Az SMS Seydlitz A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik csatacirkálója – korabeli német megjelöléssel nagycirkálója – volt. A hajót 1910-ben rendelték meg és a Blohm & Voss építette meg Hamburgban az 1906 és 1908 között megrendelt von der Tann és Moltke-osztály tapasztalatai alapján. A Seydlitz számos újítással rendelkezett, áttervezték a hajtóműveit és erősebb páncélzattal látták el, vízkiszorítása 3000 tonnával volt nagyobb az elődeinél.

A hajó az első világháború számos nagy hadműveletében részt vett, köztük az Északi-tengeren vívott doggerbanki és a skagerraki (jütlandi) csatákban is, és mindkét csatában súlyos sérüléseket szenvedett. A Dogger-padnál a Lion brit csatacirkáló egyik 343 mm-es lövedéke telibe találta a Seydlitz hátsó lövegtornyát, ami kis híján a hajó pusztulását okozó robbanást idézett elő a lőszerraktárban. Skagerraknál 21 nagy kaliberű találat érte, melyek közül az egyik az utolsó előtti ("C") lövegtornyot találta el. A felcsapó lángok bár elpusztították a lövegtornyot, de a doggerbanki csata után bevezetett szigorúbb biztonsági rendelkezések megmentették a hajót a nagyobb katasztrófától. A csatában a hajót egy torpedótalálat is érte, aminek következtében víz tört be a hajótestbe. Ennek következtében az elülső fedélzet csak 2,75 méterre került a víztől. Hazatértekor ezért jelentősen csökkenteni kellett a súlyát, hogy a Jade-öbölbe be tudjon hajózni. A Seydlitz is súlyos károkat okozott az ellenségnek. A csata elején a Derfflingerrel egyszerre leadott sortűz a levegőbe repítette a Queen Mary csatacirkálót.

A Seydlitz többször a Balti-tenger harcaiban is részt vett. 1915-ben a Rigai-öböl megtisztítására végrehajtott hadművelet során a felderítő kötelék tagja volt. A háború után a többi német csatacirkálóhoz hasonlóan Scapa Flow-ban internálták, ahol 1919. június 21-én a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) többi egységéhez hasonlóan legénysége elsüllyesztette, hogy ne kerülhessenek a britek kezére. 1928. november 2-án kiemelték és 1930-ig lebontották Rosythban.

Kifejlesztése A korábbi sikeres német csatacirkáló-konstrukciók ellenére nagy vita alakult ki az új egységek tervezési módja körül. 1909-ben a tengerészeti hivatal (Reichsmarineamt) Alfred von Tirpitz tengernagy véleményét kérte ki az új csatacirkálók megtervezéséhez. Tirpitz továbbra is kitartott a csatacirkálók felderítő erőknél való bevetése mellett és feladatukat az ellenséges fő erőket kísérő cirkálók leküzdésében látta. Ellenben II. Vilmos császár és a Reichsmarineamt vezetésének nagyobb része amellett érvelt, hogy a brit flottával szembeni számbeli hátránya miatt Németországnak olyan csatacirkálókat kell építenie, melyek csatavonalba rendeződve is képesek felvenni a harcot az ellenséges főerőkkel. Emiatt jóval vastagabb páncélzattal kellett ellátni, mint a rivális brit csatacirkálókat. A vitát a császár és a Reichsmarineamt nyerte meg, így az 1909-10-es évekre szánt csatacirkálókat a korábbi csatcirkálókhoz hasonló erős páncélzattal építették meg.Staff, 21. o.

A pénzügyi lehetőségek miatt a sebesség, tűzerő és vízkiszorítás tekintetében kompromisszumokat kellett kötni. Az eredeti tervek szerint a sebességének legalább akkorának kellett lennie, mint a Moltke-osztály esetében, és a tüzérségének 10 db 28 cm-es vagy 8 db 30,5 cm-es ágyúból kellett volna állnia. A tervek szerint lövegtornyonként három ágyút kapott volna, de végül úgy döntöttek, hogy a már meglévő két ágyúval rendelkező 28 cm-es lövegtornyok is megfelelnek.

1909 augusztusában a birodalmi gyűlés döntése értelmében a Moltke-osztály költségeit meghaladó hajóépítésbe nem kezdhettek, ezért egy ideig a Reichsmarineamt az új hajó terveit félretéve egy harmadik Moltke-osztályú csatacirkáló építését fontolgatta. Tirpitz tengernagynak sikerült a Krupp és a Dillingen cégektől árengedményeket szereznie és a Blohm & Vosstól is igyekezett kedvezményeket szerezni. Az így elért költségcsökkenések jelentős erőforrásokat szabadítottak fel, melyek segítségével néhány helyen javítani lehetett a hajó páncélzatának kialakításán. 1910. január 27-én a császár jóváhagyta az új hajó terveit, melyet átmenetileg a "Kreuzer J" megjelöléssel láttak el.

Konstrukció Általános jellemzők A Seydlitz teljes hosszúsága 200,6 méter, szélessége 28,5 méter, a torpedók elleni védelmet szolgáló hálókkal együtt 28,8 méter. Merülése elől 9,29 méter, hátul 9,09 méter. Vízkiszorítása , teljes terheléssel . A Seydlitz dupla fenékkel (Doppelboden) rendelkezett a hajótest hosszának 76%-án. Jól manőverezhető hajónak tartották; egy erős forduló során sebessége 60%-kal csökkent és a hajó 9 fokkal dőlt meg. Személyzete 43 tisztből és 1025 főnyi sorállományú legénységből állt, melyhez további 13 tiszt és 62 főnyi legénység járult mikor az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) zászlóshajójaként szolgált.Gröner, 56. o.

Meghajtás A Seydlitzet 27 darab Schulz-Thornycroft kazánja - a hozzájuk tartozó 52 tűzszekrénnyel - három gépteremben foglalt helyet, melyek két Parsons turbinarendszert hajtottak meg. E rendszerek két-két turbinával rendelkeztek. A külsők magas nyomásúak voltak és a belső (középen elhelyezett) alacsony nyomásúra segítettek rá. Mindegyik turbina egy háromszárnyú, 3,88 méter átmérőjű hajócsavart forgatott meg. A hajót két együttmozgó kormánylapáttal lehetett kormányozni. A hajtóműveket () teljesítményre tervezték, mely 26,5 csomós sebességet tett volna lehetővé, de a próbák során () leadására is képesek voltak, amivel 28,1 csomós csúcssebességet értek el. A hajó szénkészlete maximálisan volt, teljesen feltöltve 12 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 4200 tengeri mérföld volt.Gröner, 55. o. Elektromos árammal hat turbógenerátor látta el, melyek áramot termeltek.

Fegyverzet bélyegkép|jobb|300px|A Seydlitz festési mintázata bélyegkép|jobb|300px|Röviddel szolgálatba állítása után A Seydlitz fegyverzete csaknem teljesen megegyezett a Moltke-osztályéval. Fő tüzérsége tíz 28 cm űrméretű, 50-es kaliberhosszúságú (L/50) gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket öt lövegtoronyban helyeztek el. A lövegtornyokat is hasonlóan helyezték el. Egy a hajó elején ("A"), kettőt átlósan a hajó két oldalán (jobboldali "B", baloldali "E" jelzéssel) és kettőt hátul lépcsőzötten elhelyezve ("C" és "D"). Ezek új Drh. L C/1910A típusjelzés rövidítéseinek feloldása: Drehbare Lafette (forgatható lövegtalp), illetve, Construktion, ami a kifejlesztés évére utal. jelű talapzatokon lettek elhelyezve, melyek segítségével az ágyúkat -8 fokos szögben is lehetett állítani (lefelé) és 13,5 fokos szögben emelni. Ezek a paraméterek megegyeztek a korábbi Drh. L C/1908 tornyokéival. 13,5 fokos emelkedéssel a lövedékeket távolságba tudták kilőni. 1916-ban a Seydlitz és a Moltke lövegtornyait úgy módosították, hogy 16 fokos szögben is meg lehessen emelni őket, méterre növelve így az ágyúk hatótávolságát. Az első és a hátsó ágyúkat a középvonaltól jobbra és balra is egyaránt 150 fokban lehetett elforgatni. A fő tüzérség minden ágyújára 87 darab páncéltörő lövedék jutott, így összesen 870 darab 28 cm-es lövedéket szállíthatott magával. A 666 kg-os lövedékek mindegyikéhez előbb egy 26 kg-os, selyembe csomagolt kivetőtöltet majd egy nagyobb, rézhüvelybe töltött 79 kg-os kivetőtöltet töltöttek be. Az ágyúk a lövedékeket torkolati sebességgel lőtték ki.

A Seydlitz másodlagos tüzérsége hasonló volt a Moltkééhoz. Tizenkét 15 cm-es (L/45) gyorstüzelő ágyúval rendelkezett, melyeket külön kazamatákban helyeztek el a hajó középső részén. Ezek az ágyúk képesek voltak méterre lévő célpontok eltalálására és az 1916-os átalakítások után a lőtávolságuk a métert is elérte. A 15 cm-es ágyúk lőszerkészlete 1920 darab volt, minden ágyúra 160 jutott. A hajó fegyverzetéhez tartozott még tizenkét 8,8 cm-es (L/45) gyorstüzelő ágyú, melyeket szintén kazamatákban helyeztek el. Ezek közül 1916-ban kettőt magas szögben állítható 8,8 cm-es (L/45) légvédelmi ágyúra cseréltek. A nagy német egységekhez hasonlóan a Seydlitzet is felszerelték víz alatti torpedóvetőcsövekkel. Ezekből négy 50 cm-essel rendelkezett hozzájuk 11 torpedóval.

Páncélzat A korszak hajóihoz hasonlóan a Seydlitz is a Krupp által gyártott cementált páncélzattal volt ellátva. A hajó övpáncélzata a citadellánál volt a legvastagabb, itt 300 mm-t tett ki, és a hajó két vége felé vékonyodott 100 mm-es vastagságig. A törzs középső részét a torpedók elleni védelem fokozására megerősítették egy további válaszfallal. Az elülső parancsnoki torony oldalát 350 mm, a tetejét 200 mm vastag páncéllemezek védték. A lövegtornyok páncélzatának vastagsága oldalt 250 mm, felül 70-100 mm volt. A kazamaták páncélzata ennél gyengébb volt, oldalt 150 mm, felül 35 mm vastagsággal.

A fedélzetet borító páncélzat változó volt annak megfelelően, hogy mely részeit fedte a hajónak. A fontosabb részeken 80 mm-es, míg a kevésbé jelentős helyeken csak 30 mm-es volt. A fedélzet fő páncélzata alatt egy 50 mm-es döntött páncélzatot helyeztek el. A tornyok barbettái 230 mm vastag páncélzattal rendelkeztek. A barbetták fő öv mögötti részeit vékonyabbra tervezték. A súllyal való ilyen spórolás bevett eljárás volt a német és brit haditengerészetnél is.Staff, 21-22. o.

Szolgálat bélyegkép|jobb|250px|A Seydlitz család címere A Seydlitzet 1912. március 30-án bocsátották vízre és Karl Wilhelm Heinrich von Kleist lovassági tábornok végezte el a hajó keresztelését, ahol Friedrich Wilhelm von Seydlitz porosz lovassági tábornok, a hétéves háború egyik legkiemelkedőbb hadvezére után nevezték el. A hajó az orrán a Seydlitz nemesi család címerét viselte, a fehér pajzson a három piros színű hallal.

Az újonnan elkészült hadihajó 1913. május 22-én került a német flotta állományába, ahol a kiöregedett és a tartalék flottához irányított Yorck páncélos cirkáló legénysége vehette át.Staff, 22. o. Első parancsnoka Moritz von Egidy sorhajókapitány lett, aki a háború nagy részében is vezette a hajót. A próbák után a Seydlitz csatlakozott a német haditengerészet főerőit tömörítő Nyílttengeri Flottához (Hochseeflotte), mely Helgoland előtt hajtott végre hadgyakorlatokat. Franz von Hipper ellentengernagy, az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) vezetője 1914. június 23-án a Seydlitzet tette meg zászlóshajójává. 1917. október 26-ig kisebb megszakításokkal a Seydlitz maradt a zászlóshajója.

Első világháború Első helgolandi csata

Röviddel a háború kitörése után egy rövid összecsapásra került sor a brit és a német flotta között augusztus 28-án, mikor a Harwichból kifutó brit kötelékek megtámadták a Helgolandi-öbölben őrjáratozó német rombolókat. Hat német könnyűcirkáló, a Cöln, a Straßburg, a Stettin, a Frauenlob, a Stralsund és az Ariadne harcba becsatlakozva súlyos károkat okozott a támadóknak, de David Beatty 14:37-kor helyszínre érkező 1. csatacirkálóraja megfordította az erőviszonyokat.