300px|jobb|keretnélküli Kazahsztán történelme több mint másfél millió éve kezdődött, már a Homo erectusok is éltek területén. A rézkorban az itt élő botaji kultúra háziasította a lovat és később itt alakult ki a lovasnomád életmód. Az i.e. 8. századtól a keleti szkíták, a szakák éltek területén, akiket időszámításunk kezdete után türk népek váltottak fel. Az i. sz. első évezred közepén megalakult első államuk, a Türk Kaganátus amely kisebb részekre esett szét. A 13. század elején a mongolok hódították meg Kazahsztánt, majd birodalmuk széthullása után 1465-ben jött létre a Kazah Kánság. A 17. század végén és a 18. század elején a kazahok keleti szomszédaikkal, a dzsungárokkal vívtak elkeseredett küzdelmet és vereségeik miatt a kánság három törzsszövetségre (zsüz) vált szét. A dzsungárok támadásai miatt ezek egymás után csatlakoztak az Orosz Birodalomhoz. A terület biztosítására az cár orosz telepeseket és kozákokat telepített Kazahsztánba, ami miatt több felkelés tört ki. A bolsevik forradalom után egy polgári (Alas autonómia) és egy baloldali irányultságú névleg független állam is létrejött, majd a Vörös Hadsereg győzelme után Kazahsztán előbb Kirgiz, majd Kazak autonóm köztársaságként csatlakozott a Szovjetunióhoz. Az önálló tagköztársasági státuszt 1936-ban nyerte el. A sztálini időszak alatt az ország sokat szenvedett, éhínségekben több millió kazah pusztult el, területére gulágokat, nukleáris kísérleti telepet és a titkos, nukleáris és biológiai fegyvereket fejlesztő központokat telepítettek. Kazahsztánban volt a Szovjetunió űrkikötője, Bajkonur. A Szovjetunió szétesése után Kazahsztán 1991 decemberében lett független, vezetője a Kazah Kommunista Párt volt főtitkára, Nurszultan Nazarbajev lett, aki a többi közép-ázsiai országhoz hasonlóan diktatúrát épített ki. Kazahsztán alapító tagja volt a Független Államok Közösségének, az Eurázsiai gazdasági közösségnek és tagja az Egységes gazdasági térségnek.
Őstörténet Kelet-Kazahsztánban az ember őskőkori nyomaira bukkantak.Таймагамбетов Ж. К. Древнейшая стоянка древнего человека в Восточном Казахстане // Маргулановские чтения. – Петропавловск: Петропавловск. пед. ин-т, 1992. – С. 26–27. A Narim-hegység nyugati peremén, a Buhtarmai-víztározónál a régészek két paleolit korú lelőhelyet tártak fel, amelyek egy kb. 1,8 millió éves agyagrétegben feküdtek.Шуньков М. В., Таймагамбетов Ж. К., Павленок К. К., Анойкин А. А., Рыбалко А. Г., Харевич В. М. Стоянка-мастерская Курчум — новый палеолитический памятник на Южном Алтае // Проблемы археологии, этнографии, антропологии Сибири и сопредельных территорий. Том: XXI Год: 2015. A Mangislak-félszigeten fekvő Fort-Sevcsenko közelében két táborhelyet találtak; az egyikben talált eszközök az olduvai, a másik az acheuli kultúrának felel meg. A Karatau-hegységben, a Mugodzsár-dombságban és a Mangislak-félszigeten folyami kavicsokból és kovakőből pattintott 800 ezer- 1 millió éves kőeszközöket (szakócákat, kőbaltákat) ástak ki.
A Homo erectusokat idővel felváltották a neandervölgyi, majd a modern emberek.
Kb. 12 ezer évvel ezelőtt elkezdődött az éghajlat melegedése és véget ért az utolsó eljegesedés. Az ebből a korból származó számos táborhely tanúsága szerint elterjedt az íj használata, csónakokat építettek, csapdával vadásztak, bőrruhát varrtak és már háziasították a kutyát.
Az i. e. 5. évezredtől Kazahsztánba is elérkezett a neolitikus forradalom, elterjedt a növénytermesztés és állattenyésztés és megjelentek az első fémtárgyak (réz, arany, ólom). Az időszámításunk kezdetéig tartó időszakból mintegy 500 kazahsztáni lelőhely ismert (Karaungur-barlang, Szakszaulszkaja, Akeszpe, Kulandi táborhelyei). Jellemző kultúrák az észak-kazahsztáni atbaszari kultúra (i. e. 6–7. évezredtől az időszámítás kezdetéig), az Aral-tó melletti kelteminari kultúra (i. e. 4. évezred végétől i. e. 2. évezred kezdetéig) és az ajdaboli,Каменный век Устюрта mahandzsari, uszty-narimi kultúrák. A Kaszpi-tenger partján a Kuszkuduk-I lelőhelyen feltártak egy az i. e. 4–5. évezredtől az időszámítás kezdetéig lakott halásztelepülést, itt találták meg a legrégebbi kazahsztáni sírokat.Байпаков К. М., Таймагамбетов Ж. К. Археология Казахстана // Мезолит, неолит
Az i. e. 3–4. évezredben jelennek meg először a rézeszközök. Összesen kb. olyan 100 települést tártak fel, amelyben bizonyítható a fémművesség megléte. Erre a korra jellemző a botaji kultúra, amely már bizonyítottan háziasította a lovat. 150px|bélyegkép|A szaka Aranyember páncélja Az i.e. 2. évezredben megjelent a nomád állattenyésztés. A Kaszpi-tengertől keletre szinte az egész mai Kazahsztánban elterjedt a már bronzeszközöket használó andronovói kultúra és a kisebb területre lokalizált begazi-dandibaji kultúra. A leletekből ismerjük vallásuk egyes részleteit, az eget, a napot és a tüzet imádták és lovakat áldoztak. A korábban húsáért tartott lovat már meglovagolták.Би-би-си | Наука и техника | Новое открытие: лошадей приручили предки казахов Háziasították a tevét.
Az i. e. 8. századtól kezdődően a mai Kazahsztán területét (és az egész eurázsiai sztyeppét a Kárpátoktól Mongóliáig) az a indogermán nyelvet beszélő, iráni nép uralta, amelyet a görögök szkítáknak, a perzsák szakáknak neveztek. Az ebben a régióban élő népek első írásos említése az i. e. 1. évezred közepéről származik: Hérodotosz a Históriában említi a szakákat, mint a perzsák szomszédait, akikkel sokat sokat harcolnak. I. e. 530-ban Nagy Kürosz a déli szakák (masszagéták) királynője, Tomürisz ellen vívott harcban esett el. I. e. 519-ben I. Dareiosz szintén képtelen volt győzni a harcias szakák ellenben. I. e. 327-ben Nagy Sándor győzedelmes hadjárata is megállt a Jaxartész (Szir-Darja) partján. Itt megalapította Alexandria Eszkhatét, a Legtávolabbi Alexandriát (ma Hodzsent) de nem merészkedett tovább a végtelen sztyeppére, hanem délnek, India felé fordult.
A szaka kultúra jelentős leleteit az Ili folyó völgyében Beszsatir (Öt Sátor) lelőhelyen és Almati mellett, az Isszik kurgán alatt találták meg. Utóbbi helyen az i.e. 5-6 században élt, az aranypáncélja miatt „Aranyembernek” nevezett fejedelmi személy sírját ásták ki a régészek. A szaka-szkíta művészet jellegzetessége az állatfigurák túlsúlya, ami az életmódjukra is utal. Döntően nomádok-félnomádok voltak, bár a Szir-Darja, a Csu és Talasz folyók völgyében növénytermesztéssel is foglalkoztak. A dél-altaji Pazirik kurgánban talált, i. e. 3-4. századból származó gyapjúszőnyeg mintázata és készítésének módja hasonló, mint amilyet a hagyományos kazah népművészetben is fellelhetünk.Руденко С. И. Горноалтайские находки и скифы, 1952.
Az i. e. 2–3. században az Altajtól délre és délkeletre fekvő területen protomongol és prototürk törzsekből létrejött a hsziungnuk népe, amely az i. sz. 2. században kettészakadt. Egy részük a Dzsungáriai Alatau hegységben telepedett meg (őket hívták a kínai források juebanoknak (gyenge hsziungnuknak); a többiek Kazahsztánból nyugat felé költöztek a Volga alsó folyásához, majd tovább a Don és a Duna völgyébe, ahol mint hunok megindították a népvándorlás korát.
Kora középkor A Kaszpi-tenger és az Altaj közötti területen az i.sz. 1. évezred közepe felé megjelentek az első nomád államalakulatok. AZ 556 és 603 között fennálló Türk Kaganátus megfelelő stabilitást biztosított ahhoz, hogy megerősödjön a kereskedelem.
A Kínát Európával összekötő selyemút áthaladt a Csu, Talasz és Szirdarja folyók mentén és az Aral-tó partján létrejött városokon: Csirik-Rabaton, Otraron, Szignakon, Iszpidzsabon, Tarazon és Balaszagunon. A régió ekkoriban kapta a Turkesztán (Türkország) nevet. A 7. század elején az állam keleti és nyugati kaganátusra esett szét. A keleti kagán az Altáj és a Bajkál térségét, a nyugati az Irtis-Volga közötti földeket uralta. Az utóbbiból később elkülönült a Kazár Kaganátus a Kaszpi-tengertől északra (650–969) és a Turgesi állam a Tien-Sanban (amely az iszlám elterjedésével átalakult a Karluk kaganátussá).Гумилев Л. Н. Древние тюрки. — Москва, 1967.
A 7-8. században a kínai Tang-dinasztia nyugati terjeszkedésbe kezdett Turkesztán felé. A közép-ázsiai sztyeppét illetően azonban az Abbászida Kalifátusnak is voltak tervei. A két nagyhatalom 751-ben a Talasz folyónál csapott össze és a csatában a kínaiak (a karlukok árulása miatt) vereséget szenvedtek. Az arabok elterjesztették az iszlámot; egyúttal a kínaiaktól származó papír hozzáférhetősége miatt általánossá vált az arab nyelvű írásbeliség. A türkök így elvesztették saját korábbi, rovásíráson alapuló írásbeliségüket és ősi vallásukat, a tengrizmust.Радлов В. В. Образцы народной литературы тюркских племен, живущих в Южной Сибири и Джунгарской степи. СПб, 1866—96, 7 т.Безертинов Р.Н. Древнетюркское мировоззрение Тэнгрианство. Казань, 2006.
A bagdadi kalifátus nem tudta hatalmát kiterjeszteni a sztyeppére. A 9-10. században két újabb türk állam jött létre: keleten és délen a karahanidák, nyugaton pedig az oguzok. A karahanida állam a karluk kaganátust váltotta fel Turkesztánban és Transzoxániában, míg 1210-ben Alla-addín Muhammad horezmi sah meg nem döntötte. A későbbiekben a karluk nyelvből (a mongol időkben az ún. csagatáj nyelv) fejlődött ki az üzbég és az ujgur nyelv.
Az oguzok a mai Nyugat-Kazahsztán területén éltek és rendszeresen hadakoztak a kazárokkal, ami miatt szövetséget kötöttek a volgai bolgárokkal és a Kijevi Russzal. A 11. század közepén a megerősödött kunok kiszorították az oguzokat, akik délre vonultak és a Kaszpi-tenger partjainál a helyi népekkel keveredve a mai türkmének és azerbajdzsánok őseivé váltak; legerősebb törzsük, a szeldzsukok pedig Kisázsiában alapította meg a mai Törökország ősét.
A mongol hódítás bélyegkép|A mongoloid elemek térhódítása a kazahsztáni népességben A mongolok 1218-ban kezdték közép-ázsiai és transzoxániai hadjáratukat. Hamarosan eljutottak a Szir-Darjáig és elpusztították Otrart, Szignakot és más városokat. A kazahsztáni nomád népek közül néhányan önként csatlakoztak hozzájuk, mások eleinte ellenálltak, majd meghódoltak nekik és jelentős részét tették ki annak a seregnek, amellyel Batu 1237-ben meghódította Kelet-Európát.
A türk sztyeppét Dzsingisz kán három fia között osztotta szét: a nyugati fele a Balhas-tótól a Volgáig a legidősebb Dzsocsinak jutott; Turkesztán és a Balhas és Iszik-köl közötti Zsetiszu régió Csagatájé,; a Zsetiszu északkeleti része, a Tarbagatáj-hegység, a Felső-Irtis és Nyugat-Mongólia pedig Ögödejé lett.Бартольд, В. В.: Тюрки. Двенадцать лекций по истории турецких народов Средней Азии, Алматы, издательство Жалын, 1998 , 9965-699-74-7 Ezek a régiók (uluszok) hamarosan többé-kevésbé függetlenekké váltak; ez a folyamat 1227-es Dzsingisz halála után még inkább felerősödött és a Mongol Birodalom néhány évtized alatt széthullott. Dzsocsi ugyanebben az évben halt meg, uluszát középső fia, Batu örökölte.
Batu országrészéből lett az Arany Horda, amelyhez a volt kun szállásterület (Dest-i-Kipcsak) keleti felén kívül Hvárezm egy része, Nyugat-Szibéria és az 1237 után meghódított uráli és orosz területek tartoztak. Fővárosa a mai Asztrahán közelében fekvő Szaraj-Batu volt. Az Arany Horda számtalan népet és törzset foglalt magába, amelyek a gazdasági és politikai fejlődés különböző fokain álltak; vallásuk, nyelvük és kultúrájuk is eltért egymástól. A Horda népességének gerincét a nomád türk törzsek alkották; főleg a kunok, ezenkívül a kanglik, najmanok, kereitek, kongiratok stb. Rubroucki Vilmos pápai követ valamennyit tatárnak nevezte. A általa leírt törzsek, nemzetségek közül sok a mai napig létezik a kazahok között.Путешествие Рубрука. Электронная библиотека исторического факультета МГУ A mongolok kisebbségben voltak a Hordán belül, a történészek becslése szerint a hadsereg ötödét tehették ki. A 13. század végére és a 14. században a mongolok gyakorlatilag teljesen eltürkösödtek, különösen azután, hogy Tamerlán 1391-ben megdöntötte Dzsingisz-kán leszármazottainak tényleges hatalmát.