A magyarellenesség (magyargyűlölet, hungarofóbia) az idegengyűlölet egy formája, ami magyarok ellen irányul, célpontjai ma főként a trianoni békeszerződés után alakult, Magyarországgal szomszédos országokban kisebbségben élő magyarok. A magyarellenes személyeket magyarellenesnek, magyargyűlölőnek vagy hungarofóbnak nevezik.
Okai és megnyilvánulási formái A magyarellenességnek főként történelmi és társadalmi okai vannak, és ezen okokból nagyrészt a szomszédos, kisebb nemzetek körében észlelhető.
A magyarellenesség megnyilvánulási formái:
a magyarok és a magyar nyelv finnugor eredetének tagadása – az ezt hirdető magyarellenes csoportok rendszerint azt állítják, hogy a magyar nyelv altaji eredetű, melynek oka, hogy magyarellenes körökben a magyarokat a fehér Európától idegen, a kereszténységtől és az európai civilizációtól távol álló, barbár és civilizálatlan mongoloid keleti népnek kívánják beállítani a magyarokkal kapcsolatos előítéletek, tévhitek terjesztése; a magyarság nemzeti szimbólumainak (nemzeti zászló, címer, himnusz), illetve a magyarsághoz köthető emlékműveknek, szobroknak (például Petőfi Sándor, Kossuth Lajos stb. szobrai és emléktáblái, vagy az aradi Szabadság-szobor stb.), valamint vallási szimbólumainknak vagy ereklyéinknek (például a Szent Korona, a Szent Jobb stb.) becsmérlése, kigúnyolása vagy megbecstelenítése; nyílt vagy burkolt gyűlöletbeszéd; a magyar történelem, illetve az eredeti magyar etnikum származásának támadása (hivatkozás például az ázsiai eredetre – „görbe, rövid lábukon döcögő mongolok” stb.); a magyar nemzethez tartozó személyek hátrányos megkülönböztetése (diszkrimináció) az oktatási intézményekben, munkahelyen, közigazgatási intézményekben, a mindennapi életben; magyar szervezetek hátrányos megkülönböztetése (körülményes bejegyzés, költségvetési támogatás megnehezítése vagy megtagadása, betiltás stb.); testi bántalmazás (például Malina Hedvigé, akit azóta is üldöznek a hatóságok).
Története A magyar nemzetiségű embereket az idők során sok támadás érte, de ezek általában a vagyon- és területszerzést szolgálták, és nem rasszista indíttatású, magyarellenes támadások voltak (lásd pl. tatárjárás, török háborúk, szovjet megszállás stb.).
Magyarellenesség a trianoni békeszerződés előtt A 16. században, a mohácsi vészt követően szerb felkelés tört ki Bács, Szabadka és Szávaszentdemeter vidékén Cserni Jován (Црни Јован) vezetésével. A lázadók elsősorban ugyan haszonszerzés végett hajtottak végre dúlásokat, de meghatározott célpontjaik voltak az alföldi magyar lakosok, az erdélyi szászok, sőt a románok is. A szerb-magyar ellentét a következő évszázadokban fokozatosan kiéleződött, különösen a török dúlások korában, mivel a támadó oszmán egységek soraiban igen sok szerb szolgált, akár eltörökösödött janicsárok, akár nemzetiségüket őrzők, akik részt vettek a pusztításokban. A Rákóczi-szabadságharc alatt a bécsi udvar gerjesztette az indulatokat a szerbekben, horvátokban és szászokban, akik végig a Habsburg hatalom mellett álltak. Ezért pl. 1704. március 13-án Rabutin egységei felgyújtották Nagyenyedet.
Említést érdemel II. József, a kalapos király katolicizmus-ellenes regnálása alatt bekövetkezett 1784. évi Horea–Cloşca-féle parasztfelkelés Erdélyben. A lázadók célpontjai magyar uradalmak, kastélyok, falvak, városok voltak. Az általuk feldúlt, elpusztított, felégetett magyar vagy részben magyar települések: Kurety (Curechiu), Kristyor (Crişcior), Brád (Brad), Miheleny (Mihăileni), Déva (Deva), Verespatak (Roşia Montană), Aranyosbánya (Offenbánya, Baia de Arieş), Abrudbánya (Abrud) stb. Ez utóbbi településen gyakran volt hallható:
A felkelők 389 magyar falut dúltak fel, egyes települések teljes lakosságát kiirtották.Czire Dénes: A román nemzeti mozgalmak célja, módszerei és eredményei, Magyar Fórum, 1995/9, 22. old.)
Az etnikai alapú magyargyűlölet a soviniszta eszmék megjelenésével terjedt el, bár az etnikailag sokszínű – magyarok által is lakott vidékeken – enyhébb formában korábban is jelen volt.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során Dél-Magyarországon az ott élő szerbek csapatai gyilkoltak. Az 1848. július 18-án visszafoglalt, Szenttamás közelében fekvő Földvárra bevonulva a magyar katonák 37 levágott gyermekfejet találtak a katolikus templomban.Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában Zentán 1849 februárjában kb. 2000–2800 magyart mészároltak le.A szerbek effajta kegyetlenkedése nem az egyetlen eset errefelé. 1526-ban Cserni Jován robbantott ki felkelést a Délvidéken és a lázadók akkor is sokakat öltek meg nemcsak a magyarok, hanem a románok közül is. Ekkor még ennek aligha lehetett etnikai alapja. Újra bekövetkezett azonban a Rákóczi-szabadságharc alatt, amikor a bécsi udvar által is feltüzelt szerbek pusztították az alföldi falvakat és a magyarokat nemzetiségük miatt gyilkolták le. Erre a kurucok is hasonlóan reagáltak. Erdélyben pedig az Avram Iancu, Axente Sever és Simion Prodan román ortodox pópák által fölhergelt felkelők támadtak a magyar lakosságra, egész településeket gyújtva fel. Nagyenyed közel 1000 lakosát, akik a sarkvidéki fagyban az erdőbe menekülni nem tudtak, fölkoncolták. Gyermek, asszony, aggastyán sem remélhetett kegyelmet. A nemzetiségek magyargyűlöletét a bécsi udvar is szította, hogy szabadságharcunk során szövetségesekre tegyen szert.
Táblázat: 1848-ban a román felkelők által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzések
Dátum Település Magyar áldozatok száma 1848. október 12. Kisenyed (Sângătin) 140Domokos Pál Péter: Rendületlenül, Eötvös Kiadó-Szent Gellért Egyházi Kiadó, 1989, 33.-34. old. 1848. október Magyarigen (Ighiu) 176 családMátyás Vilmos: Utazások Erdélyben, Panoráma, 1977, 56. old. 1848. október Asszonynépe (Asînip) ? 1848. október Boklya (Bochia) 30 1848. október Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasǎ) 73 1848. október Bugyfalva (Budeşti) ? 1848. október Csáklya (Cetea) ? 1848. október Forrószeg (Forosig) ? 1848. október Mikeszásza (Micăsasa) ? szinte mind 1848. október Zám (Zam) ? 1848. október 20. körül Balázsfalva (Blaj) térsége 400 1848. október Alvinc (Vinţu de Jos) 2 békeküldött 1848. október Sárd (Şard) környéke 3000 1848. október Algyógy (Geoagiu) 85 1848. október 24. Ompolygyepüi (Presaca Ampoiului) vasúti megállóhely 700 zalatnai magyar 1848. november 13. Felvinc (Unirea) 200 1849. január 8. Nagyenyed (Aiud) 800 1849. január 18. Marosnagylak (Noşlac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), Felvinc (Unirea) (100?) 1849. január Marosújvár (Ocna Mureş) 90 1848. december 14. Kővárhosszúfalu (Satulung), Bácsfalva (Bacea), Türkös (?), Alsócsernáton (Cernat), Tatrang (Tărlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcăreni) ? 1848. október Gerendkeresztúr (Grindeni) 200 1848. október 28. Borosbenedek (Benic) a teljes falu 1848. október Székelykocsárd (Lunca Mureşului) 60 1848. Gyulafehérvár (Alba Iulia) ?Gracza György: Az 1848/49-es magyar szabadságharc története, Budapest, Wodianer F. és Fiai kiadása, 337. és 339. old. 1848. október Naszód (Năsăud) ? 1848. október Borbánd (Bărăbanţ) ? 1848. október 25. Kőrösbánya (Baia de Criş) és Cebe (Ţebea) között teljes Brády-család 1848. október Radnót (Iernut) környéke majdnem teljes falvak lakossága 1849. május Abrudbánya (Abrud) 1000 1849. május Bucsesd (Buceş) 200
A fenti táblázatban leírt gyilkosságokat sokszor rendkívül kegyetlenül hajtották végre: végtagok levágása, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás stb. Jellemző volt a lányok, asszonyok megerőszakolása is. Friedenfels erdélyi szász író ezt jegyezte meg: „De hát mire való lenne leírni itt a szétdúlt helységek nevét, és a lemészárolt áldozatok számát? A mongolok betörésétől és a XVI., XVII. század harcaitól eltekintve, nem volt egyetlen olyan időszak sem, amelyben az elszabadult szenvedélyek az egész országban (ti. Erdélyben) annyi rablást, gyújtogatást, és gyilkolást okoztak volna, mint ebben az esztendőben.”Jancsó Benedek: Erdély története, Cluj-Kolozsvár, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., 1931, 213. old.
1918 előtt, kevés kivételtől (például az Amerikába kivándoroltak) eltekintve, szinte az összes magyar nemzetiségű ember a Magyar Királyság területén élt, és a többségi nemzethez tartozva bizonyos szintű védelmet élvezett a rasszista jellegű támadásokkal szemben. Ennek ellenére gyakran fordultak elő incidensek a többségükben nemzetiségek lakta területeken, különösen akkor, ha a központi kormányzat csak nehezen, vagy – helyenként – egyáltalán nem tudta érvényesíteni a hatalmát (1848-49, első világháborús események). bélyeg|220px|A román hadsereg megszállja Erdélyt
A történelmi Magyarország területén élt nem-magyar népekben, a 19. század végén, függetlenedési törekvésükkel párhuzamosan erősödött a magyarellenesség. Szerepe volt ebben a 19. század végi, 20. század eleji magyar kormányok magyarosító nemzetiségi politikájának. Az erős kül- és belföldi propaganda hatására az egységes, modern magyar közigazgatás kiépítését és a magyar nyelvű iskoláztatás támogatását a nemzetiségek (különösen a szlovákok és a románok), nemzeti létük veszélyeztetéseként élték meg, annak ellenére, hogy például a románoknak Magyarországon 1880-ban 2756 tisztán román nyelvű és 394 kétnyelvű iskolájuk volt, míg a Román Királyságban (Havasalföld és Moldva együtt) mindössze 2505 iskola működött.Raffay Ernő: A vajdaságoktól a birodalomig – Az újkori Románia története, JATE Kiadó, Szeged, 1989, 171. old.
A Vendvidéken, a magyarországi szlovéneknél folytattak erőteljes magyarosítást, amit a terület evangélikusai támogattak, mert meg voltak győződve Magyarország nemzeti felsőbbrendűségéről. A katolikus papság ellenben hevesen ellenállt a magyarosításnak és az 1910-es évekre nyíltan hirdette, hogy a szlovéneknek Magyarországon nincs jövőjük. A magyarosítás a szlovénségre nézve veszélyesebb volt, mint más nemzetiségekre, ugyanis a szlovének száma aránylag kicsi volt, illetve elmaradott gazdaságuk miatt, sok értelmiségi csak úgy juthatott magasabb szintre, ha elfogadta és támogatta a magyarosítást. Ivanóczy Ferenc, Borovnyák József, majd Klekl József vállalták az ellene való küzdelem ügyét, többek között szélesebb autonómia, vagy teljes függetlenség megszerzése végett. Klekl nyilatkozataiban élesen bírálta a magyarosítást és szorgalmazta a függetlenedést, majd a Jugoszláviával való egyesülést. A magyarságot nem illette diszkriminálva, azonban egyesek szemében a katolikusok részéről történt effajta megnyilvánulások mégis magyarellenesnek minősültek, meglehetősen alaptalanul. Klekl például azt is ellenezte, hogy a Muravidékre, a magyar településekre nyugat-szlovéniai és olaszországi szlovén telepeseket helyezzen el a jugoszláv állam, tudva, hogy ez mind gazdaságilag, mint kulturálisan káros hatással lesz a vidékre.U. Lipušček: Ameriška diplomacija in vprašanje Prekmurja na mirovni konferenci v Parizu 1919, 143. o. Amikor a magyar honvédség visszaszerezte a jugoszlávoktól a Muravidéket, Kleklt nyomban letartóztatták magyarellenességgel és ún. „hazafiatlansággal” vádolva a 20-as években végzett közszerepléséért. A magyar revízió felfogása szerint a vendek (szlovének) „szláv nyelvű magyarok,” ennek téves tudatában kezelték hazaárulásnak az elszakadási törekvéseket. Végül sem Kleklt, sem más szlovén vezetőket nem ítélték el az akkori cselekményeik miatt.
Az eufemikusan trianoni békeszerződésnek titulált diktátumban a győztes nyugati hatalmak ugyan feltételeket és korlátokat vettek a szövegbe, az immár kisebbségbe szorult magyarság védelmére, de azokat az azóta hatalomra juttatott kisantantos államok és mai utódjaik teljesen figyelmen kívül hagyják, a magyar lakosság önrendelkezési jogát folyamatosan semmibe veszik.