Višnjica falu Horvátországban, Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Vrgorachoz tartozik.
Fekvése Makarskától légvonalban 24, közúton 32 km-re délkeletre, községközpontjától 9 km-re délnyugatra Közép-Dalmáciában, az A1-es autópályától délre fekszik.
Története Višnjica neve meggyfákkal benőtt területet jelöl. A település valószínűleg török uralom végével a 17. század végén 1690 körül a környező településekkel együtt népesült be. A betelepülők ferences szerzetesek vezetésével főként a szomszédos Hercegovinából érkeztek. A lakosság főként földműveléssel és állattartással foglalkozott. Lakossága kezdetben a vrgoraci plébániához tartozott, 1746-ban azonban Stjepan Blašković püspök megalapította az önálló ravčai plébániát, melynek a település is része lett. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1880-ban 77, 1910-ben 139 lakosa volt. 1910-ig Ravča településrésze volt. 1918-ban az új Szerb-Horvát-Szlovén Állam, majd később Jugoszlávia része lett. A település a háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. Lakossága évtizedek óta folyamatosan csökken, 2011-ben már csak 14 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 0 0 77 119 131 139 0 0 128 117 94 74 55 36 19 14 (1857-ben, 1869-ben, 1921-ben és 1931-ben lakosságát Ravčához számították.)
Jegyzetek
Források Vrgorac város hivatalos oldala Vrgorac város turisztikai irodájának honlapja A split-makarskai érsekség honlapja – Ravča
További információk Prostorni plan uređenja grada Vrgorca - Vrgorac város rendezési terve.
Kategória:Split-Dalmácia megye települései