Ez a szócikk a Manchester United FC 2011–2012-es szezonjáról szól, amely a csapat 20. idénye a Premier Leagueben, és sorozatban 37. az angol első osztályban. 2011. augusztus 7-én a Community Shield megnyerésével kezdődött a csapat számára az idény, melynek végén a bajnokságban a 2. helyet szerezte meg. Ryan Giggs 2012. január 4-én megdöntötte Bobby Charlton pályára lépési rekordját miután 756. tétmérkőzésén lépett pályára a klub színeiben. Az utolsó bajnoki forduló előtt 86 ponttal álló két manchesteri csapat között végül a 92. percben dőlt el a bajnoki cím sorsa, ekkor rúgta Sergio Agüero a City győzelmet, és bajnoki címet jelentő gólját. A két csapat közt a gólkülönbség döntött, erre 23 év után először volt példa.

Előszezon, felkészülési mérkőzések A csapat az idényt megelőzően amerikai túrán lépett fel, megmérkőzött többek közt a New England Revolution, a Seattle Sounders és a Chicago Fire együttesével is, valamint pályára lépett az MLS All-Star ellen is.

2011. augusztus 5-én a New York Cosmos ellen búcsúztatták a 17 év után visszavonuló Paul Scholes, a mérkőzést a United 6–0-ra nyerte meg.

2012. május 15-én Harry Gregg tiszteletére játszottak barátságos mérkőzést, aki az egyik túlélője volt az 1958-as müncheni légikatasztrófának és aki kimentette Matt Busbyt a roncsok közül, majd újraélesztette a klub menedzserét. A Ír Liga All-Star csapata elleni találkozót 4-1 arányban nyerte meg a United.

DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2011. július 13.New England RevolutionV4–1Owen 51', Macheda (2) 54', 60', Park 80'51 5232011. július 20.Seattle SoundersV7–0Owen 15', Diouf 49', Rooney (3) 51', 69', 72', Park 71', Obertan 88'67 0522011. július 23.Chicago FireSoldier Field3–1Rooney 66', Rafael 76', Nani 82'61 3082011. július 27.MLS All-StarsRed Bull Aréna4–0Anderson 20', Park 45', Berbatov 52', Welbeck 68'26 7602011. július 30.BarcelonaS2–1Nani 22', Owen 76'81 8072011. augusztus 5.New York CosmosH6–0Scholes 9', Rooney 28' (bün.), Anderson 50', Welbeck 59', Diouf (2) 69', 74'74 7312012. május 15.Irish League XIWindsor Park4–1Evra 20', Young (2) 58', 87', Rooney 64' (bün.)14 098

Community Shield

2011. augusztus 7-én az idény első trófeájáért mérkőztek meg a városi rivális City csapatával, és arattak végül 3-2-es győzelmet. A két csapat 55 év után találkozott egymással a szuperkupáért kiírt találkozón és ez volt a United 19. szuperkupa-sikere.

Premier League

DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszámBajnokihelyezés2011. augusztus 14.West Bromwich AlbionV2–1Rooney 13', Reid 81' (öngól)25 3603.2011. augusztus 22.Tottenham HotspurH3–0Welbeck 61', Anderson 76', Rooney 87'75 4982.2011. augusztus 28.ArsenalH8–2Welbeck 22', Young (2) 28', 90+1', Rooney (3) 41', 64', 82' (bün.), Nani 67', Park 70'75 4481.2011. szeptember 10.Bolton WanderersV5–0Hernández (2) 5', 58', Rooney (3) 20', 25', 68'25 9441.2011. szeptember 18.ChelseaH3–1Smalling 8', Nani 37', Rooney 45'75 4551.2011. szeptember 24.Stoke CityV1–1Nani 27'27 5821.2011. október 1.Norwich CityH2–0Anderson 68', Welbeck 87'75 5141.2011. október 15.LiverpoolV1–1Hernández 81'45 0652.2011. október 23.Manchester CityH1–6Fletcher 81'75 4872.2011. október 29.EvertonV1–0Hernández 19'35 4942.2011. november 5.SunderlandH1–0Brown 45+1' (öngól)75 5702.2011. november 19.Swansea CityV1–0Hernández 11'20 2952.2011. november 26.Newcastle UnitedH1–1Hernández 49'75 5942.2011. december 3.Aston VillaV1–0Jones 20'40 0532.2011. december 10.Wolverhampton WanderersH4–1Nani (2) 17', 56', Rooney (2) 27', 62' 75 6272.2011. december 18.Queens Park RangersV2–0 Rooney 1', Carrick 56'18 0332.2011. december 21.FulhamV5–0Welbeck 5', Nani 28', Giggs 43', Rooney 88', Berbatov 90'25 7002.2011. december 26.Wigan AthleticH5–0Park 8', Berbatov (3) 41', 58', 78' (bün.), Valencia 75'75 1832.2011. december 31.Blackburn RoversH2–3Berbatov (2) 52', 62'75 1462.2012. január 4.Newcastle UnitedV0–352 2992.2012. január 14.Bolton WanderersH3–0Scholes 45+1', Welbeck 74', Carrick 83'75 4442.2012. január 22.ArsenalV2–1Valencia 45+1', Welbeck 81'60 0932.2012. január 312.Stoke CityH2–0Hernández 38' (bün.), Berbatov 53' (bün.)74 7192.2012. február 5.ChelseaV3–3Rooney (2) 58' (bün.), 69' (bün.), Hernández 84'41 6682.2012. február 11.LiverpoolH2–1Rooney (2) 47', 50'74 8441.2012. február 26.Norwich CityV2–1Scholes 7', Giggs 90+2'26 8112.2012. március 4.Tottenham HotspurV3–1Rooney 45', Young (2) 60', 69'36 0342.2012. március 11.West Bromwich AlbionH2–0Rooney (2) 35', 71' (bün.)75 5981.2012. március 18.Wolverhampton WanderersV5–0Evans 21', Valencia 43', Welbeck 45+1', Hernández (2) 56', 61'27 4941.2012. március 26.FulhamH1–0Rooney 42'75 5701.2012. április 2.Blackburn RoversV2–0Valencia 81', Young 86'26 5321.2012. április 8.Queens Park RangersH2–0Rooney 15' (bün.), Scholes 68'75 5051.2012. április 11.Wigan AthleticV0–118 1151.2012. április 15.Aston VillaH4–0Rooney (2) 7' (bün.), 73', Welbeck 43', Nani 90+3'75 1381.2012. április 22.EvertonH4–4Rooney (2) 41', 69', Welbeck 57', Nani 60'75 5221.2012. április 30.Manchester CityV0–147 2592.2012. május 6.Swansea CityH2–0Scholes 28′, Young 41′75 4962.2012. április 13.SunderlandV1–0Rooney 20'46 4522.

Klub1Manchester City3828559329+64892Manchester United3828558933+56893Arsenal38217107449+2570

FA-kupa

A United a harmadik körben kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe, és egyből a városi rivális Cityvel kellett megküzdenie. 2012. január 8-án a 162. városi rangadót Alex Ferguson csapata nyerte meg 3-2-re, többek között Wayne Rooney duplájának köszönhetően. Január 28-án újabb rangadó, a Liverpool elleni mérkőzés várt a Vörös Ördögökre, azonban ezt a találkozót már elvesztették az Anfield Roadon.

DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2012. január 8.3. fordulóManchester CityV3–2 Rooney (2) 10', 40', Welbeck 30'46 8082012. január 28.4. fordulóLiverpoolV1–2Park 39'43 952

Ligakupa

2011. szeptember 20-án a Leeds United ellen kezdte meg Ligakupa szereplését a csapat. Fölényes 3–0-s győzelemmel jutottak tovább, elsősorban a duplázó Michael Owennek köszönhetően. A negyedik körben, október 25-én a negyedosztályú Aldershot Town volt a következő ellenfél, és a United az idegenbeli összecsapást 3–0-ra nyerte meg. Egy hónap múlva ismét pályára léptek a Crystal Palace ellen, és a hosszabbításba torkolló mérkőzést végül a londoni csapat nyerte meg 2-1-re.

DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2011. szeptember 20.3. fordulóLeeds UnitedV3–0Owen (2) 15', 32', Giggs 45+1'31 03125 October 2011. október 25.4. fordulóAldershot TownV3–0Berbatov 15', Owen 41', Valencia 48'7 0442011. november 10.5. fordulóCrystal PalaceH1–2 (h.u.)Macheda 69' (bün.)52 624

Bajnokok ligája Csoportkör

Az előző évi bajnokcsapatként kiemeltként, a csoportkörben várta az ellenfelek sorsolását a United, ami azt jelentette, hogy az első fázisban biztos elkerüli az FC Barcelona, valamint az FC Bayern München, Internazionale, FC Porto, a Real Madrid CF csapatát, valamint a másik három angol riválist, a Chelsea FC-t, az Arsenal FC-t és a Manchester City FC-t. A sorsoláskor végül a román Oțelul Galațit, az FC Baselt és a Benficát kapták. A kvartett harmadik helyén végezve a tavaszi szezonban az Európa-ligában folytathatták a küzdelmeket.

DátumEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszámCsoporthely2011. szeptember 14.BenficaV1–1Giggs 42'63 8222.2011. szeptember 27.BaselH3–3Welbeck (2) 16', 17', Young 90'73 1153.2011. október 18.Oțelul GalațiA2–0Rooney (2) 64' (bün.), 90+2' (bün.)28 0472.2011. november 2.Oțelul GalațiH2–0Valencia 8', Sârghi 87' (öngól)74 8471.2011. november 22.BenficaH2–2Berbatov 30', Fletcher 59'74 8732.2011. december 7.BaselV1–2Jones 89'36 8943.

C csoport Csapat MANBENBASGAL Manchester United 2–23–32–0 Benfica1–1 1–11–0 FC Basel2–10–2 2–1 Oțelul Galați0–20–12–3 

Európa-liga

Mint ahogy a többi, a BL-ből érkező csapat, a United is kiemeltként várta az első sorsolást az immár Európa-liga néven szereplő sorozat tavaszi folytatásában, és az AFC Ajaxot kapták ellenfélnek. A két együttes ezelőtt mindössze egyszer, az 1976-77-es idényben találkozott a nemzetközi porondon, akkor az angolok jutottak tovább. Ez ezúttal is így történt, az idegenbeli kétgólos győzelem után a hazai vereség is belefért. A nyolcaddöntőben a spanyol Athletic Bilbao következett, akikkel az 1956-57-es BEK-sorozatban találkoztak legutóbb. Ezúttal a baszk csapat jobbnak bizonyult mindkét mérkőzésen és megérdemelten jutott tovább.

DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGóllövőkNézőszám2012. február 16.A legjobb 16 közé jutásértelső mérkőzésAjaxV2–0Young 59', Hernández 85'48 8662012. február 23.A legjobb 16 közé jutásértvisszavágóAjaxH1–2Hernández 6'67 3282012. március 8.Nyolcaddöntőelső mérkőzésAthletic BilbaoH2–3Rooney (2) 22', 90+2' (bün.)59 2652012. március 15.NyolcaddöntővisszavágóAthletic BilbaoV1–2Rooney 80'40 000

Statisztika MezszámPoz.NévBajnokságFA-kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólok1GK David de Gea29010008010390003DF Patrice Evra37020007010470904DF Phil Jones25(4)110107(2)10(1)034(7)2605DF Rio Ferdinand29(1)01000601037(1)0506DF Jonny Evans28(1)110105(3)00(1)035(5)1817FW Michael Owen0(1)0002310003(1)3008MF Anderson8(2)20(1)0003(1)01012(4)2209FW Dimitar Berbatov5(7)70(1)0313(1)10(1)011(10)90010FW Wayne Rooney32(2)271200751041(2)343011MF Ryan Giggs14(11)22011510022(11)43012DF Chris Smalling14(5)120105(2)01123(7)21013MF Pak Csiszong10(7)211305(2)00019(9)30014FW Javier Hernández18(10)100(1)0004(3)20022(14)120015DF Nemanja Vidić60001020101001116MF Michael Carrick27(3)220106(1)01037(4)27017MF Nani24(5)810006(3)01232(8)103018MF Ashley Young19(6)60000721027(6)84019FW Danny Welbeck23(7)9210(1)01(4)21027(12)122020DF Fábio da Silva2(3)00030700012(3)04021DF Rafael da Silva10(2)01010300(1)015(3)05022MF Paul Scholes14(3)41(1)0000(2)00015(6)43023MF Tom Cleverley5(5)00010300(1)09(6)00024MF Darren Fletcher7(1)1000021009(1)22025MF Antonio Valencia22(5)420315(1)10032(6)63026MF Gabriel Obertan0000000000000027FW Federico Macheda0(3)000210(1)0002(4)10028MF Darron Gibson1000100000201029GK Tomasz Kuszczak0000000000000030DF Ritchie de Laet0000000000000032FW Mame Biram Diouf0000300000301033FW Bébé0000000000000034GK Anders Lindegaard80100020001100035DF Reece Brown0000000000000036DF Marnick Vermijl0000000000000037MF Robbie Brady0000000000000038DF Michael Keane00000(1)000000(1)00039DF Tom Thorpe0000000000000040GK Ben Amos1000300000400041FW Joshua King0000000000000042MF Paul Pogba0(3)0000(3)00(1)0000(7)01043MF Matthew James0000000000000044DF Sean McGinty0000000000000045MF Davide Petrucci0000000000000046MF Ryan Tunnicliffe0000000000000047MF Oliver Norwood0000000000000048FW Will Keane0(1)0000000000(1)00049MF Ravel Morrison00000(2)000000(2)00050GK Sam Johnstone0000000000000051DF Ezekiel Fryers0(2)0002(1)00(1)0002(4)00052MF Larnell Cole00000(1)000000(1)00053MF Jesse Lingard00000000000000Öngólok–2–0–0–1–0–3––

Átigazolások Érkezők Dátum Poz. Név Honnan Ár 2011. június 13. DF Phil Jones Blackburn Rovers nem publikus 2011. június 23. MF Ashley Young Aston Villa nem publikus 2011. június 29. GK David de Gea Atlético de Madrid nem publikus 2012. január 8. MF Paul Scholes szabadon igazolható ingyen 2012. január 31. DF Freddie Veseli Manchester City nem publikus

Távozók