bélyegkép| - hangul és írásjegyekkel

észak-koreai vezető által kidolgozott, az ország egyenruhásait rangsorban a civil emberek felé emelő ideológia. A Koreai Munkapárt szerint a ideológiai alapjait 1960. augusztus 25-én fektették le, de átültetése a gyakorlatba az 1990-es évek középén történt meg.

Története Előzmény Észak-Koreája az 1970-es évektől a eszményét követte, amelynek megalkotását a kínai-szovjet eltávolodás tette szükségessé, ugyanis Kim igyekezett legfőbb szövetségeseivel, a sztálini személyi kultuszt utólag elítélő és leépítő Szovjetunióval, és a keményvonalas maoista politikát követő Kínai Népköztársasággal is jó diplomáciai kapcsolatokat ápolni. Kim kialakította a saját, független politikáját, ez tette lehetővé azt, hogy később mind a két ország támogatását élvezhette egyaránt.

Nehéz Menetelés

1994 júliusában elhunyt . Fia, került hatalomra, akinek – apjával ellentétben – atomnagyhatalmi ambíciói voltak. A Szovjetunió 1991-es összeomlása után Oroszország még néhány évig támogatta ugyan Észak-Koreát, de a dél-koreai–orosz diplomáciai kapcsolatok rendeződése, és hatalomra kerülése után ezek a támogatások kezdtek elapadni. 1995-re kitört Észak-Koreában az éhínség, amelyet a kormány Nehéz Menetelés (koreaiul: 고난의 행군; ) néven politikai propagandává alakított. Ez idő tájt a legszerényebb becslések szerint is 500 ezren haltak éhen, de az áldozatok száma elérhette valójában a 2,5-3 millió főt is.

Az éhínség tetőpontján az emberek fegyelmezetlenek lettek. A kormány kénytelen volt engedélyezni addig illegális tevékenységeket: ilyen volt például a vásárrendezés, és a tartományok közti vándorlás. Eközben megnőtt az utcán élő koldus-tolvaj gyermekek, a k száma. Mivel a katonák sem ettek eleget, nem tudták ellátni a feladatkörüket, pedig, mivel félt egy esetleges katonai hatalomátvételtől (félelme később beigazolódott), nekik kedvező rendelkezéseket hozott, így a javak nagy részét is a Koreai Néphadsereg kapta meg.

A helyzet lassú javulása A súlyos élelmiszerhiányt természeti katasztrófák (áradás, szárazság) is súlyosbították, az Egyesült Nemzetek Szervezete (főként Kína, Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea) élelmiszersegélyeket küldött Észak-Koreának, ugyanakkor sokak szerint ezt a katonák között osztották szét, és minimális jutott belőle az észak-koreai lakosoknak. Kína további támogatást nyújt egészen napjainkig Észak-Korea ásványkincseiért cserébe.

Miután valamelyest javult Észak-Korea gazdasági helyzete, Kim hadiköltekezésekbe kezdett, 2006 októberében pedig Észak-Korea első alkalommal atomfegyvert tesztelt.

2011 decemberében Kim Dzsongil elhunyt. Helyébe fia, lépett, aki egy ideig folytatta apja örökségét, azonban pár évvel később bevezette a technológiai fejlesztéseket a katonasággal egy szintre emelő politikai irányvonalat.

További információk Dzsucse Pjongdzsin

Jegyzetek

Kategória:Észak-Korea politikai élete Kategória:Koreai kifejezések Kategória:Politikai ideológiák