 1960-as évek elején ismételten kiadta a Tankönyvkiadó 590 oldalon. Legutolsó, az új fordítás 3. kiadása, 1963-ban jelent meg. Ekkor már a Kairov-könyvet szabadabban használták a főiskolai és egyetemi oktatásban. Ezt váltotta fel az általános, de nem kötelező három kötetes tankönyvként – az 1962-től fokozatosan kiadásra kerülőn – az Ágoston György és Jausz Béla, illetve a Nagy Sándor által írt egyetemi pedagógiai tankönyvcsalád. határozza meg. Ilyen körülmények között nem volt szükség magyar művelődéspolitikára, hiszen a Szovjetunió közoktatásügyi intézkedéseit, rendeleteit, éppen csak alkalmazni kellett a magyar viszonyokra. S ez az alkalmazás bizony gyakran nem is jelentett többet, mint a nemzeti nyelvet és a nemzeti díszítő elemeket.”Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1-6.: rövidített jegyzőkönyv [szerk. Szarka József, Zibolen Endre, Faragó László] Budapest: Pedagógiai Tudományos Intézet, 1957. 24–25. p. – A digitalizált formában 9. p.
Nagy Sándor, a Pedagógiai Tudományos Intézet igazgatója tájékoztatott az országos kutatási tematikával kapcsolatos 1956. augusztus 31-i kommunista aktíváról, és jelentést adott az aktíva által kiküldött koordinációs bizottság munkájáról.1956 nyárán készült el egy ötéves országos kutatási tematika, amely az egyetemi és főiskolai pedagógiai tanszékek, valamint a Pedagógiai Tudományos Intézet és Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet kutatási terveit tartalmazta. Ez a tematika a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Tudományos és Köznevelési Osztálya által összehívott kommunista aktíva elé került, abból a célból, hogy a Tudományos és Köznevelési Osztály megismerje a neveléstudomány problémáit s úgy tudjon segítséget adni a kutatómunka anyagi, szervezeti és eszmei alapjainak megerősítéséhez. – Az aktíva – az anyag megvitatása után – egy héttagú bizottságot küldött ki abból a célból, hogy a tematikán, az aktíva által megadott szempontoknak megfelelően, tovább dolgozzék. E bizottság munkája nyomán került a Balatonfüredi Pedagógus Konferencia elé az országos kutatási tematika. Egyes, nagyrészt nyitott kérdések a Konferencia résztvevőinek közös (plenáris) üléseken történt megvitatását és állásfoglalását igényelték annak érdekében, hogy a tematikát végleges formában lehessen kidolgozni és a magyar neveléstudomány szükséges továbbfejlesztésének minden irányú feltételét biztosítani lehessen. A neveléstudomány-ágai szerint a tematikák konkrét vitájára – tervezett formában – a konferencianapok délutánjain került sor. – Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1–6. – rövidített jegyzőkönyv... – Pedagógiai Tudományos Intézet, Budapest, 1957. 45–64. (digitalizált 16–23.) p.
A megnyitó és a hozzászólások elhangzása után Ravasz Jánosnak, a Pedagógiai Tudományos Intézet tudományos munkatársának javaslatára a plénum elhatározta, hogy Prohászka Lajost, Vajda György Mihályt, Kiss Árpádot, Földes Évát, Várkonyi Dezsőt és Szemere Samut a tanácskozásra táviratilag meghívja.A tanácskozáson csak Kiss Árpád és Vajda György Mihály vett részt, hozzászólásukkal is segítették a Konferencia munkáját. Sem Prohászka Lajos, sem Földes Éva, sem Várkonyi Dezső, sem Szemere Samu nem ment el Füredre.
Első plenáris ülés (október 2.) az elnök a konferencia vezetősége nevében javaslatot tett a plenáris ülések tematikájáira és vitaevezőire:
a tudománypolitikai kérdései (Zibolen Endre); a pedagógia alapvető problémái (Faragó László); a pedagógiai kutatás módszere (Mérei Ferenc)
Az értekezlet a javaslatot elfogadta.
1. a tudománypolitikai kérdései (Zibolen Endre)
A magyarországi pedagógiai élet 1945 utáni fejlődésében
– az első szakasz, a „pedagógiai koalíció” 1945-től 1948-ig terjedt. Először 1947-ben jelentkezett sajátos problémaként a kommunista pedagógia, egyrészt Révai József A demokratikus nevelés szelleme című előadásában,Révai József „A demokratikus nevelés szelleme” című beszédét, 1947 decemberében mondta el. – Megjelent még az évben a Szikra kiadásában 23 oldalon, majd 1949-ben az Élni tudunk a szabadsággal: válogatott cikkek és beszédek (1945-1949) gyűjteményes kötetében. másrészt Makarenko ekkoriban Új ember kovácsa címen megismert művében.1945 után Az új ember kovácsa (Pedagógiai hősköltemény) az első szovjet pedagógiai mű, ami (1946-ban, vagy 1947-ben) megjelent Magyarországon. A világon az egyik leismertebb orosz pedagógiai regényt magyar nyelvű megjelenése előtt – más nyelveken – olvasták az ország „vezető” neveléstudományi szakemberei. Legutóbb 1985-ben jelent meg magyarul, mindig az első kiadás fordítója Lányi Sarolta munkájaként. Az ország szak-, és nagyobb közkönyvtáraiban megtalálható, amiből (és folytatásaiból) szovjet-film is készült. Látható volt moziainkban. A cím kivételével – Pedagógiai hősköltemény (Az új ember kovácsa) – a regény szövegében nem volt jelentősebb változtatás. A tartalom értelmezése, a pedagógiai helyzetek magyarázatának változása mutatják a mű magyarországi történetét. Különösen fontos, hogy a magyarázatokhoz kapcsolhatóan az egyéb Makarenko-művekben található helyzetleírások kommentálásaiból, s gondolatokból építkező úgynevezett Makarenkói-pedagógia mikor és hogyan értelmeződött. Mikor és hogyan befolyásolták, követésre késztették, vagy kényszerítették azzal a magyarországi (intézményes) nevelés, közoktatás gyakorlatát? Önmagában a Pedagógiai hősköltemény helyzeteire, a nevelői cselekvésekre, illetve a pedagógiai eredményességére vonatkozóan hasonlóságokat – különbségekkel! – lehet megállapítani más európai-amerikai pedagógiai regényekben, helyzetleírásokban. A „Pedagógiai hősköltemény” távlatokat nyitott, azonnal követte azonban a „Válogatott pedagógiai tanulmányok” megjelentetése (1948), amely már bizonyos tekintetben a szerző munkásságának hanyatló korszakát tükrözte.A Válogatott pedagógiai tanulmányok 1948-as 1 kötetes kiadását Szőllősy Klára fordította és Várkonyi Hildebrad Dezső írta az előszót. – Makarenko pedagógiaelméleti műveit 7 kötetben 1955–1956-ban adták ki Székely Endréné, majd 1965-ben 2 kötetben neveléselméleti műveit Pataki Ferenc szerkesztésében. – a második szakaszban –, ami 1948-cal kezdődött és 1950-ig tartott – a pedagógia a napi politika szolgálatára kényszerült. Mindemellett ebben az időben eredmények is születtek a hazai pedagógiában, nem utolsósorban az Országos Neveléstudományi Intézetben. Később azonban megszűnt az Országos Neveléstudományi Intézet. Már 1949-ben megbénult az Magyar Paedagogiai Társaság tevékenysége és 1950-ben formailag is feloszlatták. – a harmadik szakaszban a steril szovjet fordítások ideje 2-3 esztendeig tartott, és az 1950. március 29-i határozattal kezdődött.Az MDP Központi Vezetőségének határozata a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkájával kapcsolatos kérdésekről. 1950. március 29. – In: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és Szervezőbizottságának fontosabb határozatai – Szikra, Budapest, 1951. 175–181. p; Dokumentumok a magyar oktatáspolitika történetéből, 1945–1972. – Összeállította Kardos József és Kornidesz Mihály. – Tankönyvkiadó, Budapest. 1990. I. kötet 377–380. p. Ekkor még a erősebb, és kártékonyabb volt a közvetlen politikai beavatkozás. Ám az 1953-as fordulat, illetve a fordulat nyomán létrejött Pedagógiai Tudományos Intézet, sem jelentett érdemben új szakaszt. Az előadó véleménye szerint a változásra 1956-ban – a Pedagógiai Konferenciával is – kerülhet sor. A XX. kongresszus megnyitotta távlatokkal neveléstudományunk tudjon élni! Biztosítani kell a szakma tudományos önállóságát!
Második plenáris ülés (október 3.) 2. a pedagógia alapvető problémái (Faragó László)
a vitát bevezető előadó szerint, a pedagógia művelői bizonyos kérdésekkel szemben mélyreható vizsgálat nélkül egyszerűen az elvetés álláspontjára helyezkedtek. Újabb keletű szakirodalmi példákon szemléltette az ilyen eljárás következményeit. Kritikai megjegyzéseinek hitelét csak erősítette az a tudásbeli fölény, amelyről érvelése akaratlanul is tanúskodott.
3. a pedagógiai kutatás módszere (Mérei Ferenc)
a bevezető előadás abból indult ki, hogy az elmúlt időszakban (az 1950-es évek első felében) a pedagógiai kutatások arányai eltorzultak.
„A célrendszer és az eszközrendszer kutatásának aránya eltolódott a célrendszer javára. Kutatóink túlságos sokat foglalkoztak a nevelés céljával, már pedig meggyőződésem szerint a kutatásnak nem ez a fő területe. Legfontosabb dolgunk nem az, hogy a nevelés célját tudományosan meghatározzuk, nem is az, hogy a neveléstudomány alapfogalmait tisztázzuk. Főfeladatunk inkább az eszközrendszer meghatározása… Nem az a kutatás problémája, hogy szocialista embert, vagy kommunista embert akarunk nevelni… Tőlünk, a neveléstudomány munkásaitól azt kérdezik: hogyan, milyen eszközökkel lehet elérni… a célt… Ez a hogyan pedig az eszközrendszer kérdése. Egyik feladatunk tehát az, hogy célrendszer és eszközrendszer megbillent arányát helyreállítsuk és a kutatásokat fokozottan az eszközrendszer irányába toljuk.”Balatonfüredi Pedagógus Konferencia: 1956. október 1-6.: rövidített jegyzőkönyv [szerk. Szarka József, Zibolen Endre, Faragó László] Budapest: Pedagógiai Tudományos Intézet, 1957. 209–210. p. – A digitalizált formában 75. p.
Nem titkolta, hogy legrokonszenvesebbnek a kísérleti iskolákat tartja: így pl. Freinet módszerét, és megemlítette még a budapesti Pedagógiai Főiskolát.
A konferencia vezetősége által kitűzött minden téma előadását követő vita igen gazdag és élénk volt. A 2. és 3. téma vitájába bekapcsolódtak a táviratilag meghívottak közül azok, akik elfogadták a meghívást.
Harmadik plenáris ülés (október 6.) Délelőtt folytatódott a 2. és 3. téma együttes vitája.
Délután – Záróülés