A Bocskai Rádió egy clevelandi egyetem területéről annak támogatásával sugározza műsorát minden héten vasárnap délután 2 és 5 óra (Közép-Európai idő szerint, 20 és 23 óra) között, kizárólag magyar nyelven.

Története 1984-ben a John Carroll Egyetemen Tóth András indította a rádiót, akkor még "Kossuth Rádió" néven. A sugárzás vasárnap délutánonként folyt főként népzene és magyar nóták töltötték ki a műsoridőt. Idővel híreket, közösségi tevékenységeket, beleértve a magyar cserkészek aktivitásait, vallási félórát is szerkesztettek a hallgatóságnak, így vált a rádió nemzetiségi rádióműsorrá. A rádiót 1989-ben átnevezték Bocskai Rádióra a Clevelandben működő Bocskai Kör után. Bár az évek alatt a rádió munkatársai folyamatosan cserélődtek a megkezdett munkát mindig volt ki átvegye és továbbvigye, a clevelandi magyar közösség örömére.

Identitás A rádió elkötelezett, önkéntes munkatársai szerkesztői, élőműsorvezetői munkával és a műsorszórással lehetőséget látnak a clevelandi magyarság összefogására, tájékoztatására, magyarságöntudat fejlesztésére, anyanyelvének megőrzésére. Mindig friss hírekkel, változatos zeneszámokkal, és közkedvelt állandó rovatokkal mutatják be a gazdag magyar kultúrát, így hagyván nyomot az utókornak.

Műsorok Vallási rovat: Katolikus, református, evangélikus, baptista és adventista adásokat sugároznak váltakozva, fél órás idő keretbe foglalva a helyi egyházak vezetőitől. Kalendárium: Fontos eseményekre, a világ és Magyarország nagyjaira emlékeznek. Szólások-Mondások: A magyar szólás-mondások eredetét, értelmét vizsgálja és az ezzel kapcsolatos érdekességekkel szórakoztatják a hallgatóságot. Cserkész rádió: Fiatal cserkészek segítik a rádió e műsorának az állandóságát, havi rendszerességgel számolnak be a clevelandi cserkészet és a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség gazdag tevékenységéről. A világ magyar cserkészetének egyetlen állandó rádió adása. (A 2016-os Jubitáborban a Rákóczi Rádió név alatt számoltak be a táborban történtekről napi kétszer.) Hírek: Helyi vonatkozású magyar hírek, aktuális magyarországi hírek, elszakított területek hírei kapnak helyet ebben a műsorrészben. Hét verse: A magyar költészet kimeríthetetlen forrást kínál e rovat változatosságához, de nagy hangsúlyt fektetnek kortárs költők és helyi (clevelandi és amerikai) költők verseinek ismertetésére. Szívküldi: Az adást megelőző hét névnaposait és születésnaposait köszöntik magyar dalokkal, házassági évfordulók és más közösségi kívánságnak tesznek eleget. Életmód: Mindennapi élet dolgairól szól, úgymint egészség, táplálkozás, szokás, környezet, hobbi és sok más. Mit főzünk?: A magyar gasztronómia széles palettájáról válogatják össze a vasárnapi ebédhez ajánlott recepteket, ötleteket. Honismereti rejtvényjáték: Magyarország történelméből, történelmi alakjairól betelefonálós, feleletválasztós kvízjáték. A kvízeket a saját weboldalukon is meg lehet fejteni. Hirdetések: Magyar templomok, alapítványok és szervezetek közérdekű hirdetései és felhívásai kerülnek közlésre. Harangszó: Ezt a műsort 2002 és 2006 között szerkesztették.

A hallgatók A Bocskai Rádió immár a leghallgatottabb magyar rádió Cleveland környékén, de nem csak a város és agglomerációja hallgathatja és hallgatja, hanem a világhálónak köszönhetően már szerte a világon nyílik erre lehetősége bárkinek.

Jövő A Bocskai Rádió hatékonyan kívánja elősegíteni az amerikai-magyar közösségek közötti együttműködést és támogatni minden olyan igyekezetet, ami a magyarösszefogást erősíti és szolgálja. A Bocskai Rádió arra törekszik, hogy segítsen a környékbeli magyarságnak megőrizni a kulturális és közösségi értékeit, hagyományait. Célkitűzéseiket a megannyi (különböző) magyar szervezettel együttműködve; azok mozgósításával, működésük hatékonyságának emelésével, és egyre aktívabb, szélesebb körű részvételével kívánja elérni. A Bocskai Rádió egy olyan hatékony közeggé szeretne idővel fejlődni, amelyen keresztül egyének, csoportok fel tudják venni a kapcsolatot egymással, fel tudják fedezni a kulturális örökségüket és megtalálják az ösztönzést az önkéntes munkavállalásra az egyetemes magyarság érdekében.

A rádió célkitűzései A magyar nyelv kizárólagos használata, mint a rádióban, mint a bejátszott zenékben A magyar hagyományok ápolása, az igaz, magyar történelem megismertetése A magyar irodalom és művészet bemutatása, továbbadása a jövő nemzedéknek A clevelandi magyarság objektív tájékoztatása a helyi eseményekről A clevelandi magyar egyesületek közötti kapocs-híd szerepét szeretnék betölteni

Munkatársak Inaktív tagok Tóth András Gulden Júlia Bócsay Klári Osváth Judit Berta László † Berta Erika † Kálmán Elek † Friedrich Irma † Kádár Dániel Kádár Ágnes † Záveczki Mária Szombathelyi Mária Czár László Juhász Gabriella Bognár Tibor Bugnyár Zoltán Bábi Huanita Gergely Imelda Ország Éva Tálas TündeCsibi LórándSimon-Benedek ZsuzsannaHargitai IstvánPethő Krisztina

Aktív tagok Molnár Zsolt Stróber László Csajka Tamás Veres Sándor Dorgay Zsófia Erdélyi Áron Baki Tibor Gyermán Mónika

Földi sugárzás Cleveland vételkörzet: 88.7 MHz FM

Internetes elérhetőség A Bocskai Rádió adása élőben hallgatható a www.bocskairadio.org honlapon.

További információk www.bocskairadio.org

Források www.bocskairadio.org Kategória:Határon túli magyar rádióadók Kategória:Cleveland